Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan füttyös, gitáros, tapsolós, dobbantós zenéje szinte külön életet élt a filmtől, a spontán verbuválódott VAN zenekar élő fellépéseit teltházas termekben adták. A dalok ötletei Reisz Gábor filmrendező fejéből pattantak ki, ezeket Csorba Lóránt segített megzenésíteni, Csorba aztán a Lóci játszik nevű projektjével be tudott törni a magyar rádiók lejátszási listájába is, miközben a Van a jelenlegi fiatal felnőtt generáció első tisztességes saját filmje lett.
És amikor Reisz nekiállt előkészíteni a második filmjét, a Rossz verseket, akkor természetesnek tűnt, hogy ennek is ő fogja kitalálni a zenéjét, de most már nem csak baráti kalákában, hanem azzal a zenekarral, amivel többször is fellépett. Csorba Lóránt megmaradt gitárosnak, a Van dalait éneklő Ferenczik Áron főszereplőt lecserélte a Papaver Cousins egyik tagjára, Szendrey-Nagy Olivérre, a zenei rendezést a billentyűs Kálmán András vállalta magára. A végeredmény pedig elmozdult a már említett füttyös, akusztikus, Mumford & Sons-szerű poptól egy nehezebb, rétegzettebb, néha egészen meghökkentő zene felé, amiben már felbukkan a prog-rock, az elektro, és tele van furcsa puttyogásokkal is. És ami még jobb: a hivatalos megjelenés előtt napokkal az egészet meg lehet itt hallgatni az Indexen. A lemez már hivatalosan megjelent, meg lehet hallgatni Spotify-on és Bandcampen is.
Mi pedig leültünk Reisz Gáborral és Kálmán Andrással a felvételeknek helyszínt szolgáló normafai Studio Einzban, hogy számról számra átbeszéljük az egész albumot.
A Rossz versekről majd később lesz kritikánk, de annyit érdemes tudni róla, hogy hasonló gyökerekből építkezik, mint a Van, sokkal sűrűbb, információgazdagabb, és jobban megköveteli a figyelmet, mint az elődje. A főszereplője Merthner Tamás (Reisz Gábor játssza), akit elhagy a barátnője, és részben emiatt egy memóriaspirálba kerül: visszaemlékszik a gyerekkorára és a tinikorára is, amikor vízilabdázott, verseket írt, csajozott, és egyszerűen csak élt. A Rossz versekben hasonlóan megvan a Vanra emlékeztető mágikus realizmus, amikor a valóság hirtelen valami nagyon furcsává és szellemessé alakul át. És ez a zenéjére is igaz.
ilyen érzés volt nekiállni megint egy filmzenének?
Reisz Gábor: Igazából nem volt átmeneti időszak a kettő között. Vagyis pontosabban a zene volt az átmenet.
Kálmán András: Azzal is kezdődött.
RG: A Rossz versek még szóba sem jött, amikor elkezdtünk már dolgozni új dalokon. Azt tudtuk, hogy ezek majd valami részét fogják képezni, de semmi koncepció nem volt még.
És milyen érzés volt létrehozni csak egy film kedvéért egy zenekart?
RG: Amikor meghirdettünk a DVD-megjelenésnél egy koncertet, én mondtam, hogy ez lesz az utolsó VAN-koncert. A többiek meg kiakadtak. Én azt éreztem, hogy nem lehet ez olyan projekt, mint azok a zenészek, akik azt a pár számot addig játsszák, amíg ki nem ürül a művelődési ház. Én azt éreztem, hogy ennek megvolt az ideje, és jó a csúcson abbahagyni, amíg duzzad az egész. De megbeszéltük, hogy zenekarként együtt fogunk még dolgozni, akármi is sül ki majd belőle.
Hogy kezdtetek el közösen dolgozni?
