Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNyomozás indult R. Kelly ellen
A Georgia állambeli Fulton megye kerületi ügyészsége nyomozást rendelt el R. Kelly ellen. A döntésnek köze van ahhoz, hogy nemrég bemutattak egy hat részes dokumentumfilmet Surviving R. Kelly (Túlélni R. Kelly-t) címmel, amiben a zaklatásainak áldozatai szólalnak meg.
Miután a film lement a tévében, az Egyesült Államok egyik nemi erőszakkal kapcsolatos krízisvonalánál 20 százalékkal megnőtt a betelefonálók száma.
R. Kelly-t még a kétezres évek elején vádolták meg azzal, hogy kiskorúval közösült. Erről egy videófelvétel is készült, amin egy Kelly-hez nagyon hasonló férfi és egy tizenéves kislány szerepelt, ez a felvétel pedig eljutott a sajtóhoz, onnan pedig a rendőrségre is, de Kelly-t - aki önéletrajza szerint kiskorú szexuális erőszak áldozata volt - felmentették.
Az énekes akkor került megint a hírekbe, amikor nemrég kitudódott: szinte szektás körülmények között, rabszolgaként tarthat fiatal nőket a házában. A nőket gyakorlatilag szextárgyakként használja, a férfi minden kívánságának engedelmeskedniük kell, és életük olyan apró részleteit is felügyeli, mint a ruházatuk vagy a sminkjük. Amikor ezek a vádak nyilvánosak lettek, többen is bojkottra kérték a rajongókat. A 2017-es vádakról itt írtunk részletesebben.
A Fulton megyei kerületi szövetségi ügyész azért kezdett el vizsgálódni, mert az énekesnek van egy háza Georgia államban, ahol a vádak szerint szintén rabszolgaként tart nőket. A TMZ szerint az ügyészség már beszélt az egyik állítólagos áldozattal és egy másik áldozat családjával is, és elég bizonyítékot találhattak arra, hogy vádat is emeljenek az énekes ellen.
Rovataink a Facebookon