A fiak megmutatták apjuknak a mészárlás örömét

A heavy és grove metal vonalon van két szempont, ami mindig kardinális kérdés, ha az ember jó lemezt szeretne csinálni. Ez a homogenitás és az eredetiség. A lemez nem eshet szét, de nem is lehet unalmas. A riffeknek dögösnek és egyedinek kell lenniük, de nem érezhetjük azt, hogy a lemez eleje nem tudja, hogy hol lesz a vége.

Erre ritkán látni manapság jó példát. Vagy a zenekarok zárkóznak be saját kis világukba, vagy annyira nyitni akarnak, hogy szétesik a dolog. Most mégis érkezett egy lemez, amely az első percben érzi a véget, és minden hangot ehhez a grandiózus történethez igazít. Ez a Machine Head új lemeze, az Of Kingdom And Crown.

A posztapokaliptikus ég is kitisztul egyszer

A banda megélt azért hullámhegyeket és -völgyeket. Sok olyan pillanat volt, amikor egy-egy anyag nem tudta megugrani azt a szintet, amit a csapat szeretett volna, vagy amire vágyott a közönség. Új lemezük nem csupán a rajongók és a zeneszeretők elvárásait elégítette ki, hanem a szakmabeliek nyughatatlan szomját is egy olyan zúzós metállemez iránt, amely nem szűkölködik a tartalmas szövegekben és fülbemászó riffekben. Talán túlzó a gondolat, de ez az első olyan album, amely felér a jól ismert The Blackening korongjukig, egy-két ponton pedig túl is mutat rajta. De ne rohanjunk a dolgok elébe!

Ez annyit tesz, hogy az elkészítés során már az első perctől egy történetiségre húzzák fel az anyagot. A sztori szerint Ares és Eros, két meggyötört fiatal egy posztapokaliptikus világban keresztezik egymás életének ösvényeit. Egyikük szerelme elvesztésétől fűtött haraggal, másikuk anyja halála után túlcsorduló gyűlölettel halad a maga sorsának útvesztőjében. Béklyóik nem engedik őket szabadulni, így végeláthatatlan mészárlás és szenvedés a fizetségük az úton.

A történet a banda énekesének, Robb Flynnek az elméjéből pattant ki, melyre gyermekei vezették rá a Covid alatti pandémia idején. Eredetileg egy igazán amerikai történetet akartak megcsinálni, ahol a jó megküzd a gonosszal, majd a végén győzedelmeskedik, de nem akartak összeállni a gondolatok. Végül Robb két fia megmutatta apjuknak az Attack on Titan című animesorozatot, amely megihlette az énekest, hogy a hollywoodi pozitív világ helyett mi lenne, ha a főszereplők mindketten antihősök lennének. Esendők, gyarlók, amit tesznek, az pedig csupán saját szempontjukból érvényesíthető igazságként.

Hogy a koncepció mennyire eredeti, arról vitázni lehet, de ha egy ilyen történetszál képes ennyire összerántani egy albumot hangzás és építkezés terén is, akkor inkább csináljon mindenki sztorialbumokat, mert így valami igazán erős születik.

Ízléses határfeszegetés

Zeneileg a groove metal, a heavy metal, néhol pedig a thrash metal uralkodik, de rengeteg helyen grandiózussá teszik a lemezt a klasszikus és szimfonikus elemek, valamint a folkhatások. Másutt modern effekteket használnak, hogy ne essenek át a ló túloldalára, nagyon ízléses egyensúlyban.

A dalok mind hosszúra sikeredtek, rögtön a kezdő nóta magában 10 perc. A lemez teljes hossza közel egy óra, de az extra változatban másodpercre pontosan 70 perc. Azt hihetnénk, hogy ez baromi sok, és az ember foga beletörik, mire átrágja magát rajta, de igazából épp az ellenkezője igaz. Annyira jól helyezték el a súlypontokat, osztották fel a zúzós részeket a dallamosakkal, hogy a lemez viszi tovább a hallgató érdeklődését, ahogy a sztori kibontakozik.

Az első dal, a Slaughter The Martyr gyönyörű epikussággal épül, szépen bontakozik ki, majd három perc környékén átvált zúzdába, ahol egy borzasztó erős riffel csapja le a fejünk. Innentől egymást váltják a

Van dal arra, ha valaki végig zúzni szeretne, mint a Choke On The Ashes Of Your Hate, de akadnak olyan nóták, amelyek inkább az énekelhetőséget és a dallamtapadást vették célba, mint a No Gods, No Masters vagy az Arrows In Words From The Sky.

Összességében minden van, mi szem-szájnak ingere, így az újonnan verbuvált metálrajongó és a régi motoros Machine Head-fan is megtalálhatja a lemezen a számítását. Az album méltó helyet foglal el – nem csupán a banda életművében, de a metálszcéna egészében is.

Szóljon tehát ma a Machine Head és az Of Kingdom and Crown!