Zenék, amikről senki nem tudna filmek nélkül
Már látható a mozikban a Trainspotting 2, aminek az első része sok más miatt többek között a zenéje miatt is lett annyira kultikus film. Az Underworld Born Slippyje például biztosan nem lehetne akkora generációs himnusz a film segítsége nélkül, sem a szinte karrierhalálból feltámasztott Iggy Pop Lust For Life-ja. Úgyhogy megpróbáltuk összeszedni azokat a dalokat, amiket nem direkt egy filmhez írtak, mégis egy filmes felhasználás miatt váltak halhatatlanná.
The Tokens: The Lion Sleeps Tonight
megjelenés: 1961
film: Oroszlánkirály, Ace Ventura: Állati nyomozoo, Amerikába jöttem, Virtuális vagyonszerzők, Intim részek, A grund, Matiné, A bűn utcája, Halálos nyugalom
egyéb felbukkanás: Jóbarátok
A dalt eredetileg a zulu származású Solomon Linda írta a '20-as években Mbube (oroszlán) címmel, és a '40-es évekre hatalmas sláger lett Dél-Afikában, illetve az angliai dél-afrikai emigránsoknál. Az Egyesült Államokban azonban csak 1961-ben ismerték meg igazán, amikor The Tokens tini doo-wop formáció előadta, már The Lion Sleeps Tonight címmel. A dalt levédették, és egészen a Billboard Top 100 első helyéig jutott.
Az ártalmatlan dalból az Oroszlánkirály után nagy balhé lett egy 2000-es Rolling Stone-cikk miatt. Egy dél-afrikai újságíró szerint a dal csak a Disney miatt legalább 15 millió dollárt hozott az amerikaiaknak, ezért komoly pereskedésbe kezdtek, amiről még egy dokumentumfilm is készült A Lion's Trail címmel. Végül Linda örököseinek sikerült megállapodni, és a Disneynél maradt a dal, cserébe a jogdíjak egy részét a család kapja.
All Saints: Pure Shores
megjelenés: 1999
film: A part
egyéb felbukkanás: GTA 5 videojáték
A Pure Shores önmagában is number one sláger volt Angliában, azonban a nem túl jó A part cÍmű film tette igazán halhatatlanná. A dal témája tökéletesen illik a filmhez, hiszen arról szól, hogy milyen egy végtelenül nyugodt, tökéletes helyen lenni, amit az ember teljesen magáénak érezhet. Ahogy már említettük, A part szerintünk egyáltalán nem jó film, a Pure Shores azonban nagyon sokat tett ahhoz a részhez, amikor a fiatal Leonardo DiCaprio igazán ráeszmél, milyen csodálatos kis szigetre érkezett.
Roy Orbison: Oh, Pretty Woman
megjelenés: 1964
film: Micsoda nő
egyéb felbukkanás: The Chipmunks: Rockin' Through the Decades, Guitar Hero: Van Halen videojáték
A Micsoda nő filmzenéje közismerten tele volt ismert dalokkal, mint az It Must Have Been Love a Roxette-től vagy a Show Me Your Soul a Red Hot Chili Pepperstől, de nyilván a legismertebb, és amit maga a film is halhatatlanná tett, a címadó dal. Ugyan a maga idejében ez is hatalmas sláger volt hetekig, aztán 1991-ben posztumusz Grammyt is kapott a dal miatt. Az Oh, Pretty Woman azon ritka dalok egyike, aminek hallatán szinte mindenkinek egy konkrét film és színésznő jut eszébe. (Roy Orbisont egyébként már az 1986-os Kék bársony miatt is felfedezték újra, az In Dreams című dalához készült akkor egy új videoklip is.)
