Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNagy Feróval ünnepli a kormány a rendszerváltás évfordulóját
A kormány a rendszerváltozás 30. évfordulóját emlékévvé nyilvánította, és az egy éven át tartó programsorozat egy nagyszabású koncerttel indul. A Szabadságkoncertet június 16-án a Hősök terén tartják majd meg. Az esemény házigazdája Nagy Feró lesz, aki lépett már fel állami rendezvényen, 2017 októberében ő volt az egyik előadó a Terror Háza előtt rendezett díszünnepségen, sőt, fellépett már a Fidesz 1990-es rendszerzáró buliján is.
A koncerten mellette színpadra lép a kicsit fiatalabb generációhoz tartozó Vastag Csaba, illetve a rendszerváltás környékén aktív zenészek és együttesek közül a Beatrice, a Republic, a KFT, az Emelet, a Piramis-évek, Vincze Lilla, Keresztes Ildikó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Varga Miklós, Homonyik Sándor és Vikidál Gyula. Az ő neve szúrt szemet a 444-nek, hiszen Vikidál Gyula 2004-ben beismerte, hogy az 1980-as években a Dinamit együttes tagjaként Dalos fedőnéven jelentett. Vikidál többek között Nagy Feróról is írt jelentéseket, de tőle azóta természetesen elnézést kért.
Visszatérve a koncertre, showelemekben nem lesz hiány, az MTI beszámolója szerint az előadókat 40 fős szimfonikus zenekar és 30 fős kórus kíséri, a színpad 34 méter széles lesz, minden zenekar három-három dalt fog előadni. A Szabadságkoncert a Liszt Ferenc Kamarazenekar rövid bevezetőjével indul, amelyben a Fidesz 1990-es kampánydalának, Listen to Your Heart című Roxette slágernek ismert motívuma mellett a fellépők egy-egy slágerének részletei is felcsendülnek, és a rendezvény elején a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei húznak át a Hősök tere felett.
Rovataink a Facebookon