Beütött a nyár? Hűsítsd le magad!

Látom, hogy sírnak, na, akkor ez jól sikerült

Likó Marcellal és Győrffy Gyulával hallgattuk végig az új Vad Fruttik-lemezt

fruttik 2018 bw eyes col 2560x916
2018.05.15. 22:11
Három év után jelentkezik – egy remixet nem számítva – új lemezzel a Vad Fruttik. A Szabad.vagy című album először az Indexen hallgatható teljes egészében. Likó Marcellal, az együttes énekes-szövegíró frontemberével és Győrffy Gyula billentyűssel hallgattuk végig a nyolc számot. Meséltek a dalok születéséről, gregorián himnuszokról, Britney Spears-hallgatásról és Foo Fighters-hatásról, kiénekelhetetlen hangokról és az autóból kukában landoló cédékről.

Arra a felvetésre, hogy a lemezt hallgatva az embernek az az érzése, hogy a tavalyi hightech-kísérlet hatása igen erős rajta, hogy ez most sokkal elektronikuszeneibb anyagnak tűnik, mint az előző, 2015-ös Tudom milyen, Likó Marcell azt mondta: „Bennünk megvan a késztetés az elektronika és az élő zene ötvözésére, csak sokszor a kettő nem támogatja, hanem gyengíti egymást. A dalok készítésének a legnehezebb része mindig a hangszerelés, hogy mi az, ami még élő legyen, és mi az ami már elektronikus.

Az új album – aminek május 19-én lesz a bemutatója – szerinte érdekesebb, mert összetettebb, mint az előző volt, „talán azért, mert szerzőibb”. A korábbiakhoz képest koncepcionálisabb, amely azt is magyarázza, hogy a szokásos lp-knél miért rövidebb az anyag, aminek névadásáról azt mondta: „A dalcímek együtt jól magyarázzák, hogy miért az lett az album címe, ami. Az, hogy a két szó közti szóköz helyett egy pont található, láthatóvá teszi a világról és részeiről alkotott álláspontunkat.”

Te vagy az

Likó Marcell: Ezt a refrént rég megírtam. Anyám vallásosan nevelt, és tudom, milyen a teremtőt dicsőítő ének pánikroham közben. Viszont lehet, hogy szerelmesnek szántam: Te vagy az, és rajtad kívül nem számít semmi. Volt, hogy azt hittem, ha eléneklem az Ismeretlennek, akkor talán nem kínoznak tovább a démonok. De utána is kínoztak.

2016-ban megszületett Emma lányom, aki egy látomásos gyerek: feküdtem a földön az egyik koncert után – rossz másnapos vagyok, meg akarok halni –, és gondolkodtam, mit nem csináltam az életemben, mi az, ami igazán hiányozna, ha meghalnék: leginkább egy gyerek. Valamelyik reggel elképzeltem, milyen lesz, amikor ő felkel. Próbáltam köznapi képekből szervezni a szöveget, a csap csöpög, süt a Nap, és létrehozni az emelkedettet. Beugrott, hogy ez voltaképpen egy vallásos himnusz.

Akkor próbáltunk Vedres Csabával, aki kántorképzőt végzett és vallásos zenével is foglalkozik. Megkértem, hogy mondja el nekem, hogy ezeknek a vallási himnuszoknak mik a jellemzői. Ezt próbáltuk betartani, de csomó szabályt meg is szegtünk. Van úgynevezett gregorián rész, amikor egyszólamú az ének, aztán amikor véget ér az első refrén, hallható egy felmenet, amelyet megszakít a második refrén - a refrénekben imitáció: hasonló a kánonhoz, csak az énekdallam mutációival - aztán a felmenet folytatódik. Ez a lineáris felmenet a megakasztott refrénnel és a legvégén a kiénekelhetetlen hangokkal röpít ki minket a multiverzumba.

