Meghasadtunk tőle, de a végén minden jobb lett

Bevallom, kicsit izgultam az elején. Amikor az ember meghallgat egy főként instrumentális lemezt, amely szeretne átadni egy üzenetet, gyakorta szkeptikus. Nehéz feladat, és az alkotók sokszor nem gondolnak bele, hogy a közönség abszolút nem úgy hallgat zenét, ahogy ők. A Bolyki Tamás Quartet első nagylemeze, a GPS ennél mégis többről szól. Meg tudja mozgatni a zenei fantáziát, az ernyedt, táncra vágyó izmokat, de amikor már feladná a hallgató, kiderül, hogy közvetlenül az érzelmekre is tud hatni. Fájdalmat okoz, aztán megnyugtat. Gondolatot ébreszt, aztán elhessegeti. Elfáraszt, aztán feltölt. Ez a GPS.

A jazz új generációja

A 2019-es Jazz Combo verseny nyertesei korábban már kiadtak egy kislemezt, de teljes albummal eddig nem rukkoltak elő. A 2023. február 1-jén megjelent lemez saját bevallásuk szerint a fiatalok útkereséséről szól: hogyan tudnak tájékozódni a folyamatosan változó, fejlődő világban, illetve hogyan tesznek szert azokra a dolgokra, amiket sem az internet, sem az elektromos autó nem tud megadni számukra.

A fenti gondolatok izgalmasan valósulnak meg, első hallgatásra mégsem kizárólag ezek a hívószavak jutnak az eszünkbe. A zene mint művészeti ág szépsége, hogy unikálisan értelmezhető. Mindenkiben a saját emlékei alapján fog képeket és történeteket előhozni. Bár a felhasznált zenei eszközök adnak egyfajta keretet, még a szöveges zenét sem könnyű teljesen behatárolni, pláne az instrumentálisat.

Az album a klasszikus jazz alapjaira építkezve, a modern jazz világát felelevenítve születik meg. A hangzása lehengerlő, gyönyörű és tiszta. Minden hangszer minden apró finomsága érthető, kivehető, nem sikkad el, ami egyfelől a zenei kompozíciót dicséri, másfelől pedig a rögzítést és a stúdiómunkát. Ha egy szóban akarnám összefoglalni, akkor annyit mondanék: igényes.

Stílusát tekintve több ponton beemel latinos hatásokat, popzenét, leheletnyi progresszivitást. Egy túlképzett négyes zenei felsőbbrendűsége helyett célzott, profi, de közönségnek írt zenét hallhatunk. Érződik Bolyki Tamás kiforrott dallamérzékenysége, őt 2019-ben a Magyar Jazz Szövetség az év legjobb zeneszerzőjének is megválasztott.

A hét számot tartalmazó lemezen helyet kapott két dal, amelyen ének is szerepel: az egyiken Bolyki Sára, a másikon Parragi Rebeka működik közre. A Nagymező utca című dal egyfajta fúziós zenei alkotás, amelyhez Bolyki Sára egy, a zenészekhez méltó, professzionális énekkel járult hozzá.

Parragi Rebeka váratlan, de elengedhetetlen

A lemez záródalán a teljes Quartet helyett csupán Bolyki Tamás és vendégelőadóként Parragi Rebeka ad elő. Az Akarok én a legerősebb kikacsintás a lemez egységéből, mégis, – furcsa ezt mondani, de – ennek a hiánya érződne meg leginkább az albumon. Egy lezárás, amely érzelmi sebhelyet hagy az emberen. Végül meggyógyítja a hallgatót, de a sebhely ott marad. Erős és intenzív, keveset mond, de az tartalmas. A magyar könnyűzenének több ilyen alkotásra lenne szüksége. Ez tényleg képes a fiatalok gondolatait visszaadni, talán még nekik is tud adni valamit.

A lányokon kívül szerepel a lemezen Sebestyén Patrik is, a Left Behind című dalban trombitál. Szolid, de izgalmas dallamívet játszik végig, megtáncoltatja az embert, miközben gondolatokat is közöl. Sehol sem több vagy kevesebb a szükségesnél. Pont annyi, amennyi a közönségnek kell. Egy másik dalban, a Future Realben Stencli Tamás pozanon, Csapó Krisztián pedig szaxofonon egészíti ki a Quartet hangzását. A szaxofon váratlan izgalmat hoz a számba, csalfa, de ösztönös szólama végigkíséri a dalt – sokszor kilép és ellenpontozza a zenét.

Bár a zene ritkán csapong, a Bolyki Tamás Quartet mind a négy tagja kap néhány kiugrási lehetőséget, ahol megcsillogtathatják zenei profizmusokat. Szerencsére ez sosem megy a zenei összhatás rovására.

A lemez dalai két szekcióra bonthatók. Az egyik oldalon a klasszikus jazzrajongóknak ismerős dallamokat, a másikon könnyebben fogyasztható, sokkal mainstreamebb hangzásvilágot kapunk. Ez a számok hosszán is érződik. Míg az előbbi csoport az öt percen túlnyúló dalok csokra, addig az utóbbi mind megáll ez alatt.

Ami számomra szokatlan ebben a formában, hogy – amennyiben szándékos volt – miért a könnyebben fogyasztható számok kerültek a lemez végére. Bár tartalmi építkezésként érthető, hogy ez a dalsor, a csavaros jazztől idegenkedő hallgatók – akiknek a lemez második fele kedvelhető dalkör volna – nem biztos, hogy két jól megtekert szám után még kísérletezni fognak az album végéig.

Ettől függetlenül a lemez igazán értékes gyöngyszem a hazai zene palettáján. Az album borítóját is mesterséges intelligenciával terveztették meg az alkotók, hogy a lemez üzenetéhez még inkább passzoljon. Valószínűleg sokat dolgoztak a megfelelő hívószavakon, mert a végeredmény egyáltalán nem lett rossz. 

A Bolyki Tamás Quartet első nagylemeze, a GPS alapvetően egy erős alkotás. Hardcore zeneszeretőknek is izgalmas fogás, de akik idegenkednek a komplex hangszeres világtól, azok is megtalálhatják rajta a számításukat, főként a lemez második felén.

Kicsit kapcsoljunk ki, adjunk teret a hangoknak, szóljon ma a Bolyki Tamás Quartet és a GPS!