Mi történt a popzenével, mert valami biztosan?!

A zene kreativitás, művészet, alkotói szabadság és az új ötletek tárháza. Persze megesik, hogy a zene megreked. Ez főként a mainstream-re igaz. Nagy zenei áttörések között szokott lenni néhány év, amikor semmi új, semmi egyedi, semmi túlzottan kreatív nem tud megszületni.

Ennek az oka egyfajta zenei identitás krízis, amikor az új előadók keresik a saját útjuk és hangjuk. Ebben a szakaszban erősen kezdenek visszanyúlni a régi idők zenéjéhez, a retró stílusokhoz, hisz ami egyszer működött, az működhet újra. Nagyjából 5-10 évente szokott egy efféle időszak jönni, fél-egy évig tart, majd jön valami nagy áttörés.

Ma is valami hasonlót élünk. Az underground szférák bontogatják a szárnyukat, de a főcsapás vergődik, ami egészen addig fog tartani, míg valami fel nem tör, a nagy kiadók pénzt nem látnak benne, adoptálják, majd elkezdik terjeszteni, mint valami jófajta addikciót. Hogy miért is beszélünk erről? Csak végig kell hallgatni a nemzetközi top 40-et és egyértelmű lesz. Négy vonalból rakódik össze, semmi többől.

Ez a négy a:

• Trap ami az elmúlt 5-10 éve nagy győztese volt, de már kezd kifutni
• Szinti-pop alapú zenék, azokból is a nyolcvanas évek vonulata
• Reggaeton, amit nem tudunk megunni már lassan 20 éve
• Kortárs R&B, aminek különféle hullámai vannak az elmúlt 70 évből és most megint előkaptuk vele a kilencvenes évek hatást.

Természetesen találni funk és klasszik pop hangulatokat is, de az sosem múlt el. Ezek a stílusok mind remekek a maguk nemében és korszakalkotó hatásuk volt, ezért is nyúlnak hozzájuk vissza.

Azok a bizonyos legendás...

A gond csak annyi, hogy nem kreatív táplálékként, hanem teljes egészében adoptálva. A másolás messze van az eredetiségtől, de ha teljesen őszinték akarunk lenni, nem is lehet elvárni, hogy minden nap kapjunk valami teljesen újat, ezért is vannak ezek a krízisek, időt hagyva a többi alkotónak megalapozni az új hullámot.

Amikor a zenéről beszélünk, szoktuk emlegetni, azokat a legendás 70-es, 80-as, 90-es éveket, de igazából egyfajta életérzésre és hangzásvilágra gondolunk ezalatt, olyan előadókra, akik meghatározták ezeket a korszakokat és a hangulatukat.

Az igazat megvallva, egészen 2020-ig ki tudnák emelni minden évtized jellegzetességeit, hogy miben volt másabb vagy különlegesebb, mint az előzőek. Ma már lassan a 2000-es évek is retrónak számítanak, közben meg kezdjük elfelejteni, hogy milyen áttöréssekkel szolgáltak a 60-as évek.

A szépség, hogy az ilyen kríziseknek két szakasza van a közönség oldaláról. Az egyik, amiben visszaemlékezünk a régi nagy kedvencekre és teljesen elfeledkezünk a vergődő mainstreamről. Az ilyen időszakok remek táptalajt adnak egy-egy retrórádió tematikájú műsorválogatás megszületésének, hiszen senki sem kíváncsi az egy kaptafa toplistákra és gyenge teljesítményű előadókra. A második felébe most kezdünk belépni, amikor már igényelnénk valami különlegeset.

Zenét jósolni, ugyan...

Ez egyfajta nyomást helyez az előadókra a közönség oldaláról és kipréseli az új korszak zenéjét (pont, mint ahogy történt a grunge-dzsal is a 80-as és 90-es évek váltásakor).

Hogy milyen fajta zene kezd megszületni most ennek hála? Ilyenkor (még ha csak tippre is) a legjobb kiindulási alap az, hogy milyen típusú zenékhez nyúlnak vissza az előadók. Vagy azok mintájára születik valami új, vagy azoknak fricskát mutatva hoznak be valami teljesen más hangulatot. Mint mikor a funk zene kezdett újra divatossá válni a 2010-es évek közepén és ez meghozta azt, hogy Bruno Marsék megcsinálták a 24k Magic albumot, ahol belekeverték a funk zenét a nagyon elektronikus stílusokba, ez pedig megihletett rengeteg előadót és sorra jöttek a modern, elektronik-funk zenék.

A fentit stílusok alapján két esélyes hullám látszik. Vagy fogjuk ezeket, speciális hangszeres és elektronikus betéttel egyedileg felülírjuk azt, ami felé most tartunk, esetleg olyan formát kezdünk ültetni bele, ami önmagában is példa nélküli. Másik vonal, hogy továbbmegy a folyamat és egy szinti hangzású, latinos reggaeton időszak érkezik kicsit egyhangú, kísérletezős elektronikával. Persze ez csak találgatás.

Megjósolni, hogy mi lesz az új zenei siker? Sokan próbálták már és ritkán működik. Olyan ez, mint az időjárás-jelentés. Tudjuk, hogy jönnek a felhők, de biztos, hogy esni is fog? (Nagyjából 87 százalék a csapadék lehetősége.)

Végeredményben érdekes a helyzet. Mindig izgalmas, amikor a kapujában állunk valami új művészeti korszaknak és várjuk, hogy ki húzza ki a pakliból az ászt. A siker úgy is azon múlik, hogy mire ugrik a közönség, azt pedig pontosan belőni lehetetlen. A mainstream úgyis csak mainstream, sokan nem hallgatják a top 40-et, hanem inkább a kedvenc stílusaikra keresnek, legyen az metal, klasszikus zene, underground, elektronikus műfajok vagy régi előadók megunhatatlan slágerei.

Azért belül remélem, hogy lesznek olyan zenészek az új hullámban is, akik nem csak a bevételt, hanem valami maradandó slágerérzékenységet és gondolatot is hoznak. Szokták mondani, a remény hal meg utoljára.