Megrendelt gyilkossági kísérlettel vádolják Kurt Cobain özvegyét

2018.06.01. 20:12

Szép kis kalamajka keveredett Kurt Cobain talán leghíresebb hangszere körül: Isaiah Silva, Frances Bean Cobain ex-férje, valamint az Eeries frontembere, azzal vádolja egykori anyósát, Courtney Love-ot, hogy az öngyilkosságnak álcázva megpróbálta megöletni őt a Nirvana-frontember egyik ikonikus gitárja miatt.

Mint ismert, Kurt Cobain lánya rövid házasság után tavaly vált el Silvától, miután 2016 márciusában beadta a válópert. Ám amikor még együtt voltak, Frances Bean Cobain évfordulós ajándékként egy alkalommal meglepte Silvát apja gitárjával, amit Cobain az 1993-as MTV Unplugged-koncerten is használt.

Ezért a hangszerért indult aztán ádáz küzdelem: Silva a válás után nem akarta visszaadni az állítása szerint ajándékba kapott gitárt, Cobain özvegye viszont megpróbálta mindenáron visszaszerezni a hangszert. A férfi azt állítja, hogy Love megbízásából 2016 nyarán, egy éjjel, három ember is megjelent az otthonában, azzal a céllal, hogy az özvegy és a lánya számára megszerezzék a gitárt.

Silva szerint épp filmet néztek egy barátjával, amikor Britney Spears korábbi menedzsere, Sam Lutfi, a Tizenhárom okom volt színésze, Ross Butler, valamint egy Yan Yukhtman nevű harmadik férfi magukat rendőröknek kiadva dörömbölni kezdtek az ajtaján, majd a nemi szervére markolva megfenyegették őt, és állítólag a szintén a lakásban tartózkodó anyját is rettegésben tartották.

Silvát ezután – állítása szerint – egy autóba tuszkolták, majd magukkal vitték, miközben az időközben elzavart zenészbarát kintről értesítette a rendőrséget, akik több autóval és egy helikopterrel érkeztek a helyszínre. A rendőrök végül nem tartóztattak le senkit, mert Silva csak egy baráti csínynek állította be az emberrablást, miután az elrablói azzal fenyegették, hogy akár a hétéves kislányának is baja eshet.

Mindez csak a 329 oldalas dokumentum zanzásított kivonata, Courtney Love egyelőre nem reagált az őt ért vádakra. (via Billboard)

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!