Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMDemi Lovato még mindig kórházban van
Egy héttel azután, hogy túladagolás miatt kórházba került, Demi Lovato még mindig az egyik Los Angeles-i kórházban lábadozik, írja a Variety egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
A TMZ úgy tudja, a 25 éves énekesnő még mindig nagyon rosszul van, a túladagolás szövődményeként erős hányinger és magas láz gyötri. A lap forrása szerint Demi Lovato továbbra is orvosi felügyelet áll, és várhatóan teljesen felépül majd, egyelőre még nem tudni, mikor engedhetik haza a kórházból.
Ahogy az előző héten írtuk, Demi Lovatóra eszméletlenül találtak rá otthonában múlt kedden, helyi idő szerint dél körül – előző este még egy születésnapi bulin ünnepelt. Narcant (vagy Naloxont) adtak be neki, amivel az agyban blokkolják a heroin és más opiátok hatását. Több hozzátartozó is tagadta, hogy az énekesnő heroint használt volna.
Rovataink a Facebookon