KA: Egy barátunkon keresztül jött egy megkeresés, hogy a VAN produkciója keres egy stúdiót. Akkor még nem ismertük egymást. Elindult a munkafolyamat, de elég hamar kiderült, hogy ez nem a szokásos zenekar lesz.
RG: A felvétel közben elkezdődött már egy erős szimpátia, pedig elég extrém körülmények között vettük fel: lementünk egy kismarosi telekre.
KA: Maga a stúdió ötlete is onnan indult Koroknai András barátommal, hogy ott a telken összekötöttünk a cuccainkat. De a felvétel alatt már egy nagyon erős barátság kezdődött. Andris basszusgitáros, én billentyűs vagyok alapvetően, úgyhogy elkezdődött az, hogy egy-két számba belejátszottunk.
RG: Később megkérdeztem, hogy ha csinálunk koncertet, lenne-e kedvük résztvenni. Akkor azt gondoltam, hogy teljesen hülyének fog nézni a két, hanghoz értő ember engem, a négyakkordos nyökögőgépet, aki amúgy nem tud instrukciókat adni. De tökre örültek.
KA: Mert szerettünk téged, és a zenét is. A VAN zenekarra nem is zenekarként tekintek, hanem egy baráti társulatra, ahol mindenki szeret zenélni.
Milyen volt azt látni, hogy az emberek vevők erre?
RG: Volt egy koncert az Ankertben, amire két nap alatt vagy ezren jeleztek vissza, hogy jönnek. Azt hittük, hogy ott lesz huszonöt. De annyian jöttek, hogy nem fértek be. Nem számítottunk ekkora tömegre, nem olyan volt a hangosítás sem. Ott éreztem először azt, hogy még el sem kezdjük énekelni a számokat, az emberek felismerik a dalt, és ők is elkezdik énekelni. Az volt az igazán brutál, hogy most ők éneklik azt a hülyeséget, amit te otthon hol sírva, hol nem leírsz. Felfoghatatlan volt.
A Rossz versek filmzenéjénél volt bármilyen más koncepció a Vanhoz képest?
RG: Amikor elkezdtünk dolgozni ezeken a számokon, azok nagyon azokat a hangszereket vették alapul, amiket a koncerteken használtunk. Volt bennük billentyű, basszusgitár. Az elején még nem jöttek szóba olyan hangszerek, mint a Moog vagy az orgona. Első körben azt beszéltük meg, hogyan lehet egy ilyen eklektikus filmet aláfesteni. Már amikor demóztunk, akkor is láttuk, hogy ez egy elektronikusabb anyag lesz. Egyértelmű volt, hogy nem az akusztikus gitár, plusz taps és fütty vonalat visszük tovább. Ez tiszta volt.
A Van zenéjénél Ferenczik Áron énekelt, ezen a lemezen viszont Szendrey-Nagy Olivér. Hogy választottátok ki őt?
RG: Erről szólt az utóbbi egy év. Volt egy olyan ötlet, hogy énekeljük közösen. Volt olyan, hogy én. Ez volt a legrosszabb, mert én nem tudok.
KA: Olivér annyira a végén jött, hogy a számok már tulajdonképpen megvoltak.
RG: Ajánlották nekem a Papaver Cousins zenekart. Amikor Olivér felénekelt próbadalokat, akkor valaki nekem azt mondta, hogy olyan, mintha én énekelnék, csak tisztán. Ez azért volt jó, mert ha az ember saját maga írja az alapot, akkor a saját hangjából indul ki.
A beszélgetés során próbáltunk kerülni minden olyasmit, ami bármit elmondhat a film cselekményéből, de ha teljesen szűz szemmel akarod látni a moziban a Rossz verseket, viszont a zenéjét szeretnéd hallani, akkor görgess a cikk legvégére, ahol egy listában megtalálod az egész lemezt.
A szövegeket is teljesen te írtad?
