Dolly Parton a zene mennyei birodalmába készül

Egy zenészt kevés akkora megtiszteltés ér az életben, mint mikor az igazi legendák soraiba válogatják be. Amikor örök lábnyomot hagyhat, és a Rock and Roll Hall of Fame-be, a hírességek jól ismert csarnokába felvésik a nevét. Amikor életútja, öröksége és művészeti lábnyoma kőbe vésett érétékké válik,

A beiktatás folyamata többlépcsős procedúra. Az elején jó pár olyan előadót összegyűjtenek, akik megértek a nominálásra (több mint 25 éve jelent meg az első kiadott anyaguk és kimagasló hatást gyakoroltak a zenei világra), majd több száz zenei szakember szavazata alapján szűkítik a listát, mígnem már csak öt előadó marad, ők pedig bekerülnek a halhatatlanok közé.

Idén olyan nevek kerültek a jelölti listára, mint például

• Duran Duran,
• Eurythmics,
• Lionel Ritchie,
• Judas Priest,
• Eminem.

A mintegy húsz jelölt között volt a country koronázatlan királynője, a selymes hangú, kedves dallamú Dolly Parton is, aki önként mondott le jelöltségéről. Így fogalmazott Instagram posztjában:

nem érzem úgy, hogy kiérdemeltem ezt a jogot.

A tízszeres Grammy-díjas énekesnő azonban hálás a megtiszteltetésért. Úgy érzi, ez megerősítés számára, hogy régóta dédelgetett álmát, férje nagy kérését valóra váltsa, és előrukkoljon egy igazi rock ’n’ roll albummal, ami talán már lesz olyan szinten, hogy az igazi rocksztárok közé kerülhessen vele – persze ha a bizottság is úgy dönt, és ad neki még egy lehetőséget.

Vannak bizonyos nevek

Egy másik jelölt, a Judas Priest gitárosa, Ritchie Faulkner gáláns lépésnek nevezte Dolly döntését, és megköszönte azt. Szerint Dolly felismerte, hogy stílusa nem illik a Hall of Fame eredeti rock and roll irányzatához, s hogy neki nincs szüksége hasonló ceremóniákra, hogy saját brandjét elmélyítse. Problémásnak találta továbbá, hogy az elmúlt években a Hall of Fame egyre távolabb került a rock and rollos gyökereitől, számos névtábláról azt gondolja, nem ott lenne a helye.

De visszakanyarodva Dolly Partonhoz: a country nagyasszonyát sem kell félteni. Idén új lemezzel rukkolt elő, számszerűsítve (még leírni is letaglózó) a negyvennyolcadik szólólemezével, a Run, Rose, Runnal. A lemez mellé egy érdekes témájú novella is érkezett, amit ajánlok minden Dolly-fannak vagy bárkinek, aki érdeklődik a klasszikus és modern zenei világa iránt. Érdekes külön említeni a lemezt a könyvtől, hiszen íráskor a két alkotás bizonyos fokon összekapcsolódott, azonban mint független zenei terméket is szeretném megízlelni ezt a lemezt, hadd halljak végre egy kellemes, klasszikus, mesélős countryalbumot.

A lemez önmagában nem mutat túl a jelenen, nem korbácsolja fel a vizeket, szimplán kellemes, selymes, lelket nyugtató, ahogy azt Dollytól megszokhattuk. Néha nem is kell több, és ahogy érzem, Dollyt már nem foglalkoztatják az elvárások, inkább csak az, hogy ő mit is szeretne igazából. Legbelül ez megnyugtató, hisz így a kedvenc countryhangunk nem válik hamissá – az aranyéveire sem.

Promócióként három kislemez érkezett az albumról, név szerint a Big Dreams and Faded Jeans, a Blue Bonnet Breeze és a Woman Up (And Take It Like A Man). Az albumon találni három duettet is, az első a Demons, amin Merle Haggard fiával, Bennel énekel közösen, a második a Lost and Found, abban Joe Nichols működik közre, a harmadik pedig az album záródala, a Love Or Lust Richard Dennisonnal.

Egyszer, majd, talán

A lemez vegyes fogadtatásban részesült. A szakma kellemes hangon beszélt róla, és elfogadták, ez a korong nem a világ megváltásáról szól, hanem az ismerős, szívet melengető történetmesélésről.

Összesítésben Dolly új albumától pont azt kaptuk, amire vártunk, egy kellemes bluegrass-country lemez, ami laza nyári délutánokon és kellemes estéken felcsendülhet, szépséget adva az élet egyszerűségének és mindannak, ami miatt az ember néha-néha visszanyúlna a country gyökereihez, akár egy kicsit eltérő módozatban is.

Ami pedig a Hall of Fame-dolgot illeti, Dolly Parton hozzáállása tiszteletre méltó, és nagyon remélem, hogy nem csupán egy visszavonuló formában fog megtestesülni, hanem az ő dédelgetett álma és a mi kíváncsiságunk összeforr, és elhoz nekünk a country királynőjétől egy olyan rock ’n’ roll albumot, ahol az ő hangja találkozhat valami egyedi végeredménnyel, aminek hála egy nap az ő neve is bekerülhet jól megérdemelten a halhatatlanok közé. Addig is Run, Rose, Run!