Vége

M.: Nem emlékszem, hogy írtam meg. Csak elkezdtem írni, és megszületett. Erre mondják azt, ihletett pillanat, bár János (Géczi János József Attila-díjas író, Likó Marcell mentora) most ellenkezne, mert szerinte nincs ilyen, csak koncentráció és sok gyakorlás. De én beflesseltem, ekörül forgott minden gondolatom. Zsigeri sztori, a szokásos Vad Fruttik-toposzok fordulnak elő benne.

János szerint ez a legerősebb szöveg. Vándorfi Lacinak, a Pannon Várszínház igazgatójának is ez tetszett legjobban. Ő rendezte ennek a számnak a klipjét, ez lesz az egyik dal az albumról, amihez videó készül. Ehhez a számhoz is sok mindent tanulmányoztunk, olyan agyament dolgokat hoztam, mint Britney Spearstől a Hit Me Baby One More Time kórusszerkezete, bár azt végül nem használtuk fel, és itt is írtunk olyasmit, amit eddig nem: a zeneszám végén megszólal egy riff, egy gitárdallam, és annak a hangjait tartják ki vonós hangszerek, kvázi megállnak az összes skálahangon. Így jön létre zárlatként egy facsarmány, egy disszonáns akkord.

Győrffy Gyula: Valami tánczenét akart Marci, Prodigyt, meg ilyesmiket hozott, hogy hasonló hangzást próbáljunk kikeverni. Sikerült is a hangulatot elkapni, de amikor elkészült a dal, és egy-két hetet pihent, Marci kitalálta, hogy nem, mégse, inkább rockzene lesz, mert az emberibb. Viszont a basszust megtartottuk, és a refrénben a patetikus orgonát. Az eredetileg a versszakok alatt ellenpontozott, de a basszus rátelepedett, ezért került a refrén alá. Azután kértük meg Gergőt [Kerekes Gergely, gitár], hogy rögtönözzön szólót a végére. Imádom őt ilyen szempontból, nyomás alatt feltámad, remek dolgok jönnek ki belőle.

Szájhoz a száj

M.: Szorongó alkat vagyok, gyakran nem tudom leolvasztani az agyam. Gergő jógázik, elvégzett egy meditációs kurzust is, ő adott a kezembe néhány érdekes könyvet. Az egyikben olvastam egy buddhista elmélkedést az elengedésről, a feloldódásról és a megszabadulásról. Ezt helyeztem bele egy szerelmi történetbe. Zeneileg ez egy Foo Fighters-Vad Fruttik kereszteződés, gyors, pörgős szám. Dobritmusra írtam a szótagokat, A-mi-kor bá-mu-lom va-la-hogy nincs ba-jom, be-le-merül-ni jó, be-le-merül-ni jó. Ez melós volt, összevissza asszociáltam olyan közhelyes kulcsszavakkal, hogy fesztivál, kábulat, drog, meg ami beletartozik ebbe az életérzésbe, tele bogarakkal, műanyaggal, darazsakkal. Aztán János ezt alaposan megfésülte. Így alakult ki a szerelmi történet, ami végül is megáll. Örülök annak, hogy sikerült ilyesmit előhalászni magamból.

Gy.: Én is örülök a dalszövegnek, mivel pozitív. Olyan szerelmes dal, ami nem a szokásos toposzokra épül. De hangszerelés szempontjából nagy kihívás, mert ez rock, a billentyű – elektronikus tánczenei értelemben – pedig annyira távol áll az ilyen izzadós rockzenétől, hogy megküzdöttem a végeredményért rendesen.

Ébren

M.: Utaztam hazafelé a vonattal, aztán csak úgy megéreztem, ami ebben a dalban kijött: a magyar táj. És azóta tudom, hogy amit írtam, az bekövetkezett. Persze a klippel tök más, általánosabb értelmet nyer a darab, kinyílik tőle, de nyilvánvalóan a társadalmi viszonyokra is rányitja a szemet, hogy igen, ebben élünk. Azt hiszem ez a legtudatosabban közéleti szövegem, bár vannak benne személyes és irodalmi dimenziók is.