Steppenwolf: Born to Be Wild
megjelenés: 1968
film: Szelíd motorosok, Hazatérés, Fandangó, Elveszve Amerikában, Végtelen történet 3., Dr. Dolittle 2., Borat, A nimfomániás és még úgy két tucat másik film
egyéb felbukkanás: Miami Vice, Rém rendes család, Supernatural tévésorozatok és végtelen mennyiségű előzetes és mesesorozat
Valószínűleg még 100 év múlva is a Born to Be Wild fog szólni minden olyan film, sorozat vagy videó alatt, amiben kemény emberek még keményebben kinéző motorokon haladnak valami szép tájjal a háttérben. A Szelíd motorosok évtizedekre halhatatlanná tette a Born to Be Wildot, ami eleinte lehet, hogy az ellenkultúra, a motorozás és más társadalmilag kevésbé elfogadott életstílusok himnusza volt, de ma már a legutolsó gagyi animációs filmben is ez szól, ha valamelyik szereplő épp motorra pattanva indul el valahova.
Coolio: Gangsta's Paradise
megjelenés: 1994
film: Veszélyes kölykök
egyéb felbukkanások: Pain & Gain, A zöld darázs, Tammy
Minden idők egyik legjobban fogyó kislemeze máig Coolio legnagyobb slágere, ami sok szempontból Stevie Wonder savanyúsága miatt lehetett akkora durranás. A szám ugyanis egy hangmintát használ fel az énekes Pastime Paradise című dalából, amit csak úgy engedett Wonder, ha Coolio egyáltalán nem káromkodik benne, ami neki azért elég régi szokása volt már akkor is. A Gangsta's Paradise aztán a Veszélyes kölykök című gettófilm miatt lett igazán híres. Ebben a filmben próbál Michelle Pfeiffer egy rakás nagyon hátrányos helyzetű fekete diáknak segíteni abban, hogy legalább az érettségiig eljuthassanak. Érdekesség még, hogy a dal klipjét az az Antoine Fuqua rendezte, aki most nagymenő hollywoodi rendező, és olyan mozikat készített eddig, mint A védelmező, Kiképzés vagy a legutóbbi A hét mesterlövész-remake.
New Order: Confusion (Pump Panel Remix)
megjelenés: 1995
film: Penge
egyéb felbukkanások: ???
Talán az egyik legfurcsább dal az egész listán. Eredetileg egy New Order-számokat tartalmazó remixlemezen jelent a Confusion című számuk acid techno átdolgozása a Pump Paneltől, de akkor még a célközösségen kívül aligha ismerhették túl sokan. A nagy áttörést az egyik első komolyabb Marvel-film, a Penge hozta meg. A film legismertebb jelenetében lehet hallani, amikor Wesley Snipes betoppan egy illegális rave buliba, ahol egy rakás fiatal vámpír szó szerint vérfürdőben vereti. Ez a szám az említett Confusion remixe. Mindent elmond a jelenet és a zene hatásáról, hogy két éve Amszterdamban megtartották az első hivatalos blood rave-et is, természetesen művérrel.
The Cardigans: Lovefool
megjelenés: 1995
film: Rómeó és Júlia, Kegyetlen játékok, Enron: The Smartest Guys in the Room, Vaskabátok
egyéb felbukkanások: az amerikai Office, Kés/Alatt, Nevem Earl, Beverly Hills 90210, Daria és Orphan Black tévésorozatok, illetve egy 2003-as Cornetto-reklám
Aki emlékszik a '90-es évekre, annak pár hang után azonnal beugrik Claire Danes arca, ahogy egy akvárium mögül megpillantja a pofátlanul fiatalnak tűnő Leonardo DiCapriót, miközben a háttérben valaki azt énekli, hogy "love me, love me". Ez a zenekar a svéd Cardigans, akik már a Lovefool előtt is egész ismertek voltak (a Life című lemezüket mindenképp érdemes meghallgatni - a szerk.), de Baz Luhrmann Rómeó és Júliájának köszönhetően a Lovefool generációs popsláger lett. Egyébként csak nekünk, európaiaknak volt ekkora szerencsénk, mert az amerikai piacra egy másmilyen klipet készítettek, amiben nem szerepelnek jelenetek a filmből.
