A festett hajú tinik gyorsabban nőnek fel

Összeöltözött a Paramore zenekar énekesnője, Hayley Williams a napokban megjelent ünnepi, remaszterizált, 2013-as albumukkal. A művésznő haja pont olyan „tangerine” sárga, mint amilyen mandarinszínűek maguk a vinylkorongok. A Paramore a Z generáció fontos zenei beszállítója, Hayley a pop-punk Taylor Swiftje, így sokaknak már az is ünnepi esemény, hogy a cím nélküli, 2013-as korongjuk – amely a túlélés és a felnőtté válás fontos popkulturális dokumentuma volt – éppen tízéves. Ez volt az első albumuk, amely a testvérpár, Zac és Josh Farro távozása után jelent meg. Az újjászületés lemeze is, egy emblematikus borítóval, amin Hayley Williams látható egy Grow Up feliratú farmerdzsekiben. 

Felnőni a feladathoz

Ha van jövő, akkor most akarjuk – követeli Williams a Now című dalban, és igaza van: mikor kérje valaki a jövőjét, ha nem akkor, amikor éppen növésben van.

Érdekes, hogy míg Willamsnek mandarinszínű a haja, addig a hasonlóan kamaszpanaszokra érzékeny Pinknek rózsaszín tincsei voltak, Avril Lavigne-nek pirosra és narancsra festették fürtjeit, míg Billie Eilish fűzöld színekben pompázik. Pedig a cím nélküli Paramore-albumon nincsenek a nyugalom megzavarására alkalmas riffek, amit hallunk, az egy 17 dalból álló punk-rock szett, jól kivehetően azzal a produceri szándékkal, amely szerint meg kell festeni a 2010-es évek hangképét.

Színes hajakról álmodom

Amit hallunk, az nem emo-metal, nem is posztemo, még csak nem is pop-metal és nem is pop-punk. Az egész olyasmit sugall, mintha lenne Taylor Swiftnek egy „rossz kislány” unokatestvére, aki értesítéseket küld nekünk arról, mit gondol a stadionrockos pop-punkról, a hagyományos balladákról és a zavarba ejtő ukulelebetétekről. A Paramore-ban pont azok a finom megoldások az érdekesek, amelyeknek köszönhetően a lemez ott van minden tini hálószobájában a Pusheen cicás kapucnis pulcsik mellett.

A 2004-ben Franklinben (Tennessee) alapított Paramore-ban azonban az a legizgalmasabb, hogy bár déli keresztények, mégis kiállnak az abortusz mellett, és miközben felsorolják a nemzedéki problémákat, a műsoruk nem lesz széteffektezett evangelizáció.

Néhányunknak fel kell nőnie – énekli Hayley Williams a Grow Upban, amit bizonyára Josh Farrónak és Zac Farrónak, korábbi bandatársainak dedikált. Ők 2010-ben a Brand New Eyes című album turnéja után hagyták ott a csapatot, azzal a felkiáltással, hogy a Paramore egy olyan vonat, amelynek sínpárja kizárólag Hayley Williams körül jár körbe és körbe. Azaz a zenésztársak csak afféle kísérőzenekar lennének, miközben a dalok nagy részét a gitáros Josh Farro közösen írta Williamsszel.

Hiába, a kamera azokat szereti, akik úgy néznek ki, mintha 1985-ben egy Pac-Man játékot időgéppé alakítva megjelent volna előttünk Cyndi Lauper, máskor pedig egy 1996-os gördeszka félcsövéből időgépet csinálva előttünk ugrabugrálna Gwen Stefani. Mégis, mi a jelentősége a cím nélküli (azaz a zenekar nevét viselő) albumnak?

Két külön világ

Először is az, hogy a megfogyatkozott tagságú zenekar szintet lépett. Annyit foglalkoztak a felnövéssel, hogy valóban fel is nőttek a feladatokhoz. Eltávolodtak a kellemetlen emo-poptól, és inkább afféle posztpunkos irányt vettek. A remekül hangszerelt, vastag sounddal rendelkező albumon

Máskor a Muse-t és a Placebót idézik a gazdagon effektezett dalok, mégis az egész leginkább olyan, ahogy az Énekelj 2. című rajzfilmben Ash, a sünlány elképzeli a punk-rockot. Azt énekli Williams a Grow Upban, hogy egyedül élünk, két különböző világban, én a fantáziámban, te az emlékeidben, mégis jól kijövünk egymással. Ez a tíz évvel ezelőtti album máig ott van a hajfestékekkel meghitt viszonyt ápoló korosztály fantáziájában és az emlékeiben.

Paramore: Paramore

Warner

17 szám, 64 perc

6/10