Elmentem Foo Fighters-koncertre, és ott voltam

Tartottam tőle. Foo Fighters-koncertre menni elsőre hasonló ötletnek tűnt, mint egy városnézésen kipipálni az Eiffel-tornyot vagy a Szent Péter-bazilikát. Valamit, amit látni kell, de ami nagy meglepetések helyett inkább csak hosszú sorokat ígér. És amiről a végén a legtöbb, amit elmondhatok, hogy ott voltam.

Na jó, igazából csak másodikra költözött belém a kétely, valójában elsőre nagyon is lelkes voltam. Amikor Klág 'kultrovat' Dávid meglobogtatta a koncertjegyet az asztalom fölött, teljesen ösztönösen megörültem,

hogy Foo Fighters, persze, ide vele.

Aztán csak percekkel később jött a felismerés erről a bazilikás dologról meg a tömegről. Meg leginkább arról, hogy valójában csak hiszem, hogy ismerem a Foo Fighterst, nagyon ritkán hallgatom szándékosan, és hogy Dave Grohlt, a rockzene Dr. Dre-jét csak pont azzal a szándékkal nézném meg, mint magát Dr. Dre-t. Látási szándékkal.

Egyáltalán vannak ma Magyarországon Foo Fighters-rajongók? Mármint nem olyanok, akik hallgatták vagy szeretik, hanem akiknek tényleg ez a nagybetűs Kedvenc Zenekaruk? Nem tudtam elképzelni. Amikor pedig az Aréna előtt felállított Class FM-sátorból üvöltve ment a Smells Like Teen Spirit, hogy ráhangolja a koncertre a hömpölygő tömeget, már egészen elbizonytalanodtam.

Lehet, hogy nálunk a Foo Fighters 23 év után is még mindig csak úgy érdekes, mint a Nirvana dobosának a zenekara? Hogy csak egy legenda spin-offját jöttem megnézni? Egy Better Call Sault? A párizsi helyett a tientucsengi Eiffel-tornyot?

De még mielőtt kifejteném, átadom a szót random Foo Fighters-rajongóknak, akiket a koncert közben sikerült elkapnom.

Húsz éve vártunk erre, én konkrétan elsírtam magam.

(Egy lány, aki a kisebb, családiasabb fesztiválokat kedveli, de ott nincs Foo Fighters.)

Nekem ez nem olyan, hogy szeretek zenekarokat és a Foo Fighterst, én csak a Foo Fighterst hallgatom.

(Egy fiatal srác, akinek az élete a Foo Fighters, és akinek lelkiismeret-furdalása volt, hogy egyszer ki kellett mennie elszívni egy cigit a két és fél órás koncert közben.)

Gyerekkorom óta ezt hallgatom, apám hippi, ő mutatta ezeket a zenéket. Nagyon régóta vártam erre a koncertre.

(Egy fiú, akinek az apja hippi, és régóta várt a koncertre.)

Szóval vannak valódi Foo Fighters-rajongók, sőt, ők vannak csak igazán. Az Aréna csordultig megtelt, az éneklő, tapsoló, átszellemült tömegen pedig átsütött, hogy itt a többség nem egyszerűen a fiatalsága egy darabját jött el megidézni, hanem a fiatalkorának egyik legfontosabb darabját. Sokan közülük már húsz éve is ott voltak a Foo Fighters utolsó budapesti, szigetes koncertjén.

Meg akadtak persze olyanok is, akik nem jöttek megidézni semmit, szimplán csak fiatalok voltak a szó harminc alatti értelmében, de azért ők voltak kevesebben. Viszont együtt lenni tízezer emberrel, akik húsz éve várnak együtt valamire, és ez a valami épp a szemed előtt bontakozik ki, az mindenképpen magával ragadó.

A magával ragadásomat segítette, hogy rá kellett jönnöm, célzott Foo Fighters-hallgatás nélkül is ismerem a számok hetven százalékát, a maradékról pedig könnyen el tudom képzelni, hogy ismerem. Persze ők is a bestofot tolták, de a dolog mélyebb megfejtése, hogy működik a popzene, csak a csomagolás vadabb, meg szólnak a torzított gitárok.

Kevés dal vág igazán földhöz, de az összes annyira stabilan hozza a közös nevezőt, hogy pillanatok alatt résztvevővé tesz. Dave Grohl pedig pont olyan közvetlen, mint a dalok maguk, egy régi ismerős, aki ha elhív sörözni, nem görcsölsz a dolgon. A Foo Fighters tehát nem egy régi rom, amit látni kell, és ahogyan én elképzeltem, hanem egy működő atomerőmű, hosszú élettartammal, stabilan magas energiatermeléssel.

A koncerten Grohl irányított mindent, egy másodpercig nem engedte ki a kezei közül a közönséget, hiába a maratoni koncert, a fáradhatatlansága folyamatosan újratöltötte a közönség életerőpontjait is, gyakorlatilag egy lendülettel tolta végig az estét.

Azt mondta, ha tartják magukat ahhoz, hogy húszévenként jönnek Budapestre, akkor legközelebb 68 évesen jön vissza. Ok, ott leszek.