Vikingek gitárral, fejszével és géppuskával

Hosszú, sárkányfejű hajók tűntek fel a horizonton. Vastag gitárok a vitorlák, az evezők dobverők, a harci kiáltások száraz hörgések.

Partra szálltak, majd az arcunkba vágtak egy Amon Amarth lemezt. A viking metál, pontosabban a melodic death metal banda tucatnyi albumot dobott már ki. Ha számszerűek akarunk lenne – a válogatás és live albumokat nem számolva –, most megjelent anyagukkal egy tucatnyi korong van a diszkográfiájukban.

A vikingek ezúttal is kitettek magukért, a The Great Heathen Army című lemez mégis kissé vérszegényre sikeredett.

Az alapvetően is szikár hangzásuk most a megszokottnál is vékonyabb, a dobok valahogy súlyukat vesztették, a hörgések előretoltak, de a hatásuk kevesebb, holott a banda hallomásra ugyanazt csinálja, mint eddig. Sok az üres hatású rész, a dallamok eltünedeznek.

Keverési problémát – pontosabban súlyozásit – mindenképpen érezni, de kicsit az ötletszegénység is felüti a fejét a lemez bizonyos pontjain. Nincs meg az a heroizmus, amit eddig hoztak a vikingek, de egyéb sem született helyette, így a mostani lemez nem másabb lett, hanem csak kevesebb.

Minden kezdet nehéz

Persze ezen az albumon is akadnak olyan nóták, amelyek megfogják az embert első hallásra. Ami azonban szokatlan, hogy ezek nem a kiemelt dalok, nem a videóklipes számok, és nem is a lemez első fele. De mielőtt zátonyra futtatnánk a hajókat, térjünk vissza az album kezdéséhez.

A klip vendégszereplője hoz egy ritka északi fűszert jó sok vérrel. A sztori, miszerint egy eldugott katonai támaszpontra hasonlító hangárban alternatív harcosok klubját játszanak, még nem mozgatja meg a fantáziát, de mikor a már csak nevével is zenekartaggá avanzsáló pankrátor szupersztár, Erick Redbeard megjelenik, hogy összetörje pár ember arcát, már egészen impozánssá lesznek a dolgok.

Sokat adtak a látványra a klip forgatásakor és egész nézhető az anyag – még akkor is, ha a huszonhetedik körhintázó kameranézet kicsit sok. Zeneileg nagy megfejtések nem történtek, és a „Bring it on!” kiállásokon túl más nagyon nem fogja meg a fület, de munka van a dalban, az biztos.

Az album címadó nótája, a The Great Heathen Army már más tészta. Ez a klip sem lett rossz. Van néhány hasonló az éterben, de jó ötletekkel operál. A zene nem konzekvens formában építkezik, a riffek és a dallamok viszont kalandra hívják a fület.

Aztán jön éknek a Heidrun, ami az eddigi, inkább zúzdaalapú zenébe ver be egy melodic metal alapú cöveket, de csak egy rövid időre, mert a negyedik dal, az Oden Owns You All már izomszagú zúzdával rombol tovább,

Érkezik a lemez utolsó klipes dala, a Find A Way Or Make One. Itt nem nagyon tudok kiemelni sem látványosan pozitív, sem látványosan negatív dolgokat, az Amon Amarth dallamcentrikus, vagy épp tömegpusztító dalai mellett ez a szám gyorsan elsikkad. Még éppen beérkezik az első vágányon a Dawn of Norsemen, és a végére is érünk a felemás hatásoknak, mert az utolsó hármas fogat rettenetesen erősre sikeredett.

Fel a csúcsra!

Egzotikumnak rögtön az elején berobog a Saxons and Vikings, ahol a legendás Saxon zenekarral kooperálnak a vikingek. Biff Byford magas, heavy metal hatású vokáljai remekül ellensúlyozzák Johan Hegg romboló mélyeit. A dobok eszméletlen jó dinamikát hoznak, nem spórolnak a munkával. A nóta dallamvezetése klasszikus heavy metalt idéz, power metalos energiákkal, melybe a death metal stílus fullánkjai bele-beleszurkálnak, ettől izgalmassá téve a sztorit.

De mire is mennénk egy Amon Amarth-lemezzel, ha nem lenne rajta legalább egy hős metál szám? Ezt is megkapjuk a Skagul Rides with Me szimfóniáiban. Igazi velő, grandiózus építkezés, emlékezetes riffek, és mégis van benne energia, nem megy egyik a másik rovására. Remek tereket idéz meg, abszolút újrahallgatós dal – az atmoszférája miatt legalábbis mindenképp.

Az ilyen típusú daloknál kezdem megérteni, hogy miért is Amon Amarth a zenekar neve – eredetileg a név utalás tünde nyelven A Gyűrűk Ura történetekből jól ismert Végzet Hegyére, mely Mordor sötét földjének vulkanikus csúcsa.

Végül a The Serpent's Trail monumentálisan zárja az albumot. Itt egy rövid ideig hallhatjuk Hegget a normál beszédhangján. Inkább spoken words ez, mintsem ének, de remek ellenpontozás a saját hörgéseinek, a dallamossága a nótának fantasztikus,

Összegezve: egy részben közepes, részben pedig kiemelkedő alkotást kaptunk most az Amon Amarthtól. Bár akadt a munkásságuk alatt jobb lemezük is, messze nem mondhatjuk, hogy ez a korong gyenge lenne. Rengeteg munka van benne, és ha még nem is lesz minden dala metálklasszikus, az utolsó három dalért akkor is megérte végighallgatni a lemez egészét.

Szóljon ma az Amon Amarth és a The Great Heathen Army!