Beütött a nyár? Hűsítsd le magad!

A fejünkben visszhangzik az új Qualitons

2018.04.05. 15:48

Igen, muszáj megemlíteni, hogy a Qualitons volt az a zenekar, aminek a koncertjére lenézett két évvel ezelőtt a Red Hot Chili Peppers, miután meghallották a szállodájuk ablakából. De jelen pillanatban azt is meg kell említeni, hogy a Qualitons nemrég tért vissza a neves austini South By Southwestről is, ahol például egyik nap ők voltak a fesztivál napi ajánlott zenekara. És most ennek a hullámán szörfözve megjelent a harmadik nagylemezük, az Echoes Calling, amit először az Indexen lehet meghallgatni.

Az Echoes Callingon összesen 7 szám van, de van olyan is, ami nyolc perc fölé megy, a sztiló meg a Qualitonstól megszokott pszichedélia/funk/rock-kombó, amit most is szalagra, és egyben vettek fel. Két szám is van, amihez már két dobost is használtak, ezt a felállást működés közben meg lehet nézni egy videóban a cikk alján. Az Echoes Calling csak digitálisan és vinylen fog megjelenni, az előbbi ingyenesen letölthető, amíg az utóbbi el nem készül.

És akkor az album:

A Qualitons április 12-én fogja bemutatni a lemezt az A38-on, itt a Facebook-esemény hozzá.

A zenekartól kaptunk két videót is. Az egyik egy mozgóképes beszámoló az SXSW-ről:

A másik pedig egy stúdiófelvétel a Conte című számról, ami vokállal szerepel az albumon:

(A zenekar egyik tagja, Szőke Barna az Index videórovatának munkatársa.)

Ne maradjon le semmiről!