Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Stenk cikkek
A Pop, csajok satöbbi című mozi lemezboltos jelenetében Barry (Jack Black) vehemensen ajánlja a The Jesus and Mary Chain Psychocandy című albumát egy megszeppent vásárlónak, hozzátéve, hogy a banda ott folytatta, ahol az Echo and the Bunnymen abbahagyta. De vajon mi tudnánk-e hasonló lelkesedéssel ajánlani a Stenk nevű képzeletbeli lemezboltunkban a zenekar nyolcadik stúdióalbumát, a Glasgow Eyest? Nem, mert nem ilyen a habitusunk, és mert nem hasonlítható össze a popkulturális mérföldkőnek számító Psychocandyvel. Ugyanakkor sietünk leszögezni, hogy a 2017-es a Damage and Joy után megjelent új lemez meglepően élvezetes, a zenekar katalógusának egyik legjobb munkája.
Ha zajt akartok
A Glasgow Eyes a brit albumlista hetedik helyén debütált, ez a The Jesus and Mary Chain első top 10-es helyezése az 1988-as Barbed Wire Kisses című válogatás óta. A best of gyűjteményt két zseniális album előzte meg, az 1985-ös Psychocandy és a két év múlva megjelent, szintén szenzációs Darklands, majd jött az Automatic, amely kihagyhatatlan a magyar pop képeskönyvéből, ugyanis valószínűleg ez volt az egyik első olyan nyugati indie-pop album, amely licencszerződés keretében Magyarországon is megjelent, ráadásul nem sokkal a brit kiadás után. Ennek ellenére a The Jesus and Mary Chain sosem lett nálunk kult zenekar, pedig az itthon is kapható vajdasági Képes Ifjúság is rendszeresen tudósított a verekedésbe, törés-zúzásba torkolló, botrányosan rövid, sokszor csak húszperces koncertjeikről.
Testvérháború
Azóta nemcsak a fellépéseik hosszabbak, de a zenekar biográfiája is, idén negyvenéves a formáció, amit a két állandó tag, a Reid testvérek (William és Jim) a Glasgow Eyes albummal, egy dokumentumfilmmel, egy róluk szóló könyvvel ünnepelnek, és persze mindezekhez turné is dukál. Kicsit nehezen indultak be a dolgok, a zenekarnak újból fel kellett vennie az albumot, miután a hangmérnökük elveszítette az összes eredeti felvételt. A tesók végre nem egymást okolhatták valamiért, így nekiálltak, és zokszó nélkül újból felzenélték az anyagot. Közismert, hogy jóval a Galagher testvérek színre lépése előtt az első testvérháborús szappanoperát a William Red és Jim Red produkálta, akik képesek voltak egy koncert kellős közepén úgy összeveszni, hogy aztán levonultak a színpadról.
Az elmúlt években rendezték a soraikat, ami azért is mehetett könnyen, mert 5000 mérföldre élnek egymástól, William Arizonában, Jim pedig Devonban. Lehiggadtak, miközben mit sem veszítettek kreativitásukból. Hát persze, egy olyan formációról van szó, amely közös nevezőre hozta a noise-popot az indie pszichedéliával és a britpop-hagyománnyal.
A Glasgow Eyes afféle esszenciális album, nemcsak a zenekar elmúlt negyven évére reflektál, de egyben előre is menekül a létszám feletti elektronikus arzenál bevetésével. A The Jesus and Mary Chainnek sosem volt rendezett a viszonya a gitárokkal, de az általában visszhangos, zajos, shoegaze-hatású gitársound alján mindig ott volt a rock and roll ősi szelleme. Az új album számos tiszteletkört tartalmaz, az American Born és a Silver Strings például Joy Divison-hatásokat mutat.
Ősök csarnoka
A The Eagles And The Beatles minden bizonnyal egyfajta geg, Joan Jett I Love Rock'n'Rolljának emblematikus riffjét kölcsönvéve arról fantáziál, hogy együtt lógtak a Stonesszal; az utolsó dal, a Hey Lou Reid pedig afféle áldozati tűz Lou Reed és a Velvet Underground szellemének. A The Jesus and Mary Chain nem akart újabb rajongókat szerezni, nem csináltak poplemezt, viszont a pokol peremén táncolva kíméletlenül zajosak és slágeresek is egyszerre. Ezúttal is olyan áramvonalas rock and rollt dobtak össze, amit csak azok tudnak, akik rendszerben látják a rock and rollt. Akikben megvan a kellő tisztelet és tiszteletlenség, akik olyan mélyre mentek le a twistben, mint annak idején a Velvet Underground, a Stooges vagy a Suicide.
Rombolás és bánat az ég alatt
1985. március 15-én a The Jesus and Mary Chain az Észak-londoni Műszaki Főiskolán adott koncertet. Ki kellett hívni a rendőrséget, mert a rajongók a nagyteremben és az épület előtt is törtek-zúztak, majd amikor húszperces szett után a zenekar levonult a színpadról, a közönség összetörte a színpadon hagyott technikát is. A sajtó arról írt, hogy a gyerekek nem a termet, hanem a popzenét zúzták szét. A The Jesus and Mary Chain azóta is a pop szétzúzásán dolgozik. A zaj ugyanakkora maradt a Glasgow Eyeson, mint az 1985-ös londoni koncerteken, csak nem halljuk bele a csattanó sörösüvegek és a reccsenő székek zaját, mindezeket már gondosan vezérelt szintetizátorokkal és gitárokkal állítják elő.
The Jesus and Mary Chain: Glasgow Eyes
Fuzz Club
12 szám, 49 perc
Rovataink a Facebookon