Adele-t nem érdekli a slágergyár

Közhelyes a feltámadó sztárokat főnixnek nevezni, kivéve, ha megvan bennük a kecsesség, a nagyság és a magasztosság. Ragyogni, megmelegíteni a világot, majd porrá égni. Ez a módja, de van, hogy a hamvakból új életre kelnek. Ilyennek látom, hallom és érzem Adele-t, aki talán feltámad a következő hónapokban. Az énekesnőt sok nehézség, csapás és kihívás érte az elmúlt 5 évben, nem véletlen, hogy 2016 óta nem is igen hallani róla. Akkor mégis honnan a hír?

Egy meg nem nevezett (elviekben az énekesnőhöz közel álló) forrás nyilatkozott nemrégiben az E! Newsnak, miszerint Adele az elmúlt időszak jelentős részét stúdióban töltötte, és készül visszatérni a reflektorfénybe. Új lemezén helyet kapnak érzései és emlékei, amik az elmúlt öt évben gyűltek össze. A válás, a hangszalagproblémák, a teljes fizikális átalakulás. Az énekesnő igyekszik egészségileg és mentálisan is a legjobb formába kerülni. A forrás említése szerint a hét szinte minden napján sportol, edzőterembe jár, és igyekszik a fizikális állapotát is csúcsra járatni, miközben keresi az érzelmi stabilitást.

Adele viszonylag hamar rátalált saját stílusára, már a kezdetekben. Zenéje nem csupán meghatározó volt a 2010-es évek zenei szférájában, de egyedi megvalósításokkal is dolgozott. Érdekes megnézni, hogy az amerikai és a brit zeneipar nagyágyúi között mi a legnagyobb különbség. Sok van. Az egyik ilyen, hogy a hollywoodi hírességek először azt nézik, vajon hogyan tudnak bekerülni a népszerűség körforgásába, csak utána vadásszák az egyediséget (persze tisztelet a kivételnek), míg a brit zeneipar a kivételességet vadássza, amit utána teszteltet a közönségen. Adele is így indult meg, ezáltal albumai az idővel nem csapongtak, nem kísérletezések színterévé váltak. Azt a kezdetekben kiélhette, és az idő csupán segített a saját stílusát megformálni és kiteljesíteni.

Első nagylemeze, a 19 már saját, keserédes hangzásában dúskált, egyszerű, félkomplex zenei megoldások tárháza magas szintű énektudással megspékelve, itt-ott még a korábbi évek dallamait idézve és néha visszanyúlva a régi idők zenéjéhez. A slágeresség másodlagos, az őszinte érzés viszi el a hátán a történetet. A korong kellőképpen megalapozta az igazi áttörést hozó, következő albumát.

A 21 beléptette Adele-t az abszolút szupersztár státuszába. Kevés ember van a kontinensen, akinek egy Rolling in the Deep vagy egy Someone Like You ismeretlen volna. A zene kiteljesedett, az egyszerű komplexitás lett a fő csapásvonal, a dalok slágercentrikusak, de nem közhelyesek, a hangzás pedig ötvözi az akusztikus popot a hátteret erősítő elektromos hatásokkal és falatnyi r&b-vel. Mindeközben az avatatlan fülnek talán fel sem tűnő, nüansznyi dolgokkal tették a dalokat mesteri és részletes zenei alkotásokká, az egészet pedig megkoronázta Adele jellegzetes, egyedi hangszíne és kvázi reprodukálhatatlan énekstílusa.

Végül pedig a 25 és a Hello. Az egyszerűt kezdte felváltani az abszolút komplex, a slágeresség (az album egészét tekintve) kezdett alábbhagyni, miközben az egyedi témákban kereste a dallamtapadást. Adele, a szívfájdalmak királynője új mélységeket és magasságokat ért el, élt át és tapasztalt meg.

Nem hinném, hogy a folyamatosan épülő komplexitás pont most kezdene kimerülni. Sok ideje volt erre a lemezre, ez ilyenkor két úton sülhet el. Vagy olyan lesz, mint egy Tom Jones-album, ahol minden egyes hang a helyére kerül, okkal kapcsolódik egymáshoz, és egy-egy külön érzést hivatott teremteni, kvázi a zene beszél szavak nélkül is. Vagy belefut abba a csapdába, amit Axl Rose élt át a Chinese Democracy alatt, hogy a túl sok ötlet agyonüti a kiváltani kívánt hatást, és nagyobb lesz a várakozás füstje, mint a lángja (utóbbiban mondjuk kételkedem, pláne Adele esetében).

Szerintem a slágeresség nem lesz a fókuszban, inkább igyekszik majd minden élményét a legőszintébben átadni. Úgy érzem, egy bátor és fájdalmas kitárulkozást kapunk majd egy ragyogó főnix újjászületéséről. Azonban biztos vagyok benne, hogy nem lesz hiány olyan átható slágerek tekintetében sem, amik generációkon átívelve rögzülhetnek az emlékezetünkben, hiszen ez Adele és az ő zeneisége – tükörben a mi életünkkel és szívfájdalmunkkal.