RG: Igen. Ennek például 5-6 változata volt, de mindig Parc Monceau volt a címe. Ez egy park Párizsban, ahova én anno futni jártam, és ott gondolkodtam a legtöbbet a filmről.
KA: Ez a szám szerepel a filmben. És Gáborék egy korai demóra vágták meg a jelenetet. És aztán amikor felvettük volna stúdióban, rájöttünk, hogy össze-vissza van a tempója. Végül volt egy pont, ahol mindig összezuhantunk, de aztán beleraktunk egy szünetet, és tök jó lett.
Érdekes ez a puttyogás, amivel kezdődik.
RG: Mi pittyegésnek hívjuk.
KA: Van puttyogás, de az más.
RG: Ez az indítózenéje az egésznek. Ez az a téma, ami az egész filmnek a törzse. A pittyegés tök egyszerű elem, de sokat segít a filmnél, hogy összerántsa a film kaotikus világát. Ebből annyi verzió készült, hol jöjjön be a basszus, mikor jöjjön a zongora.
KA: A filmnek is három eleje volt, mindegyik változathoz készült egy zenei kezdés is. Az utolsó zenei verziót még agyonpiszkáltuk. Nagyrészt abból állt a munka, hogy megírtuk a zenét, hazamentünk, és következő nap a felét kitöröltük annak, amit feljátszottunk. Ezt is teljesen lecsupaszítottuk a végére.
RG: Ez a legrégebbi dal a projektből. Már az első A38-as koncerten játszottuk is. Már ott is írógépen játszott a Roland (a zenekar egyik ütőhangszerese - KD).
Akkor tudtad már, hogy ez benne lesz bármiben, amit következőnek csinálsz?
RG: Asszem úgy is konferáltam fel, hogy egy új dal, ami valaminek a része lesz egyszer. A másik ilyen dal az utolsó a lemezen az a Szemüvegen át. Mind a kettő elhangzott a Van-koncerteken. Ennek a dalnak a szövegéről azt kell tudni, hogy amikor elkészült, akkor boldog voltam, de mindig volt bennem egy érzés, hogy ez hülyeség. Arról szólt, hogy valaki egy másik emberen a saját nadrágját látja, aztán rájön, hogy ez ő maga. De ha az ő, akkor ő maga kicsoda? Annyit szenvedtem, hogy még a dalszövegíró mesterhez, Kiss Tiborhoz is elmentem, hogy segítsen már. Irtózatosan jó fej volt, eltöltött velem három és fél órát, de semmit nem tudtunk átírni benne, pedig mondott olyan Quimbys szöveget, hogy “mocsárzseb” meg hasonlók. De azt is mondta, hogy ezt nekem kell elénekelni, szerencsére végül nem így lett.
Latinovits felmond egy József Attila-verset. A zenét erre a szavalásra írtátok?
RG: A Párizsban írt forgatókönyvben szerepelt egy jelenet, hogy a film főszereplője betoppan gyerekként a szobába, ahol a család ezt az előadást nézi. Ez leegyszerűsítve, de benne van a filmben. Ennek a számnak van egy törzse, amit a zenekar úgy hívott, hogy a Stinges.
De miért hívtátok úgy?
RG: Mert emlékeztette a zenekart a Fields Of Goldra. Az mondjuk csoda, hogy én tudok úgy gitározni, hogy bárki azt mondja rá, hogy Stinges. Akkor tanultam meg a fingerpicking gitározást, előtte sikáltam végig. Volt egy három nap, amikor eljöttünk a stúdióba, hogy majd dolgozni fogunk. Első nap berúgtunk. És másnap reggel Lócival kezdtünk el pötyögni ezen a számon. Ami nekem olyan, mintha a zenekar szépen lassan magához térne. Ez is történt, csak nem pár perc, hanem egy nap alatt. Az ötlet, hogy benne legyen József Attila, csak utána jött.
KA: A felvétel már a versre történt. Az adja meg a tempót.
