A mongolok és az indiaiak csinálják, a magyarok még nem éreztek rá

A folkzene keveredése a metállal évtizedekre nyúlik vissza. Bár a kilencvenes évek előtt is akadtak előadók, akik a két ágazat vegyítésével próbálkoztak, 1990 után terjedt el széles körben ez a fajta progresszivitás. Akkoriban számtalan nemzet különféle előadója próbálta meg a rock- és a metálzenét tradicionális elemekkel dúsítani. Ilyen többek között a Finntroll, a szintén finn gyökerű Korpiklaani, a Deep Purple legendás gitárosának jóval szelídebb hangzású folkprojektje, a Blackmore’s Night

Idén júliusban érkezik Budapestre a mongol folk metal jelenlegi legnagyobb előadója, a The HU. Ennek apropóján megnéztük, hogy az elmúlt években kik voltak azok a zenészek, énekesek, akik ezt a fajta kevert stílust akarták meglovagolni. Az egyszerűség kedvéért most kimondottan a metálelőadókat kutattuk, így a hazánkban kiemelten népszerű ír punkot és az azt képviselő bandákat nem említjük. Listánk így is a teljesség igénye nélkül készült.

A kooperáló lovas íjászok

Ha már megemlítettük, akkor legyenek ők az elsők: The HU. A mongol csapat 2016-ban indult, és hamar berobbant a köztudatba, ráadásul olyan sebességgel mászta meg a nemzetközi toplistákat, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Sokaknak a figyelmét a mókásan magyarra fordított Yuve Yuve Yu (Különös, különös) című daluk ragadta meg.

A banda, amely júliusban a Budapest Parkban lép fel, ezt követően számtalan híres rockzenésszel készített közös dalt. Az lett a forma, hogy amíg a The HU ikonikus, mongol torokhangon, mongolul énekli a strófákat, addig a vendégelőadó angolul tolja a szöveget, megtalálva egy egészséges egyensúlyt,

A korábbi kooperációik között olyan nevek szerepeltek, mint a Papa Roach énekese, Jacoby Shaddiy, a System of a Down frontembere, Serj Tankian vagy a modern rockzene egyik legismertebb női hangja, a Halestorm nagyasszonya, Lzzy Hale. A banda ennek hála havonta bevonz egy-két millió Spotify-hallgatót, emellett több száz millió YouTube-megtekintést tudhat magáénak.

Metálszamurájok és jazznindzsák

A japánoknál hatalmas kultusza van a tradicionális hangszerek modern rock- és metálirányzatokkal kevert műfajainak. Számtalan előadót lehetne kiemelni, akik közül önkényesen a Wagakki Bandet választottuk most. A csapat 2013-ban indult, folk rockot, J-popot, jazzelemeket és metált kevernek kiváló minőségben,

Bár ők nem tudtak akkora karriert befutni, mint a The HU, később is kezdtek nyitni az európai és amerikai piac felé, 2020-ban mégis váratlan kooperációval rukkoltak elő. Oszakában adtak hatalmas arénakoncertet, ahol egy teljes szimfonikus zenekar kísérte őket, vendégként pedig az Evanescence énekesnője, Amy Lee lépett a színpadra.

Bár a csapat nemzetközi ismertsége valamivel tagoltabb, megtekintési számuk abszolút nem marad el a folk metal vezető nevei mögött. A streamingoldalakon havonta százezrek hallgatják őket, a YouTube-on futó dalaik több tíz millió megtekintésnél tartanak.

Érkeznek az elefántok

Mielőtt elhagynánk Ázsiát, egy zenekart még mindenképp meg kell említenünk. Ők az indiai zúzda királyai, a Bloodywood. A The HU-hoz hasonlóan 2016-ban indult banda népzenei motívumokat kever erőszakos metálhangzatokkal, amit nu metal elemekkel spékel meg. Hangzásuk egyedi, és magáért beszél.

Első nagylemezük csupán 2022-ben jelent meg, ennek ellenére az olyan nemzetközi lapok is felfigyeltek a csapatra, mint a Metal Hammer, és olyan fesztiválokon játszhattak már, mint a Wacken. Nemzetközi népszerűségük folyamatosan felfelé ível, holott a korábbi előadókkal szemben a csapat még nem rukkolt elő semmilyen kelet–nyugat irányú kooperációval.

Hallgatottságban ők valahol a The HU alatt helyezkednek el, de mivel friss első lemezes előadóról beszélünk, a szakma kimondottan bizakodó a csapat leendő sikerét illetően. Az indiai folkzene már rég utat talált magának a popzene és az EDM (electronic dance music) köreiben, most pedig a Bloodywood révén meglelte saját ösvényét a metálban is.

A törpök

Végül elérkezünk Európába. Kicsit régebbiek, és emiatt egy átmeneti korszakot képviselnek, de mindenképp ildomos megemlíteni a törpmetál hőseit. A 2009-ben indult Wind Rose az olasz gyökereitől függetlenül nordikus folkhangzást és szimfonikus elemeket kever power és heavy metal stílusokkal. Hogy miért törpmetál? A rockzene szerelmeseinek talán nem kell bemutatni a csapat hatalmas sikerslágerét, a Diggy Diggy Hole-t, amelynek refrénje magárt beszél:

I am a dwarf and I’m digging a hole.

Kicsit bután fordítva:

Én egy törp vagyok, és gödröt ások.

A szövegeiket elsősorban J. R. R. Tolkien munkásságából merítik, ami ezután talán kevéssé meglepő. A törpnek öltözött tagok mindenesetre kimondottan sikeresek. Az első lemezüket 2012-ben adták ki, és túl öt stúdióalbumon a csapat a mai napig milliós streaminghallgatottságot generál, a YouTube-on is a százmillióhoz közelít a megtekintéseik száma.

Végül térjünk vissza a hazai nevekhez. Akadnak folk rock és folk metal csapatok, de igazán sikeres és komoly próbálkozást keveset látni a Dalriadán kívül – ők még a kilencvenes években indultak az első folk metal hullámmal. Több zenekar épített be helyenként népzenei elemeket a dalaiba – elég, ha csak a Subscribe-ot említjük –, de olyan csapat, amely a magyar népzenét célzottan igyekezett volna metállal ötvözni az elmúlt évtizedben, nem égett be a köztudatba.

Ennek ellenére, ahogy látni a világ számtalan országában, a folk olyan érdekes irányzat, amely a nyelvi korlátok ellenére is remekül tud terjedni, nemzetiségtől függetlenül. Ázsia- és Európa-szerte találni sikeres példákat, ebből kifolyólag csupán idő kérdése, hogy ezt a hazai előadók is megérezzék, és éljenek a lehetőséggel.