Azt mondták, soha nem állnak újra össze, mégis meggondolták magukat

Itt vagyunk. Közel negyven évvel később. Nem érdemes sorolni, nem érdemes fejtegetni, nem érdemes elemezni, hogy miért és hogyan lett az ABBA a világ egyik legmeghatározóbb zenekara. Alig van ember, aki ne ismerné legalább hallomásból valamelyik hatalmas slágerüket, amelyek a mai napig a zene- és popkultúra ikonikus alkotásai. Ígéretükhöz híven visszatértek, és négy évtized után új zenével rukkoltak elő. A kislemez, amelyen két dal szerepel, előrevetíti a novemberben érkező nagylemez gondolatiságát, szellemiségét, érzéseit.

A számok elérhetők több videós és zenei felületen is, mint a YouTube és a Spotify, ahol alig néhány nap alatt nagyobb megtekintést zsebeltek be, mint a mai topelőadók hosszú hónapok leforgása alatt. Ez nem csupán azt jelzi, hogy az együttes zeneisége semmit sem kopott az elmúlt évek során, de azt is mutatja, hogy az ABBA rajongói nem tűntek el, valamint a svéd csapat képes megszólítani azt a generációt, amely feloszlásuk pillanatában még gondolatban sem volt, hiszen stílusuk időtlen volt akkor és időtlen ma is.

Az első dal, amelyet hallhattunk, az I Still Have Faith in You egy ballada, egyfajta himnusz a múlthoz, önmagukhoz, egymáshoz, azokhoz az emberekhez, akikkel évtizedek múltán is megoszthatják érzéseik és gondolataik. A hangzás grandiózus és szépen építkezik, a gondolatot egy lágy dinamikai íven kíséri végig. Remek hallani, ahogy egy ilyen erősen énekcentrikus dalban megszólal Frida és Agnetha hangja, amely nem kopott, nem gyengült, érződik rajta az idő, de mégsem lett tőle kevesebb, sőt!

A kislemez másik fele, a Don’t Shut Me Down kellemes, táncra invitáló alkotás. Finoman operálnak itt-ott néhány modern zenei effekttel, de ez egyáltalán nem mérgezi meg a klasszikus ABBA-hangzást, hagyják, hogy a dal velejét az adja meg, ami régen is tette. A zenének van egy finom musicalhatása, amely azt az érzést kelti, hogy történetet szeretnének vele mesélni. A szöveg is többféleképpen értelmezhető. Én szeretném úgy felfogni, hogy visszatértek, az idő változtatott rajtuk, már nem ugyanazok az emberek, akik régen voltak, és ez így van rendjén. Ennek ellenére szeretnének újra közösen zenélni, bennük van a vágy és az akarat, adjuk meg nekik az esélyt, hogy ismét megmutathassák, mire képesek és anno miért szeretett beléjük a világ.

A kislemezt világszerte megosztó vélemények érték szakmai vonalon, viszont a közönség oldaláról pozitív a benyomás. Magam részéről szeretek kritikus szemmel tekinteni mindenre, így nemcsak azért élvezni valamit, mert nagynevű előadó a gazdája, hanem keresem az értékét és a hatását. Azonban itt nem csupán annyiról van szó, hogy az ABBA tért vissza, és nem is csak arról, hogy a rájuk jellemző profizmussal nyúltak a témákhoz. Valóban érződik, hogy változásokon estek át, mind emberileg, mind pedig zeneileg. A szépsége ennek, hogy ezt direkt üzenetben el is mondják nekünk, de vigyáznak, hogy a közönségnek mégse tűnjön fel, hogy ugyanazokat a telt és dallamos témákat kapják, mint régen, egyszerű, de tartalmas és sokatmondó szövegekkel körülölelve.

Ahogy a kislemez, úgy valószínűleg az album is a nosztalgia és a jelen összeolvadásáról fog szólni, ez az üzenet pedig néhány jól megszokott ABBA-hangzással és érdekes új dallamokkal érkezik majd.

Mindezek után már csak annyi maradt, hogy türelmesen kivárunk, és meglátjuk, mit is hoz a novemberi album. Negyven év után jogosan lehet mondani, hogy nincs helye a türelmetlenségnek, mégis, egy ilyen kóstoló után csak még jobban fűti az embert a kíváncsiság.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!