Jazz, ahogyan az a magyar Symbiosis 5 első lemezéről szól

2022.03.03. 08:38

Megjelent Symbiosis 5 első, bemutatkozó kislemeze, stílszerűen Symbiosis 5 címmel, illetve látható már a zenekar live session videója is. A jazzformáció tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók Béla Konzervatórium hallgatóiként találkoztak, és azért álltak össze, hogy mindenkinek megmutassák a hangszeres zene kifejező erejét. Zenéjüket, meghatározásuk szerint

erősen átitatja a modális és a kortárs jazz, de sok más zenei elemet is előszeretettel alkalmaznak.

Symbiosis 5 tagjai azért döntöttek úgy, hogy a jazz köré szervezik formációjukat, mert megítélésük szerint a jazz zene kompozíciós lehetőségeinek sokszínűségén, szabadságán és improvizatív jellegén keresztül tudják leginkább megvalósítani zenei elképzeléseiket.

Parisian song
Parisian song
Fotó: Symbiosis 5

S mivel zenekarukat a közös tanulmányaik során kötött barátság, az együtt zenélés öröme hozta össze, nem arra figyeltek, milyen lesz a hangszerek összetétele. Az Indexnek ugyanakkor azt is elmondták, hogy ebben a műfajban gyakori a szaxofon, a gitár, a zongora, a bőgő és a dob felállás, és sok hasonló felépítésű formáció hangzása volt hatással rájuk.

A Symbiosis 5 zenekar

Majsai Roland dob, 2022-ben az Év Fiatal Jazz-Zenésze verseny közönségdíjasa; Gyányi Tamás nagybőgő, a Pege Aladár Jazz-Nagybőgő Verseny második helyezettje; Drippey Máté tenorszaxofon, Virág Benedek gitár, Kapolcsi-Szabó Levente zongora.

Megítélésük szerint az országban rengeteg kitűnő jazz-zenész van, aki magas színvonalú jazz-zenét játszik. Azt is elmondják, hogy számos intézményben kaphatnak magas szintű oktatást azok, akiket ez a szakma, életforma érdekel, ha pedig jazzélményekre vágynak, Budapesten több helyszínen is tartanak koncerteket a hét minden napján, valamint több vidéki városban is működik jazzklub. A nyári időszakban pedig ott vannak a fesztiválok.

Mindazonáltal azt is megjegyzik, hogy

ennek ellenére jelenleg nem ez a legtöbbet játszott stílus a rádiókban, inkább rétegműfajként van jelen. Pedig régre nyúló hagyományai vannak a jazznek hazánkban, az egyik legismertebb jazz standard, a Hulló Falevelek (Autumn Leaves) című örökzöld szerzője is a magyar származású Joseph Kosma, Kozma József.

Arra a kérdésre, hogy mitől nehéz vagy könnyű megszerettetni másokkal a jazz műfaját, úgy felelnek, hogy

egy nyitott embernek valószínűleg könnyedén átjön a zenében, kifejezetten az élő zenében lévő energia. Nincs másképp ezzel a műfajjal sem. Sok pozitív visszajelzést kaptunk olyanoktól is, akik úgy jöttek el a koncertünkre, hogy korábban nem igazán hallottak instrumentális jazzt. E zene megkedveléséhez azonban nem árt egy kis műfajismeret. Ha általánosabb lenne a jazzszám formájának, a jazz-zenekar működésének ismerete, akkor a laikus hallgató is jobban élvezné a hallgatását, könnyebben be tudná fogadni és megszeretni is.

A Symbiosis 5 a jövőben szeretne nagylemezt is kiadni, a zenekar tagjai jelenleg ehhez keresik lehetőségeiket, illetve a lemez anyagát állítják össze. A lemezmegjelenés utáni fellépéseikről még nem tudnak pontos tájékoztatást adni, de az már biztos, hogy két nemzetközi zenei versenyen (Bucharest International Jazz Competition és Getxo International Jazz Festival) is indulnak.