A fesztiválgasztronómia egy olyan belső ellentmondásoktól feszülő nyelvi tákolmány, mint a szerény életvitelű rocksztár, a kulturálisan meghatározó jelentőségű EDM-himnusz, vagy éppen a mértéktartó kormányzati hírportál. És most itt nem arra gondolok, hogy két-három nap fesztiválozás után olyan porréteg rakódik le a garaton, és olyan fokozatra kapcsol a váladéktermelés, ami már gátolja a tanninok élvezetét vagy a textúrák igazi mélységének megismerését, hanem hogy egy fesztiválon három korsó sör után nem vágyunk Michelin-csillagos borjúmirigy-esszenciával megöntözött avokádószufléra. Csak valami jó zsírosra.
Elég két viceházmester, és mindenkiből előbújik a Benke Laci bácsi, és ha nem vigyázunk, úgy járunk, mint az egyszeri holland turista, akinek egy ételfestékkel zöldre színezett, malacfej nagyságú buciba tömtek mélyfagyasztott húspogácsát, meg némi aszpartámmal megbolondított savanyú káposztát, és amikor értetlenkedve nézett, a magyar vendéglátós csak annyit mondott neki lassan, tagoltan, hogy az alkohol párakapuján is átérjen: prémium sztrít fúd.
Mi az ilyen hibáktól szeretnénk megóvni minden gyanútlan fesztiválozót, ezért most kiválogattuk és térképre pakoltuk a Sziget legjobb ételeit, hogy idén minőségi zsírral és kézműves szénhidráttal fojthassa le az alkoholt.
Ugyan kézműves lángost is ehetünk itt, de ha már erre járunk, próbáljuk ki inkább valamelyik lángos burgert. Van sertéshúsos, ezt lilahagyma-lekvárral készítik, de mi a marhahúsosra esküszünk, amiben a két lángos között a húspogácsán kívül juhtúró, sült édes paprika és rukkola van. Bár a lángosburger valami zsírban tocsogó szénhidrátszörnyet sejtet, a valóság ennél sokkal finomabb: a két apró lángos roppanós, de nem száraz, a juhtúró íze nem nyom el mindent, és a marhahúspogácsa éppen úgy van átsütve, hogy még szaftos maradjon. Ha csak egy progresszív magyar street foodot próbálunk ki idén, akkor mindenképpen ez legyen az!
Magyarosan én inkább csokoládégyrosnak mondanám, de a lényeg ugyanaz: egy nagy csokinyársról forgácsokat vágnak egy édes palacsintatésztából készült pitába, majd jön némi gyümölcs, Nutella, eperöntet, csokoládészósz és egy kiadós érszűkület. Mindezt 1890 forintért mérik, és jár vele a szombat hajnali élmény, hogy részegen a körúton, mindjárt jön az éjszakai busz, de még tolunk egy gyrost, sok hagymával, csípőssel, mert már úgyis mindegy. Na a choko kebab ugyanez, csak édesebb, és lehet utána még smárolni.
Ez a Sziget leghülyébb nevű létesítménye, pedig azért elég szoros a verseny, hogy mást ne mondjunk, ott van az OTP Bank Színpad by A38 elnevezésű helyszín, ami nevének némiképp ellentmondva inkább egy sátor. A Che-Che food truck többféle szendvicset árul, mi mégis a sztékszendvicset ajánljuk, ami ugyan nem hamburger, de ez inkább előnyére válik: kétes eredetű darált hús helyett ugyanis vékonyra vágott marhaszeletekkel van kitömve a zsemle, meg persze paradicsommal, salátával és cheddar sajttal. Ráadásul mindezt ott előttünk készítik el a grillen, és ez kifejezetten megnyugtató a gúlába pakolt, szomorúan száradó hamburgerbucik fesztiválján.
A szendvics ára 1990 forint, de ha már ott járunk, próbáljuk ki a krumplit is, mert ha szénhidrátról van szó, ez az egyik legjobb ár-érték arányú választás a fesztiválon.
Putyin kedvenc helye lenne, már ha nem a VIP legbelső VIP-szeparéjában csapatná Tiborcz Istvánnal meg KGBélával. A Babuska nem klasszikus street foodot kínál, de a négyféle húsból, savanyú uborkával és fekete olívabogyóval készült kapros-tejfölös, szoljanka levesnél nincs is jobb a még aznap támadó másnaposságra. Ráadásul az egész megvan ezer forintból – jó, hát nem egy vájdling, de a háborgó gyomrot úgysem szabad csurig tölteni.
Szelet fehér kenyér vastagságú, zsírban tocsogó, vastag gépsonkadarabokkal megpakolt, ketchuppel lefojtott: a pizza, ahogy a fesztiválokon ismerjük.
Vékony, a szélén roppanó és a kemencét idézően égett, a közepén pedig ott az érett paradicsom és a lágy mozarella íze, meg persze a friss rukkola, amivel sütés után megszórják. A nápolyi pizza, ahogy a jobb helyeken készítik.
