Taylor Swift megnyerte a molesztálós perét

2017.08.15. 11:42

Taylor Swift megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ elleni perét, írja az MTI. Az énekesnő szimbolikus kártérítést, mindössze egy dollárt (259 forint) igényelt, és ezt meg is ítélték neki.

GettyImages-494842600
Fotó: John Leyba / Getty Images Hungary

Mueller – aki akkoriban a KYGO-nál volt műsorvezető – és Swift az énekesnő Red című turnéjának denveri állomásán találkozták. A popsztár  ezután azzal vádolta meg Muellert, hogy a koncert előtti meet & greet promóeseményen a közös fotózáskor Mueller felhúzta a szoknyáját és megmarkolta a fenekét. Az esetet Swift jelezte a rádiónak, ahol Mueller dolgozott, alátámasztva egy fényképpel, válaszul pedig a főnöke kirúgta Muellert.

Mueller emiatt végül két évvel később beperelte az énekesnőt, aki válaszul szintén pert indított a rádiós ellen, aki 3 millió dollár kártérítést követelt, szemben Swifttel, aki 1 dolláros jelképes kártérítést kér, de valójában a szexuálisan zaklatott nőknek szeretne igazságot szolgáltatni.

A per folyamán Swift fenntartotta korábbi nyilatkozatát, a denveri bíróság pedig végül most neki adott igazat, megállapítva, hogy  a volt rádiós tényleg Swift szoknyája alá nyúlt és a fenekébe markolt. 

Swift az ítélet után kiadott egy közleményt, amiben kijelentette, hogy olyan szervezeteket fog adományokkal támogatni, amik a szexuális támadások áldozatainak segítenek.

Ne maradjon le semmiről!