RG: Ez a szám, és a Nadrágom is olyan, amit nem sávonként vettünk fel, hanem együtt. És ez volt az utolsó változat, amit felvettünk, és már mindenkit nyomasztott, hogy elmegy az utolsó busz.
KA: Nekem ez a kedvenc számom.
RG: Amikor ez a dal született, akkor lépett be a zenekarba Burucs Szabolcs (Néhai Bárány).
KA: Burucs nem volt hajlandó dob felé fordulva játszani, hanem a földön ülve játszott mindenféle pergőkön. Eldobol ő bármit.
És miért a kedvenc?
KA: Zeneileg is ez a kedvencem, meg van benne valami energia, ami jólesik.
RG: Többféle hangulat van benne. Pedig végig ugyanaz a négy hang szerepel.
KA: Ez a szabadság tetszik. Nem volt megmondva, hogy ez a szám ilyen vagy olyan legyen. Adta magát. Tetszett az is, ahogy összeraktam.
Ez a lezárás a végén honnan jött?
RG: Az első, akusztikus változatban szaxofon volt, és egy hosszú kiszállás. Helyette a végleges inkább folyamatosan építkezik, szállnak be a hangszerek, a témák, mégis egyre elkeseredettebb hatása van.
Ez a szakadék széle-hangulat pedig nincs annyira a filmben.
RG: Rengeteg zene nincs a filmben konkrétan, nem hallasz feltétlenül ilyen hangulatokat, de ami a Merthner Tamásban lejátszódik, az azt hiszem, egy az egyben ez.
Miért ragaszkodsz a dialógusokhoz?
RG: Amikor összeraktam a tracklistet, akkor készítettem neki egy ívet. Ez az ív követi, hogy milyen időben születtek a dalok, és hogy a filmben hol vannak. Ezek az interlude-ok segítenek ebben. Azt szeretném, hogy ha valaki a film előtt hallgatja meg a zenét, akkor legyen egy kis plusz infója, ha a filmet nézi.
RG: Ezt egy vonósnégyes játszotta fel. Felsorolni se lehet, hogy mennyien segítettek nekünk, ezért meg se próbálom, de muszáj megemlíteni Subicz Gábor nevét, ő a PASO-ban is játszott, ő segített a klasszikus zenei felvételekben.
KA: Annyira kifogytunk az időből, hogy kottát meg partitúrát sem volt idő írni. A filmzene utolsó fázisa nagyon durva volt.
RG: Utaztam a villamoson, ahol két ember vitatkozott, és elhangzott az a beszélgetés, hogy “ki vagy te?”, és hogy “nem, te ki vagy?”. Ez nekem annyira lehetetlen helyzet volt, bár ha eleget utazol a 4-6-oson, hallasz ilyen beszélgetéseket. Már akkor mondtam, hogy ebből csináljunk valamit. A legelső demókat még lakodalmas stílusban csináltuk. Akusztikus gitár, tangóharmonika.
KA: Megpróbáltam tangóharmonikázni, nem ment.
RG: De megváltoztattuk a hangszerelését, a refrén az ugyanolyan, mint a demó, de a többi részén zakatol a Moog. Keverésnél azt mondtuk, hogy ennek egy prosztó dalnak kell lennie. A gitár hangzás meg talán leginkább a KFT-re hasonlít.
KA: A basszusgitárt én játszottam fel azért, hogy majd egyszer úgyis kicseréljük. Nem cseréltük ki.
Olyan visszafogott az éneklés, hogy elsőre fel sem tűnik a dalszöveg.
RG: Szerintem azt szépen kell énekelni, hogy szétverik a fejedet.
Miért ilyen elektro lett ez a szám?
RG: A forgatókönyv első változatában már voltak referenciazenék. Ide Daniel Averytől a Drone Logicot raktam. Azt is használtuk referenciának vágásnál is. Valahogy ez a műfaj elemeli Lenke nénit.
