Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMDrog, pia és zsenialitás – Horgas Eszter nem kíméli a világsztárokat
További Stenk cikkek
John Lennon ötéves volt, amikor édesanyja azt mondta neki, az élet kulcsa a boldogság. Később az iskolában, amikor megkérdezték, mi akar lenni, ha nagy lesz, azt írta: boldog. A tanár a választ áthúzta, és odavéste pirossal: rosszul értelmezte a kérdést. Lennon kapásból válaszolt: maga értelmezi rosszul az életet.
Ezzel az anekdotával lehetne jellemezni azt a koncertszínházi előadást, melynek középpontjában Elton John áll, az ő vélt vagy valós viszonya kortársaihoz és a nagy zenei legendákhoz. A cross over műfajú produkció ősbemutatója a MOM kulturális központban a ZsiMü, vagyis a Zsidó Művészeti Napok keretében lesz.
Imagine – fenegyerekek, akik megváltoztatták a világot a címe a Horgas Eszter, Falusi Mariann, Kálloy Molnár Péter és a Class Jazz Band által jegyzett összművészeti produkciónak, melyben énekes és hangszeres virtuóz játék találkozik a színház és a látvány világával. Elton Johnt Kálloy Molnár Péter idézi meg, aki mesél a popsztár életéről és tizenegy fenegyerek világsztár társáról, Jim Morrison, Freddie Mercury, John Lennon, Paul Simon, Madonna, Tina Turner, Nina Simone, Edith Piaf, George Michael, Astor Piazzolla életéről, zenéjéről, legendájáról humorral, sírással, nagy történetekkel és legnagyobb slágereikkel.
Az Elton Johnt játszó Kálloy-Molnár Péter így nyilatkozott az Indexnek a produkcióról és a próbafolyamatról:
Meglepődtem, hogy Eszter, aki zenei oldalról érkezik, milyen jól ismeri a színpadi hatásmechanizmusokat, milyen jó instrukciókat ad zenészként nekem, prózai színésznek. Ennél az előadásnál a rendezői vénámat egyáltalán nem kell elővennem, én itt egy prózai szereplő vagyok, a szövegemet pedig Eszter írta. Az Imagine azontúl, hogy koncertszínházi előadás, színdarab is, melynek szövege Elton John önéletrajzi könyve alapján született, de Horgas Eszter írta és rendezte. Az előadás fókuszában Elton John kortársaihoz fűződő viszonya áll, a hozzájuk fűződő kapcsolat van a középpontban. A kortársak egy része tragikusan halt meg, és persze a felsorolt művészek közül nem mindenkivel találkozhatott, tehát például a Nina Simonhoz vagy Édith Piafhoz fűződő viszony fiktív, az írói fantázia szüleménye. Nekem személy szerint Elton John nem tartozott a kedvenceim közé, de a szövegek alapján megszerettem.
Kálloy Molnár Péter azt is elmondta, a jelenleg zajló próbaidőszak nem egyszerű, mert mindössze öt-hat próbával kell megoldani az előadást az ideális mondjuk 45 helyett, ami extra feladatot ró a fellépőkre. Jelenleg a művészek Horgas Eszter lakásában próbálnak.
A színész korábban már dolgozott, sőt énekelt együtt Falusi Mariannal, például a Rocky Horror Picture Show-ban, és ebben az előadásban is fog énekelni, de alapvetően prózai színészként van jelen a produkcióban. Az előadás premierje tavaly lett volna, de a pandémia miatt az alkotók idén gondolták újra a produkciót.
A koncertszínházi előadás a címadó Lennon-dalon túl 15 népszerű slágert dolgoz fel.
Rovataink a Facebookon