Smash Mouth: All Star
megjelenés: 1999
film: Mystery Men - Különleges hősök, Shrek, Digimon - Az igazi film, Bigyó felügyelő, Üldözési mánia
egyéb felbukkanások: AZ EGÉSZ ÁTKOZOTT INTERNET
Valahol egészen csodálatos, hogy maximum a ska punk körökben jegyzet Smash Mouth a 2010-es években annak köszönhetően számít hírértékű produkciónak, hogy 1999-ben megírták minden idők egyik legtenyérbemászóbb, leggagyibb, legbénább dalocskáját. Amiről valószínűleg úgy sem hallott volna külön senki, hogy eredetileg a Mystery Men c. filmben lehetett hallani, és a dal klipjében olyan színészek bukkannak fel, mint William H. Macy, Ben Stiller, Hank Azaria vagy Paul Reubens.
Aztán ez a szám szerepelt az első Shrek nyitójelenetében.
A mémek Wikipédiájának számító Know Your Meme oldal 2009-re teszi azt az időt, amikor az All Star valamiért ismét felbukkant egy paródiavideóban, majd négy évvel később indult be igazán a dolog egy rakás mashupnak és paródiának köszönhetően. Az All Star és a Shrek innentől kezdve eggyé vált, albumok, tematikus feldolgozások, és vicces videók tömkelege készült azóta csak ez az egy szám köré épülve, és ahogy az agresszív marketing és fél tucat film miatt kezdett közröhej tárgyává válni a Shrek az interneten, úgy röhögnek az emberek máig a Smash Mouth slágerén. Persze ők röhöghetnek a legnagyobbat, hiszen a Google Trends szerint soha sem kerestek rá annyian a zenéjükre, mint az utóbbi pár hónapban.
Dropkick Murphys: I'm Shipping Up To Boston
megjelenés : 2005
film : A tégla
egyéb felbukkanások : NFL-, UFC- , NHL-, MLB- és rögbimeccsek, Texas királyai és a Simpson család tévésorozatok, illetve NHL 11, Guitar Hero és Rock Band videojátékok
Az egyik legvalószínűtlenebb filmes megaslágert a kelta punkot játszó Dropkick Murphys A téglának köszönheti. A dal használata annak ellenére is bátor húzás volt Scorseseéktől, hogy alapvetően remekül illik egymáshoz az ír maffia és az ír gyökerű kocsmapunk, de azért nem véletlen, hogy eddig filmekben viszonylag ritkán lehetett ilyen zenét hallani. A tégla sikere azonban felkeltette az érdeklődést a zenekar iránt, és az I'm Shipping Up To Boston (ami egy eredetileg Woody Guthrie-szövegen alapul és a falábát kereső matrózról szól) ma már rengeteg amerikai és brit sportmeccsnél annyira alapvető elem, mint a Ramonestől a Blitzkrieg Bop vagy az ACDC-től a Thunderstruck. Különösen a nagy ír közösséggel bíró területeken vagy származású sportolóknál népszerű ez a dal.
B.J. Thomas : Hooked on a Feeling
megjelenés: 1968
film: Kutyaszorítóban, A galaxis őrzői
egyéb felbukkanás: A galaxis őrzői 2 előzetes, Ally McBeal tévésorozat, illetve a Toronto Blue Jays baseballcsapat
Talán a legutolsó olyan dal, amit egy film tett igazán naggyá és ismertté, bár A galaxis őrzői nem az eredeti verziót, hanem a Blue Swede feldolgozását használta a filmben és annak az előzeteseiben. A film meglepő sikerének köszönhetően a dal 2014 óta elég szép eladások produkál, például a filmzenei albumnak sikerült egy időre egészen az első helyig jutnia a Billboard 200-as listáján. Csak kevesen tudják, de filmben vagy tévében is előbb lehetett hallani ezt a számot, ugyanis szerepelt a Kutyaszórítóban című Tarantino-filmben és az Ally McBeal című tévésorozatban is még a '90-es években, de igazán nagy kultusza csak A galaxis őrzői óta van. Pedig 1997-ben még maga David Hasselhoff is feldolgozta.
The Stranglers: Golden Brown
megjelenés: 1981
film: Blöff, Egy hulla, egy falafel és a többiek...
egyéb felbukkanások: ???
