Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMagyar Bond-dal: a remix vagy az eredeti, most bárki eldöntheti?!
További Stenk cikkek
Zene műfajban idén sokaknál az a James Bond-stílusban elkészült dal nyomta ki a biztosítékot, amelyet Erdőhegyi Brigitta énekel; mások viszont örömmel fogadták, hiszen Harmat Szabolcs és Szabó Ágnes Leave the Dark címmel tényleg olyan dalt írt, amely hangulatában, tempójában megidézi a 007-es filmek emlékét. Készült belőle remix is, de erről kicsit később.
A legtöbb vitát ugyanis a januárban megjelent cikk címe váltotta ki (Magyar énekesnő énekli az új James Bond-dalt), miközben ez tény, még akkor is, ha ehhez a dalhoz nem készült mozifilm, és nagy meglepetés volna, ha mégis így lenne.
Azt meg is írtuk, hogy a
dalt hallva csak sajnálhatunk, hogy nem készült hozzá magyar James Bond-film,
klip viszont igen. Az Index olvasói ezt a klipet láthatták is, Erdőhegyi Brigitta el is mondta, mit gondol a felkéréséről, magáról a dalról:
Speciális a dallamvezetés, a hangszerelés is jellegzetes, ebből áll össze ez a máshoz nem hasonlítható hangzásvilág. Egyedi hangulatú, és úgy őrzi a régebbi korszak stílusjegyeit, hogy közben friss, és nem poros. Ezért is inspirált annyira a felkérés, mert ez számomra nagyon önazonos.
Az idén közzétett dalok közül ez volt a leghallgatottabb, és időközben a mozikba került a No Time to Die című 25. James Bond-film is, Billie Eilish Bond-dala pedig megtöltötte fülünket hivatalos ügynökmuzsikával.
Újragondolt muzsika
Aztán történt valami. Jeff Heffner kicsit átrendezte a Leave the Dark Bond-motívumait, és a dal újragondolt változata kicsit más lett.
ÁM EZ A REMIXENKÉL EGYÁLTALÁN NEM MEGLEPŐ.
Jeff Heffner korábban dolgozott már Erdőhegyi Brigitta Kis meglepetés című slágerének remix verzióján is. Ebben a mostani feldolgozásban is sikerült egy egészen más közönségnek szóló változattal előállni. Érdekessége, hogy bár mindvégig felfedezhető benne az eredeti dalszerzői szándék, mégis egyedi hangzású, önmagában is teljes értékű adaptáció készült.
Ezek után feltesszük a kérdést: kinek melyik tetszik jobban. Hiszen úgyis mindig a közönség dönt, és ha egy dal már elkészült, az úgyis elkezdi önálló életét.
(Borítókép: Erdőhegyi Brigitta. Fotó: Gombkötő Emma / Index)
Rovataink a Facebookon