Máig hallani lehet a Hunok csatáját

2021.11.02. 15:30

Kaptunk egy nem kicsit durcás felütésű közleményt, ezekkel a szavakkal nyit:

amíg Magyarországon tudomást sem vett róluk a média, addig ötven amerikai egyetemi rádió játszotta a dalaikat, turnéztak Finnországban, Hollandiában, Németországban és Angliában.

Oké, ezekben a clickbaitektől terhes időkben kísértésük elől olykor mi sem tudunk könnyedén elhajolni, nem meglepő, hogy egy iszonyat régi történetről van szó. Főszerepben a Vágtázó Halottkémek, az idő kerekét pedig egészen 1992-ig kell visszatekerni, akkor jelent meg ugyanis az együttes harmadik albuma: A semmi kapuin dörömbölve.

De mindez miért érdekes 2021 novemberében?

Csak annyiban, hogy aktualitása van a múltnak. A zenekar vezetője, Grandpierre Attila 2021. november 4-én a B32 Galéria és Kultúrtérben élőben beszél az albumról, a dalokat az énekes a közönséggel együtt hallgatja meg. 

A semmi kapuin dörömbölve a Vágtázó Halottkémek talán legnépszerűbb lemeze, 1992-ben az amerikai Alternative Tentacles gondozásában jelent meg. A zenei alapanyagot egy eindhoveni hangárban vették fel, ám Mándoki László müncheni stúdiójában keverték. Minderről Grandpierre Attila így emlékezik az Indexhez eljuttatott közleményben:

Ahányszor meghallgatom a lemezt, mindig meglepődöm, hogy mennyi erőt és leleményességet hordoz magában Egyetlen célunk volt a megírásakor, hogy örök érvényű zenét hozzunk létre.

Nos, ez az örök érvényű zene a korabeli Magyarország muzikális fő sodrában valahogyan nem találta meg a Valhalla kapuját, két-háromezer fős rajongótábor mégis összegyűlt az együttes budapesti koncertjein. Grandpierre Attiláék pedig azt érezték, hogy a néhai vasfüggönyön túli világban a zenekar körül kezdett kialakulni egyfajta zenei kultusz.

Felléptek több európai országban, Angliában Henry Rollinsszal turnéztak, színpadra álltak New Yorkban, a New Music Seminaron zenéltek – A semmi kapuin dörömbölve lemez dalait ötven amerikai egyetemi rádió tűzte műsorára.

A dalok népszerűségét jól jellemezte, hogy amikor a Chapman Egyetemen kvantumbiológiát oktattam, és a klasszikus zenével foglalkozó professzor átkísért egy másik épületbe, beszélgetni kezdtünk. Szóba került a VHK, és kérdeztem tőle, hallott-e róla. Mire azt válaszolta, természetesen, a Hunok csatáját mindenki ismeri

– idézi fel a történteket Grandpierre Attila. Aki ennél is többre kíváncsi, az meghallgathatja őt a B32 Galéria és Kultúrtérben. Az eseményt a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében szervezik.



  • Hírek
  • Hírek