Ugyan a Guy Ritchie-életműből még biztosan elő lehetne kapni pár dalt (pl. a Rock and Roll Queen a Subwaystől, amivel a Spílert promózták), de annyit mindenképp a Blöff javára kell írnunk, hogy nekik köszönhetően lett legalább egy világszerte ismert dala a több mint 40 éve aktív The Stranglersnek. Ugyan a dalt a maga idejében is elég szépen fogadták, de az együtéses Brad Pitt nélkül lehet az utókor már nem is emlékezne erre a dalra a brit punk is posztpunk rajongóin kívül.
Pixies: Where Is My Mind?
megjelenés: 1988
film: Harcosok klubja, A Matter of Degrees, Sebastian Cole kalandjai, Gaz Bar Blues, Janis és John, A szerv, Mr. Nobody, Nyomás alatt, Álomháború, Szarvak, Bazi nagy pók, Üdv a világomban!, Kopp-kopp, Férfi kell!
egyéb felbukkanás: ez a cikk túl rövid ahhoz, hogy ennyit mindent felsoroljunk még
Ahhoz képest, hogy külön kislemezen soha nem adták ki, a Where Is My Mind? ma már a Pixies egyik, ha nem a legismertebb dala. A rengeteg felbukkanás mellett egyértelműen a Harcosok klubja zárójelenete tehet a dal halhatatlanná válásáról, amihez persze az is jól jött, hogy maga a zárójelenet is legendás a pár pillanatig látható férfi nemiszerv miatt.
Placebo: Every You Every Me
megjelenés: 1999
film: Kegyetlen játékok
egyéb felbukkanás: ???
Ha olyan zenekarokat kell mondani, amik állati népszerűek Nagy-Britanniában és Európában, de Amerikában alig ismerik, akkor a Placebo biztos az egyik ilyen példa. Pedig a Kegyetlen játékok mindent megtett, hogy a tengerentúlon is ismertek legyenek Brian Molkóék, a két videóból az egyik például kizárólag a film jeleneteiből áll. Érdekesség még egyébként, hogy eredetileg külön filmzenét írtak a Kegyetlen játékokhoz, de aztán a készítők kitalálták, hogy valami fiatalosabb kéne, így került a filmbe a Placebo mellett egy-egy dal a Blurtől, Skunk Anansie-tól, a Faithlesstől, Fatboy Slimtől és a The Verve-től is. Ugyan a Placebo máig nem lett globális szupersztár, az Every You Every Me egy generációnak lett egyenlő a Kegyetlen játékokkal.
+1: Szinte a teljes Tarantino-életmű
Az egész műfaj legnagyobb királya vitán kívül Quentin Tarantino, akinek hatását mi sem jelzi jobban, hogy The Tarantinos néven egy komplett tribute zenekar is alakult a hatására. Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, a két Kill Bill vagy a Grindhouse nem csak zseniális soundtrackkel bírnak, de Tarantino abban is állati jó, hogy obskúrus vagy elfeledett daloknak adott új életet egy-egy filmjével. Elég csak arra gondolni, hogy a Ponyvaregény után a Taxi vagy a Másnaposok is volt annyira pofátlan, hogy nélkül használták Dick Dale-től a Misirlou-t az előzeteseikben.
A sort még lehetne folytatni, ha Tarantino az utóbbi években nem vett volna vissza ebből a jó szokásából egy kicsit, mert lehet joggal szeretni az Aljas nyolcast, a Becstelen brigantykat vagy a Django elszabadult, azért valljuk be, nem igazán tudunk ezekből a filmbekből egy olyan dalt sem felidézni, mint a Little Green Bag vagy a Stuck in the Middle. Na jó, talán a Cat People zenéjét David Bowie-tól a Becstelen Brygantikból, de hát azt már lehetett ismerni egy másik filmből.
Valamit kihagytunk a listáról, de itt lenne a helye? Van olyan kedvence, amit kihagytunk? Írja meg a cikk alatt kommentben, és ha összegyűlik elég jó példa, akkor megírjuk az olvasóink kedvenceiből álló listát is!
Rovataink a Facebookon