KA: De Lenke néni még így is para.
RG: Magához a jelenethez Xavier Dolan-filmjeit vettük alapul, főleg a Laurence Anywayst.
RG: Nekem ez az egyik kedvencem.
KA: Nekem meg a másik kedvencem. Én zeneileg közelítem meg. Ezt esett a legjobban csinálni, felvenni, dolgozni vele. Hozzám ezek a számok állnak a legközelebb. Én ezt a fajta zenét szeretem.
RG: Nekem megtestesíti azt a hangulatot, amikor gondolsz valakire, aki nincs ott, de elképzelsz helyzeteket, amikkel kínzod magad. Ez a zongoradallam is többször feltűnik a filmbe, mindig visszahozza azt a gyerekkort és az álmot, amit szerintem érdemes követni felnőttkorban is.
KA: Ennek is gyorsan meglett a végleges verziója.
RG: Ez a “táncolj részegen este”, ez az utolsó pillanatban került bele, amikor a Pontoonos koncertre készültünk. (2018 szeptemberében volt egy koncert, ahol bemutatták a készülő filmzenelemez még szintén készülő dalait - KD) Ott voltam a helyszínen fél órával korábban, mint a többiek, leültem kávézni és becsusszant ez a négy sor. Pár órára rá már énekeltük is a közönség előtt.
RG: Nagyon bírom, amikor a Kálmi és a Koroknay Andris ugyanazt a témát játsszák egyszerre, ahogy ennek a dalnak az elején. Ez volt az első olyan dal, ami már olyan hangzással bírt, ami jellemző az egész lemezre. Már 2016-ban felvettük.
KA: Ebből volt a legnagyobb, idézőjelben botrány, mert mindenki azt hitte, hogy belekerül majd a filmbe. De nem került bele.
RG: Ez eléggé fájt nekem is.
RG: Ebben részben az a német szöveg van, ami a Lenkében is. De ez nem egy rejtvény, nem a felismerés örömére hajtottunk, ezt nem érteni, hanem érezni kell. Az ebben elhangzó szöveg a filmben félbe van szakítva, mert átmegyünk egy másik jelenetbe.
Itt nekem csak az a kérdés, hogy kinek szól a dal? Ki nem lesz a barátja?
KA: Ez egy cuki sztori.
RG: Amikor szeptemberben játszottuk ezt a számot a Pontoonon, akkor Burucz Szabolcs már egy éve a zenekarban volt. A koncert odajött hozzám, és mondta, hogy ő rájött, hogy miről szól ez a dal: azért nem leszel a barátom, mert szeretlek. Először az volt a terv, hogy csak nevek legyenek benne, Ádám, Pali, Béla, satöbbi. Szabó Benedeknek van egy dala, ami viszont pont ez. Ez a dal is így indult, de inkább egy asszociatív szóhalmozás lett belőle.
KA: Gábor sokáig mondta, hogy legyen egy gyerekkórus a végén. Egy nappal a határidő előtt vettük fel a Kodályban, ahova én is jártam 12 éven keresztül. Az énektanárnőmmel azóta is jóban vagyunk, őt hívtam fel, hogy kellene egy gyerekkórus, 8-10 év körül, akik nem szuperprofin éneklik majd el. Mindenki halálcuki és segítőkész volt. A felvétel után megittunk egy sört ketten, felrohantunk ide a stúdióba, és megnyomtuk az export gombot, akkor lett kész az egész.
RG: És még az utolsó buszt is elértük.
Ez a klipes dal.
RG: Ennek az alapja nagyon hamar megvolt. Ezt én állandó visszatérő témának akartam.
Egy Monori Lili-besztof.
