Látogatócsúcsot döntött a Balaton Sound

2018.07.09. 16:45

Látogatócsúcsot hozott az idei Balaton Sound: a vasárnap véget ért zamárdi rendezvény öt napján 165 ezer látogató volt, nyolcezerrel több, mint a 2016-os eddigi rekord, írja az MTI.

Július 4. és 8. között csaknem hatvan országból érkeztet vendégek a Soundra. A legerősebb nap július 7-én, szombaton volt, akkor telt ház volt, 40 ezren voltak kíváncsiak a programokra, amelyeket a nagyszínpadon David Guetta francia dj-producer koncertje zárt – közölték a szervezők.

Kapcsolódó
Húszezer forintba kerül az ötliteres koktél a Soundon

Húszezer forintba kerül az ötliteres koktél a Soundon

Elindult a Balaton Sound, a sör nem lett drágább, és lehet ipari mennyiségű alkoholt venni egyben. Jönnek a beöltözős emberek, és még több a bazári látványosság.

A közlemény szerint bár sokan voltak a fesztiválon, sem komolyabb baleset, sem egyéb probléma nem adódott az öt nap alatt.

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
Hajnal

Hajnal

Lehetett volna dalmata, de a miénk komondor volt.

február 9., 14:14

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.

február 10., 10:54

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Kultúr
Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Kuriózum a MODEM-ben.

február 9., 15:02

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?

február 9., 10:50

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.

február 10., 11:44

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.

február 8., 16:00

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.

február 8., 19:39

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.

február 9., 06:18

  • Kultúr
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

  • Kultúr
22. Little Miss Hungary döntője

22. Little Miss Hungary döntője

február 10., 12:57

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

Neked ajánlott