Úgy adnak ki lemezt, mint akik Snake-et játszanak az éterben

Hideg zóna a kísérleti rockzene. Kevesen lakják, a többség a keményebb metál vagy a lágyabb pop felé húzódott, ahol mára természetes az új területek felfedezése. A kettő közti állapot még mindig keresi önmagát, de lakatlannak nem mondanám. Ahogy az olyan bandák, mint a Palaye Royale, a Nothing But Thieves vagy a régi motoros Muse is keresi a benne rejlő lehetőségeket, és a 2010-es évek vége óta hasonlóan tesz egy német zenészpáros is, amely Saint Chaos néven fut.

A csapat 2018-ban kezdte lassú fejlődéssel, akkor még csak egy-egy dalt kidobva. Még Bill Withers legendás slágerét, az Ain’t No Sunshine-t is feldolgozták, biztos, ami biztos, az áttörés mégsem jött el. Ez az alternatív, elektronikus elemekkel operáló modern rock ritkán igazi arénaműfaj. Többnyire a klubélet színfoltja, ráadásul Európában több neves képviselője is megtalálható.

Ennek ellenére a srácok nem adták fel, 2021-ben megjelentették első nagylemezüket, amelynek a címe Seeing Red volt, és megjött az áttörés. Azóta okosabban csinálják a dolgaikat, mostani, második albumuk – amely a kezdőnóta címét, a Stayt viseli – pedig kicsit olyan, mint a régi mobilos játék, a Snake. Előbb single volt, majd EP lett, egyre több dalt zabált fel, mára pedig albummá nőtt, és ki tudja még, hogy meddig fejlődhet. Furán hangzik? Valóban az, és mindjárt el is magyarázzuk, hogy miért.

Miután kijött a 2021-es nagylemez, a rákövetkező évben azonnal megjelent egy single dalocska Need Somebody címmel – ez a dal a mostani album utolsó száma. Még abban az évben kijött a Take Out The Trash és a Ghosts & Monsters, ez a kettő a lemez hetedik és hatodik dala. Kezd kirajzolódni a minta, igaz? A banda tulajdonképpen egyesével adta ki a lemezt hátramenetben, így a nyolcdalos albumot megelőzte hét kislemez. 

Egy régi játék

Pontosabban kilenc kislemez, mert trükkösek voltak az urak. Készítettek két dalt egy-egy vendégelőadóval – ezek Besomorph és a Royal Republic –, és ezek a dalok a mostani albumon, amelyen csak saját dalok vannak, nincsenek fent, mégis hozzáadtak a hallgatottsághoz. Épp ezért talán ostobaság most írni a lemezről, hiszen ki tudja, meddig halad még, de a jelenség annyira pofátlanul mókás, hogy

Egy feltörekvő névnek fontos, hogy a közönség képes legyen azonosítani, ezért nem célszerű azonnal extra nagy váltásokat és csavarokat pakolni a stílusukba. Ennek ellenére az sem feltétlenül jó, amit most tapasztaltunk, tekintve, hogy az első és a második nagylemez közt nincs szignifikáns különbség – voltaképp totál egyforma, csak más dalokkal. De ne legyünk szigorúak, a Linkin Park sem csinált pálfordulást a Hybrid Theory és a Meteora – a zenekar első két nagylemeze – között, de azért a volumen kellően más.

Amit érdemes csak mellékesen megjegyezni, hogy míg a zene maradt olyan, mint eddig, a videóklipek erősen változtak. A korábbi, stílushatásokra és komolyabb látványelemke épülő videókat felváltották a furcsa, játékos, nem komolyan vehető animációk. 

Valahol működik

A zenét tekintve, mivel tervszerű a haladás, a dalok szépen rendeződnek sorba, egészen jól szólnak egymás után. Nem koncepciólemez, de jól működő válogatás. Maga a metódus is működik, ugyanis a hallgatottsági számok az új albumon egészen szépen fejlődnek.

A zenekart több százezren hallgatják minden hónapban a Spotifyon, persze ebben vastagon benne van az előző lemezük, amely látványosan ráver a mostanira. Ezalól egyedül a – talán nevezhetem így – húzódala mentesül az albumnak, amely már most átlépte a tízmilliós meghallgatást a streamingoldalon. Ez a Ghosts & Monsters.

Ami szintén érdekes, hogy a lemez első néhány dala jóval sterilebb, mint a vége. Kevesebb a kísérletező ötlet, a szemtelen dallamtapadás. Kicsit olyan az érzet, mintha elfáradtak volna félúton – mivel itt a lemez második fele valójában az első. 

Ettől eltekintve azoknak, akik szeretik az előadót, és csípik az elektronikus elemekkel felhabosított rockzenét, érdemes belehallgatni. Bár a stílus ékköveivé nem váltak az előző néhány nótával, a számok közt akad néhány olyan, amely könnyen az ember ismétlőlistáján végzi, ha épp a megfelelő hangulatban találja a hallgatót.

7,1/10