Gy.: Az elsők között kezdtük próbán játszani, de nem állt össze. A gerince egy elektronikus basszus, ezt eredetileg gitártémának hozta Gergő. Ahogy meghallottam, mondtam, hogy ez techno, teljesen ipari zene. De akkor senki nem hitte el, sokszor játszottuk próbateremben is, modelleztük stúdióban is, de nem rendeződött össze. Jó fél év volt, amíg leülepedett bennünk – és megérkezett az indusztriál. A kiállást különösen szeretem benne, az olyan ocsmány lett, kimondottan ocsmány.

Jobb lesz holnap

M.: Az Ébrenből kötünk át ehhez a dalhoz, a két szám között lényegében nincs szünet.

Gy: Nehéz volt úgy elválasztani a két zenét ilyen digitális marhasággal, hogy ne ugorjon. Nekem az a módszerem, hogy amikor kész az anyag, akkor kiírom cd-re, kimegyek az autóba, ott hallgatom meg, jegyzetelem, hol változtassak. Aztán kiszállok és dobom is a cédét a kukába. Ahogy haladt a keverés, tíz-húsz lemezt kidobtam. Viszont ha már nem töröm szét a cd-t, akkor minél több hangtechnikai eszközön meghallgatom, mielőtt rámondanám az áment. Most úgy történt, hogy leadtam a mastert gyártásra, apám meg, aki szintén zenész, elkérte az anyagot, majd hív, hogy leadtam-e már. Mondom, igen, erre ő: „azonnal vissza kell hívni”, és sorolja miért. Ilyen egy zenészapa.

M.: Ez az a dal, amivel a legtöbbet szenvedtünk. Mindenki fejében máshogyan szólalt meg. Gyuszkó gyakran kéri, hogy írjak egyszerűbb akkordokat, ne kelljen őket nyolc ujjal lefogni. Gondoltam, jó, akkor próbálok egyszerűbbet és vidámat. Van egy noteszem, amibe beírom az álmokat, amelyekre reggel még emlékszem, ezek egyikéből formálódott sok nehézség után ez az erősen asszociatív mű – megdolgoztatja az embert.

Gy.: Először egy akusztikus gitáron hallottam. A ritmikája jó, zeneileg viszont szürke volt, küzdelmes. A szövegbe mindenki mást ért bele. Elmondtam Marcinak, én hogy értem, ő meg elmondta, hogy végeredményben miről is szól – és amikor megtudtam, miről, már lelkiismereti kérdést csináltam abból, hogy összeálljon a zene. A végén majdnem meg is könnyeztem, hogy honnan kezdtünk és mennyit szenvedtünk, és végül mennyire kompakt lett. Ez az a dal, amit lehet vidámnak hallani, de valójában igencsak szomorú.

M.: Jaja, egyik haveromnak mutattam, és ő végig mosolygott rajta, hogy, hát ez mennyire pozitív. Az is különös benne, hogy Gyuszkó folyton azt mondja, legyen egyszerű, aztán ehhez képest a refrén, a szövegalakulatot követve indázódott, és ennek, meg a súrlódó hangoknak köszönhetően elég bonyolult lett. De a disszonancia fontos, jó, ha előfordul egyszer-egyszer.

Kitaláltál

M.: Ennek is volt jó pár szövegverziója, sok-sok „olyan vagyok”-kal, például olyan vagyok, mint egy kurva, mint egy gyerek, stb., de aztán szorosabbra húzódott. Az alapgondolat akkor fogant, amikor egy barátommal arról beszélgettem, hogy vajon mennyire határoz meg minket a genetika, és mennyi az, amit a nevelés ad. A végén meg persze kilyukadok örökös témámnál, a Teremtőnél. A zenéje? Azt hiszem, ezt a zenei stílust úgy hívják, hogy grime, olyan, mint a dubstep és a drum and bass, de kicsit hiphop is.

Gy.: A dobritmust Marci hozta, bár a végén ő elengedte volna. Én akartam, hogy tartsuk meg.

