Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHúsvétkor jelenik meg a Mörk zenekar két EP-ből álló nagylemezének második része. Ezen lesz hallható az All I Need című dal is, amelyhez készült most egy videó is Pajor Kristóf, Pajor Tamás fiának a főszereplésével és az ő rendezésében.
Az All I Need videója voltaképpen egy másik Mörk-klip, a Doubt folytatása, hiszen ugyanazok a szereplők. A főszereplő és rendező Pajor Kristóf így jellemezte a videóklipet:
Önnel is előfordult már, hogy zenekarokkal álmodik? Kínzó fejfájás gyötri? Már arra is képtelen, hogy blansírozzon egy jót? Próbálja ki Ön is az új Mörkazine tablettát, melynek hatóanyaga tartalmazza a legfontosabb ásványi anyagokat és nyomasztó elemeket! Összetevői: márna, dévérkeszeg, liszt, sertés fejbőrke, Állami Számvevőszék, rozmaring. Intsen búcsút a szorongásos álmoknak, melyekben kellemetlen együttesek dalait kell hallgatnia! Mörkazine. Megéri!”
Pajor ugyanis valamiféle orvost alakít, aki meglehetősen unortodox problémákkal kezeli a betegeit.
A második EP, vagyis a nagylemez második felvonása The Resurrection of Mörk címmel érkezik majd, ami a válasz az első EP címére (The Death of Mörk). A konceptalbumról Zentai Márk mesélt.
Az első EP számait mindannyiunknál egy depresszívebb időszak előzte meg, teljesen természetes, hogy az emberek, így persze mi is foglalkozunk nyomasztó témákkal. De az is természetes, hogy ezeken egy idő után túllendülünk és ismét egy érzelmi hullámhegy következik: ennek a lenyomata a The Resurrection of Mörk, melyre bár nagyon eklektikus, mégis egy vezérfonal, a felszabadultság témájára felfűzött dalok kerültek. Talán első hallásra az All I Need úgy jön át, mint egy egyszerű, nem túl mélyenszántó partynóta, egy-két réteggel mélyebben viszont a depresszív, melankolikus hangulat addiktív jellegéről és ennek az állapotnak a meghaladásáról szól.
A zenekar április 21-én tartja a lemezbemutatóját az A38-on, ahol már kapható lesz a két EP-t tartalmazó dupla bakelitlemez is.
Rovataink a Facebookon