Nos a Digó pop-up pizzázónak köszönhetően már a Sziget is ilyen jobb helynek számít, ahol a sütéshez tipikus fatüzelésű, nápolyi kemencét használnak, amit akár 450 fokra is fel lehet fűteni, és amiben a pizza másfél-két perc alatt megsül. A legolcsóbb margherita 1990 forint, mi mégis a kicsivel drágább margherita DOP elnevezésű verziót ajánljuk, amire eredeti San Marzano paradicsomot, mozarellát, érlelt sajtot és persze friss bazsalikomot pakoltak. Ha két sör-Unicum után már nem hisszük el, hogy étel az is, amiben nincs hús, hát kérjünk rá pikáns szalámit extra feltétnek!
Vajna Tímea fánkozója szinte megszállta a Szigetet: több helyen kapni a cukormázas NER-édességet, mint ahány helyen gyrost vehetünk a Jászai és a Blaha Lujza tér között. Persze ha beleharapunk a csokimázba, rögtön ott a Nemzeti Együttműködés Rendszerében vibráló etikai és erkölcsi dilemma: megtehetjük, hogy a Sziget legjobb ár-érték arányú édességet válasszuk, ha tudjuk, hogy a jóárasítást azért végső soron az adófizetők nagylelkű, ámde korántsem önkéntes adományának köszönhetjük? Fogjuk be az orrunk, hogy ne érezzük a maró oligarchaszagot, és faljunk egy kekszeset vagy egy kókuszosat, 500 forintért máshol még üres szalvétát sem nagyon kapunk ezen a fesztiválon! Ja, a Fidesz külön bejáratú Paris Hiltonja amúgy bagelt is árul, ráadásul csak 990 forintba kerül a magyaros meg az olasz. Finom, és az eladó megesküdött rá, hogy Andy Vajna nem fogdosta össze mindegyiket csomagolás előtt!
Malachús, csalamádé, buci, fokhagymás tejföl. Ha csak az összetevőket nézzük, ez a tipikus fesztiválétel, amit még hullarészegen, négy tüske után sem lenne szabad megkóstolni. De ha hozzátesszük, hogy a malachús egy teherrobogó platóján forog a szemünk előtt, hogy a csalamádét nem ipari édesítőszerben rakták el, a buci házi, és a tejfölt se öntötték fel vízzel, akkor a Malacos batyu néven árult szendvics az egyik legjobb választás a Szigeten, ha nagy mennyiségű zsír gyors beviteléről van szó. Ráadásul egy adag csak 1790 forint, ami semmi ahhoz képest, hogy ezzel akár 10 ezer forintnyi viszki mellékhatását is semlegesíthetjük.
A francia kemping oldalában mi mást is árulnának, mint friss croissant-t és quiche-t. Ez utóbbi tulajdonképpen egy sós, tojásos pite, amit spenóttal vagy éppen lazaccal pakolnak meg. Persze lehet sült csülökkel a kézben bólogatni valami lejárt szavatosságú grind core zenekarra, de mennyivel elegánsabb francia rapre bólogatva sonkás qichet falatozni, és időnként csak úgy, mellesleg megjegyezni, hogy C'est merveilleux! Ráadásul az Á Table! a péksüteményekből nem a gyorsfagyasztott, könnyen mikrózható verziót árulja: nem azt mondom, hogy a croissant olyan, mint hajnalban, amikor az első eszpresszóval kiülünk egy teraszra a Champs-Élysées-n. Inkább zárás előtt pár órával, néhány utcával arrébb, a külváros felé.
Ilyen a fánk, ha nem médiatulajdonos, nyugalmazott hollywoodi producer a férjed. A Box Donut mindent tud, amit Vajna Timi, már ha fánkról és bagelről és nem sportkabriókban csapatásról van szó. A fánk egy százassal drágább, cserébe négyzet alakú és lukas, a bagelt viszont 1290 és 1490 között mérik, de mondjuk itt van lazacos is, ami azért kicsivel luxibb, mint az olasz szalámis Vajna-verzió. Ja, és a nutellás meg az oreós shake tényleg nagyon finom, bár én inkább nem keverném a sörrel, mert ahogy a mondás is tartja: sörre bor mindenkor – shake-re sör, ki fogod hányni.
A Szigeten szinte minden sarkon találni olyan bódét, ahol óriási fémserpenyőkben több mázsa tészta ázik a ketchuptől vörösen csillogó napsütésben. Bolognai vagy carbonara van a címkén, sőt ha szójaszósszal nyakon locsolják, már kész is a pad thai. Na, ehhez képest valódi, frissen főzött házi tésztát árul a La Taverna, ahol nemcsak hogy nem főzik szét a spagettit, de azt is tudják, hogy az al dente azért nem azt jelenti, hogy nyers. A legjobb mégis a parmezános, pesztós gnocchi, ami jobban laktat bármelyik csülökpörköltnél, mégsem érezzük azt, hogy cupák ragad a véredényeink falaira.
Mondhatnánk, hogy az Aldi a szegény ember Lidlje, de inkább ne kezdjünk bele abba a vitába, amely mélyebb árkokat képes ásni a magyar vidéken, mint bármely békemenet. Annyi biztos, hogy nincs még egy hely a Szigeten, ahol 990 forintért lazac steaket kapunk, vagy ahol 850 forint majdnem fél kiló fűszeres sertés karaj. És az olcsóság felett érzett németes örömmámort még az sem rontja el, hogy kétszer kell sorban állnunk: egyszer az Aldiban a pénztárnál, egyszer meg a grillhelyen, ahol minden aldis terméket ingyen megsütnek nekünk.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon