Paranoid személyiségzavarban szenved Pásztor Anna bicskás zaklatója

2018.12.07. 20:32

Ahogy azt megírtuk, erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatással vádolja az ügyészség azt a 40 éves férfit, aki augusztusban egy késsel a cipőjében próbált meg az Anna & the Barbies énekesnőjének közelébe férkőzni a zenekar Budapest Parkban adott koncertjén. November végén írta az ügyészség, hogy a férfi letartóztatásban van, ha elítélik, akár két évet is kaphat.

Korábban beszámoltunk róla, hogy P. J. először 2017. novemberében vette fel a kapcsolatot az énekesnővel, akit 2018. februárjától rendszeresen, visszatérően bántalmazással fenyegető üzenetekkel bombázott. Mikor Pásztor Anna blokkolta őt, másik Facebook-profilról próbálkozott, és jelezte felé, hogy a parkos koncerten megkeresi. Piros nyelű bicskáját a cipőjében csempészte be a koncert helyszínére. Erről azt mondta, hogy senkit nem akart vele megtámadni, étkezéshez volt szüksége a bicskához.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság friss közleményében azt írja, az elsőfokú ítélet kihirdetéséig fenntartják a férfi előzetes letartóztatását.

A közleményben részletesen sorolják fel az ügy előzményeit: "P. J. 2017 novemberében személyes Facebook profilján keresztül vette fel a kapcsolatot az énekesnővel, akinek 2018 februárjától naponta többször zavaró, a sértett mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozó, negatív és nyomasztó hangvételű üzeneteket küldött.

Amikor a sértett kilátásba helyezte a vádlott profiljának letiltását, a férfi egy üzenetében azt sugallta, hogy ebben az esetben a viszonzatlan szerelme miatt bosszút áll. Miután a sértett letiltotta a vádlott profilját, a férfi új profilt hozott létre, amelyről az egyre tolakodóbb és fenyegetőbb üzenetek küldözgetését folytatta. A vádlott 2018. július 26-án az egyik ismerőse profiljáról küldött egy üzenetet az énekesnőnek, amelyben félelemkeltés céljából kegyelemdöfést említett, sugallva, hogy viszonzatlan szerelme miatt a sértettel szemben erőszakot fog alkalmazni, majd az üzenet végén közölte, hogy ott lesz a Budapest Parkban, vagyis a sértett következő koncertjén.

A vádlott ígéretének megfelelően megjelent a Budapest Parkban megrendezett koncerten, ahol a biztonsági szolgálat – a rendelkezésére bocsátott fénykép alapján – felismerte, majd feltartóztatta és értesítette a rendőrséget. A vádlott ahogy a cselekmény elkövetésekor, úgy jelenleg is kóros elmeállapotban, paranoid személyiségzavarban szenved. Kóros elmeállapota közepes fokban korlátozta a terheltet cselekménye következményeinek felismerésében. Az ügyészség a vádlottat zaklatás vétségével vádolja.

Az elsőfokú büntetőügyben eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 5-i végzésében a vádlott letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta. A bíróság végzésében megállapította, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok – a bűnismétlés veszélyére, valamint arra tekintettel, hogy a vádlott a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné – csak a letartóztatással biztosíthatók.

Mivel a vádlott a cselekményét interneten keresztül, számítógép és telefon használatával, hosszú időn át követte el, a letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedések a bűnismétlés veszélyét sem érdemben kizárni, sem pedig korlátozni nem tudnák. A bíróság végzése nem jogerős" - áll a közleményben.