Javaslatcsomag készült a hazai zeneipar megsegítésére
![3I2A3604](https://kep.index.hu/1/0/3240/32402/324022/32402229_747551b8141c1a91ec40cd144d6fe13f_wm.jpg)
A koronavírus-járvány miatt az előadóművészek és a rendezvényszervezők is nehéz helyzetbe kerültek. A Nemzeti Filmintézet a szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére Filmipari Segélyalapot kezdeményezett, amelyre 50 millió forintot különítettek el, ami pedig a zeneipart illeti, rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI), a Music Hungary Szövetség pedig javaslatokat fogalmazott meg a kormány felé a szektor megsegítésére, a károk enyhítésére. A szövetség könnyűzenei ernyőszervezetként jött létre 2017-ben, a szervezetet elnöke Weyer Balázs, társelnöknek pedig Lobenwein Norbertet jelölték ki, és az elnökségi tagok között szerepel többek között Gerendai Károly és Jeszenszky Zsolt.
A koronavírus-járvány az élőzenei és fesztiválszektor azonnali és teljes leállását okozta. Gyors beavatkozásra van szükség, hogy a zenészek és segítőik a korlátozások lejárta után visszatérhessenek munkájukhoz, és ne kerüljenek csődhelyzetbe a következő hónapokban
– írja helyzetértékelő közleményében a Music Hungary Szövetség.
![Covid19 szektor rendezvenyek.png](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3240/32401/324013/32401327_c8565f87d9d84859703a25798676f45f_wm.png)
Számításaik szerint összesen mintegy 36 ezer dolgozót érint érzékenyen az élőzenei szektor leállása. A rendezvények elmaradása miatt többségük jövedelem és munka nélkül maradhat az elkövetkezendő hónapokban.
![Covid19 szektor foglalkoztatottak.png](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3240/32401/324013/32401329_fd2ef0fd3f10b3cd51a6e87d3b5b5a7f_wm.png)
Mint írták, az optimistább forgatókönyv szerint is legalább 13 milliárd forint jövedelemről kell lemondania az iparágnak, az összeg meghatározó része, legalább négy-ötmilliárd forint a magyar zenészek és szakemberek munkabéréből fog hiányozni. A felmérések alapján a magyar zenészek jövedelmük több mint 60 százalékát az élőzenei fellépésekből szerzik. Másik fontos bevételi forrásuk a koncerteken és a vendéglátóhelyeken háttérzeneként elhangzott számok után kapott jogdíj, ez bevételük további több mint 15 százalékát teszi ki. A nyilvános helyek bezárása, a zeneszolgáltatás megszűnése miatt ez az összeg is kiesett.
Várhatóan a zenészeknek így jövedelmük több mint 70 százaléka fog hiányozni a következő hónapokban
– olvasható a közleményben.
![Covid19 zenesz jovedelmi csatornak.png](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3240/32401/324013/32401333_b3ff6b5b83b74c809b04d83726fa57b4_wm.png)
A szövetség számos javaslatot fogalmazott meg a helyzet orvoslására, ezeket továbbította a kormány felé.
- Az iparág vállalkozásainak megsegítésére javasolják a munkáltatói járulékkedvezmény meghosszabbítását, a járulékok elengedését az év végéig.
- Kezdeményezik támogatási alap létrehozását a szektor vállalkozásainak, hogy a 2019-ben igazolt (személyi jellegű költségeken felüli) működési költségeikre legfeljebb 50 százalékig támogatást kaphassanak.
- A javaslatok között szerepel az élőzenéhez kapcsolódó tevékenységek áfájának csökkentése 5 százalékra, átmenetileg 2021 végéig.
- A szövetség felülvizsgálná a jegy-visszaváltás szabályozását, előrehozná az EU-s projektek és más nemzetközi finanszírozású projektek magyar nyerteseinél a projektek teljes időszakára szükséges önrész kifizetését.
- Az iparág dolgozóinak megsegítésére az atipikus foglalkoztatási formák (kata, kiva, ekho) adó- és járulékterheinek elengedését javasolják, ez az előadó-művészethez kapcsolódó egyéb tevékenységekre (hangszerészek, hang/fénytechnika kereskedelem) is vonatkozna. Az indítvány szerint a katás dolgozók előadó-művészethez és rendezvényszervezéshez köthető bevételeit az előző évi bevétel 60 százalékáig pótolnák.
- A javaslatok között szerepel, hogy az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) programok finanszírozására fordítható 1,5 milliárd forintnyi most befizetendő magánmásolási díjból a közös jogkezelő szervek pályázati alapot hozhassanak létre a megszorult művészek átmeneti megsegítésére. Megoldás lehet, ha a befizetendő díjat az állam a jogkezelőknél hagyja, emellett az NKA forrásait kipótolja.
- Elképzelhetőnek tart olyan megoldást is, hogy az NKA csak a válsághelyzet hosszával időarányos befizetésektől tekintsen el, a fennmaradó részt a válsághelyzet lejártát követően változatlanul be kellene fizetni és programfinanszírozásra kellene fordítani.
- Mentesítené az indítvány a közös jogkezelőket a jogosultak jogdíj-kifizetése utáni szociális hozzájárulás befizetése alól 2020-ban, hogy az összegek a kifizethető jogdíjak mértékét növeljék. A jogdíjak személyi jövedelemadó-mentességet élveznének 2020-21-ben, és kompenzálnák a vendéglátóhelyektől várható jogdíj-kieséseket.
Emellett javasolják, hogy:
- a közmédia sugározzon és rendeljen meg több magyar zenei tartalmat, így segítve a számára és stratégiailag fontos szektor túlélését,
- a magyar zenei kvóta 10-15 százalékponttal emelkedjen meg a rádiós zenei kvóták esetében olyan módon, hogy az napon belül teljesítendő legyen, de az éjszakai órák is beleszámítsanak,
- az élő, virtuális koncertek, illetve a zenészek online, digitális platformokon megjelenésének támogatását.
Az anyagunkban bemutatott problémák egy részét már enyhítették a kormányzat eddigi válságkezelő lépései, ezeket köszönjük. Viszont szükségét látjuk célzottabb megoldások bemutatásának is. A fenti javaslatok a gyors, pár nap alatt kidolgozható és még kevés tapasztalatra alapuló tűzoltást célozzák
– írják. Hozzáteszik, április hónap végéig a a szakma széles körű szereplőinek bevonásával ki kellene dolgozni egy hosszabb távú stratégiát is.
(Borítókép: Index)
Rovataink a Facebookon