Amit fricskának szán, nem provokatív, amit érzelmi mélységnek, a felszínt kapargatja

Talán senkinek sem kell bemutatni Shania Twaint, a legendás country pop énekesnőt. A ’90-es évek végének egyik legnagyobb sztárja, akinek népszerűsége még a kétezres évek közepéig is töretlenül kitartott, az elmúlt években próbál újból a reflektorfénybe kerülni, de ez nem tűnik egyszerű kihívásnak a számára. Új lemeze, a Queen of Me könnyed, szórakoztató, boldog dalokban dúskáló album, ami itt-ott próbál némi mélységet is megragadni. Utóbbi azért nem mindig sikerül.

A country is változik

Shania Twain munkássága az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy a piac és a kritikusok minden igyekezete is kevés, ha valaki annyira önmaga tud lenni, hogy ezt a hallgatók mindentől függetlenül imádják. Sokáig igyekeztek visszaszorítani Twain csapongásait, kategorizálni a karakterét, átalakítani a megjelenését és az öltözködését – mindhiába. Az énekesnő az első perctől azon volt, hogy önmaga lehessen a színpadon, a zenében, bízott benne, hogy a közönség ezt értékelni fogja. Végül így is lett.

Amellett, hogy ő minden idők legjobban eladott country énekesnője, harmadik albuma, az 1997-es Come On Over lett a legjobban eladott lemez, amelyet női előadó készített, 40 millió példány kelt el belőle. Élete során több mint százmillió albumot adott el, öt Grammy-díjat vitt haza, és jelenleg ő és Whitney Houston az egyedüli olyan női előadó, akinek három gyémántlemeze is van – ami Amerikában tízmillió eladott példány után jár.

Ez egyszerre hozott neki rengeteg hallgatót és rengeteg ellenlábast is a country berkein belül. A szakma úgy gondolta, hogy az efféle crossover stíluskeverések ártanak a country eredeti, mély és egyszerű hangzásvilágának, miközben Twain szerette volna egyszerre megélni a laza, nőies karaktert és a country életérzést is. Ebben partnerre talált a közönségben, az eladási számok magukért beszélnek.

Minden rosszalló kritika ellenére a haspólós fellépéseiről elhíresült énekesnő úgy képviselte a feminista megközelítést, önmagunk felvállalását, hogy közben nem bújtatta ellenséges szerepbe a férfiakat. Saját bevallása szerint számára a feminista nézet az önazonosságról szólt, nem az ellenségkeresésről. Lemezeinek témái egyszerre voltak fricskák a sematikusan gondolkodó társadalommal szemben, bátorító albumok a többi nő számára, illetve saját életének mély, érzelmi megnyilvánulásai.

Zeneileg kísérletezett, de sosem hajózott veszélyes vizekre. Egy ideig producer férjével közösen készítették az albumokat, kettejük szerzőpárosa hatalmas sikereket ért el. A válás után Twain teljesen átvette a zeneszerzői szerepet. Stílusában egyedi, szerkezetileg kicsit monoton dalokat készített, de remekül tudott gondolatokat közvetíteni, a közönség is könnyen azonosult vele.

Jól érzi magát, és neki ennyi elég

Mostani lemeze, a Queen of Me éppen ezek miatt lehet csalódás a rajongók számára, hisz minden, ami felemelte Shania Twain zenéjét az átlag feletti színvonalra, mintha eltűnt volna belőle. Jellegzetes, mély, kontraalt hangja elhal a hangszerek mellett. A dallamvezetések az átlagosnál is repetitívebbek, mintha nem lenne különbség a számok eleje, közepe és vége között. Stílusában semmi igazán újhoz nem nyúl, bár a hangzásvilág legalább még mindig a sajátja.

A szövegekben érezni a legnagyobb veszteséget. Amit fricskának szán, az egyáltalán nem provokatív, amit érzelmi mélységnek, csupán a felszínt kapargatja, ahol pedig a nőket szeretné önbizalommal feltölteni, ott erőtlen, önismétlő gondolatokat hoz be újra és újra. Eddigi erőssége – nem teljesen érthető, hogy miért, de – hatalmasat csorbult. Cserébe egy könnyed, nyárilimonádé-albumot kaptunk a februári havazás közepette.

A lemez talán legjobban kiemelhető két dala – ami a jóérzés-faktoron túl másra nem is nagyon törekszik –, a Giddy Up! és a Waking Up Dreaming. Laza szórakoztatás, nem akar többet mutatni, mint amennyi benne van. Néha az egyszerűség is meghálálja magát,

Shania Twain a könnyűzenei kultúrában megkerülhetetlen név, de mostani lemeze több fronton is elvesztette mindazt a színt, ami miatt érdeklődve figyeljük munkásságát. Minőségében korántsem rossz, de tartalmában jóval kevesebb, mint eddigi lemezeinek kísérletező, erőteljes világa. Persze Twain életművét ez egyáltalán nem gyengíti, mindössze rossz belegondolni, mi lehetett volna ebből az albumból, mennyi lehetőség ragadt benne. Egy hallgatást természetesen megér, hátha idővel ez a lemez is megtalálja a maga közönségét. Szóljon ma Shania Twain és a Queen of Me!