M.: Igen, mert fontos a felismerhetőség. Amikor összeírtuk, hogy számunkra mi a lényeges egy - egy dalban, akkor az volt az első, hogy legyen benne olyan jegy, amit felismersz egyből, tudod, amikor elindul, hogy ez az.

Most a földön

M.: A koncertek után gyakran fekszem a földön. Ha pocsékul érzem magamat, nem tudok máshol aludni, kizárólag ott. Ezért kezdődik úgy, hogy „most a földön fekszem, hogy kevésbé fájjon”. Amikor eljutottam a refrénig, azt mondtam magamnak, hogy ide valami infernális kép kell. Beugrott a Jelenések könyve. Akkor nem is én fekszem a földön, hanem a Sátán! Az alaphangulat körülbelül olyan volt, mint az Európa Kiadótól a Romolj meg, így próbáltunk belecsempészni valami nyolcvanas évekbeli altert, amiben ott húzódik egy sáv a gerincvelőtől az ondócsatornáig.

Gy.: Egyszer végighallgattam, és bennem is világvége hangulatot ébresztett. A zene első felét nagyon meg akartuk fejteni, kísérleti elekronikával, mindenféle zörejjel, torzításokkal.

M.: Amik kurva jól szóltak.

Gy.: Kurva jól, csak nem ebben a dalban.

M.: Így igaz! Rengetegszer történik az, hogy vannak jó, vagy egészen különleges zenei részeink, amik beillesztve a dalba mégsem működnek.

Gy.: Igen, de az ilyeneket legalább a High techen ki lehetett élni. Szóval ennek az eleje egyszerű, zongora és dob, én azt akartam, hogy a dob jó nagy térben szólaljon meg, levegős legyen, és ne legyen túlhangszerelt. És ekkor érkeztek meg a fanfárok.

M.: Igen, Gergő kérte, hogy úgy számoljuk ki, hogy amikor már nem lehet fokozni, kicsit még akkor is fokozzuk. Ezért következik a refrén után hangverseny. Érezni, ahogy bevonul a Sátán, az egyik fele Donald Trump, a másik Kim Dzsongun. Satöbbi.

Gy.: Imádom amikor vonósokkal dolgozhatok. Húsz vonóssáv, mindegyik szólamait külön megírni, ezt szeretem. Arra gondoltam, hogy dolgozunk rajta néhány hetet, majd jön Marci, és közli hogy á, szedd ki, legyen inkább szinti. De végül nem mondta.

Tartalak

M.: Emmát folyton a kezemben kellett tartani, vele sasszéztam összevissza a kövön. Az egész dalnak fura a ritmusa, épp a sasszé miatt - itt nyolc egységből áll az ütem, de ebben az utolsó az első, szóval valahogy furán forog. Ez nehézséget is okozott Gyuszkónak.

Amikor eljárogattam a bölcsődébe, gyakran vittem gitárt, elpengettem a Csigabigát, meg Megy a labda vándorútrát. Kérdezték, nem játszanék-e valamit, amit mostanában írtam. Mondom jó, van egy vigasztalós szám anyáknak, akik nemrég szültek. Elkezdtem énekelni, és a dadusok látom, hogy sírnak. Na, akkor ez jól sikerült, mondom magamban.

Gy.: Ez a nyolcnegyedes ütem, amelyben az utolsó az első, a teljes kifordulás. Én elektronikus zenén, house-on nőttem fel, és ennek is house zene az alapja. De ezt az alternatívkodást én nem bírom. Készült belőle egy olyan verzió, ami számomra elfogadható lett volna, az viszont Marcinak és Gergőnek nem tetszett. Agyaltunk rendesen, még a masterelésnél is éreztem, hogy képtelen vagyok befogadni. Elég nehezen engedtem el az elképzelésemet.

M.: Ritmuskakofónia. Szegény Gyuszkónak fájt is ez, mert ő ilyen precíz típus.

A Szabad.vagy május 16-tól kapható a MOL-töltőállomásokon. A lemezbemutató koncert május 19-én lesz a Budapest Parkban.

Ne maradjon le semmiről!