RG: Azért is, mert hogy ha kép nélkül hallgatod a zenét önmagában, akkor jó, ha van valami, ami előhozza ezt a jelenetet. Emlékszem, hogy vettük ezt fel. Aznap jöttem a stúdióba, amikor megtudtam, hogy nem jutott be a film a cannes-i filmfesztiválra. Egy órával később már ezt a gyászzenét vettük fel. Közben hívott egy ismeretlen szám. Visszahívtam. Felkértek egy reklámra. Akkor felnéztem az égre egy pillanatra. Nem vállaltam. Visszajöttem, és befejeztük ezt a zenét. Mire vége lett a napnak, már tudtam örülni.
KA: Lehet, hogy keveset mondok, amikor azt mondom, hogy legalább 75 millió verziója volt ennek a dalnak.
Ez is a leghosszabb szám, hat perc.
KA: A szám közepe volt meg először demóban. Akkor elkezdtük csinálni a demóhoz az intrót, hogy az legyen végleges. Majd felvettünk 3 különböző verziót a nagyzenekari részből. Majd megcsináltuk a film végéhez. A lemezhez pedig meg volt szinte minden, de meg kellett megint csinálni az elejét, hogy ne filmzene legyen, hanem dal. Volt vele viccelődés, hogy annyira nem áll annyira messze a Disney-világtól.
RG: Ráadásul Kálmiék egyszer félreértettek engem. Azt mondtam, hogy kicsit lehetne olyan, mint az Arcade Fire-től az Afterlife. Ez a “kicsit”-et ezt félreértették.
KA: Megvolt a dobfelvétel, és csak később mondtad el, hogy nem erre gondoltál.
RG: A bátyám tud franciául, elküldtem a szöveget, hogy írjon dalszöveget belőle. A bátyám komoly ember, de szereti a hülyeséget, és amikor visszakaptam a francia szöveget, akkor láttam, hogy van benne szó péniszirigységről is, és én ilyen instrukciókra nem emlékeztem. Viszont rohadtul tetszett. Harry Szovik, egy madagaszkári származású, de francia anyanyelvű énekes énekelte aztán fel a szövegét, a filmben is szereplő Szeiler Bálint pedig az elnyújtott akcentusú éneket, sajnos csak az utóbbi került a filmbe, de nem volt kérdés, hogy a lemezen ez rajta lesz.
KA: “A szerelem egy csoda, ami nem múlik el” - ez a mondat szerepel a filmben is, én pedig a franciául anyanyelvi szinten beszélő nővéremet hívtam fel, hogy mondja el, hogyan van ez franciául. Felvettük, hogy vissza tudjuk hallgatni, és betettük a szám elejére. És ő erről nem tud.
Ez a halandzsát te hogy szoktad hívni?
RG: Hecikumának vagy halandzsának. Én tudom, hogy itt mit mondok, de nem baj, ha senki sem érti. Azért ez nem a filmkészítésre vonatkozó ars poeticám.
KA: Amikor mondtátok, hogy lesz szöveg, én tiltakoztam egy kicsit.
Amikor ebben a számban lett szöveg, vagy általában?
KA: Kicsit általánosságban is. Mert előtte minden instrumentális volt, és én azokat nagyon szeretem. Csomószor az ének hajlamos elvenni belőle.
RG: Mindig volt szöveg a fejemben, de sokat variálok sajnos, ezért sok dal szöveg nélkül lett kitalálva. Utána kezdődik mindig a baj, amikor utólag elmondom, hogy szöveggel, hogy is lenne ez. A dilettantizmusom elég sok galibát okoz, de valahogy mindig megoldjuk.
A vége meg metál.
RG: Ez olyan, mint az Anathema.
KA: Innentől már csak varacskolás.
A Rossz versek NKA-támogatással készült filmzenéje (Te nem címmel) december első hetén jelenik meg a Spotify-on. Élőben is lehet hallani, december 13-án a Toldi moziban, már azoknak a szerencséseknek, akiknek sikerült bejutni, ugyanis már most teltház van.
A teljes lemez, az elejétől a végéig, Bandcampen:
És Soundcloudon:
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon