Saját világrekordját döntötte meg új lemezével Taylor Swift

És megint itt vagyunk. Tudom, elmondtam ezerszer, de most már nem ragozom – a Media Future oldalán részletesen kifejtettem –, miért is akkora sztár Taylor Swift, amit szóról szóra igazolt ezúttal is. Megjelent új lemeze The Tortured Poets Department címen, amihez alig két órával a kiadás után landolt egy antológia is, ami még egyszer annyi dalt tartalmaz. Vendégelőadóként Post Malone és Florence and the Machine képviselteti magát rajta. 

A mintegy kétórányi hangzóanyag, amely a Republic Records gondozásában született meg, nem csupán jelentős helyen debütált a zenei piacon, de az énekesnő saját világrekordját döntötte meg vele, plusz felállított két másikat is. Ezúttal nem omlott össze a Spotify a debütáláskor – valószínűleg tanultak a legutóbbiból –, szimplán rekorder a lemez

A Variety már azt is megneszelte, hogy – noha cikkünk készülése közben még nem elérhetőek a Spotify hallgatási adatai az albumról – nagyjából 200 millió lejátszást termelt az új lemez a pénteki (2024. április 19.) megjelenést követő 24 órában, amivel világrekorder Swift. A szépség ebben, hogy korábbi saját rekordját döntötte meg, amit 2022-es Midnights című albumával állított fel.

A rekordok közé tartozik még egy amazonos hallgatási csúcs is, valamint a lemez hivatalosan is 2024 legtöbbet hallgatott albuma a megjelenést követő 12 órában. Taylor Swift hírneve zenitjén van, és nem véletlenül. Az album két óra hosszú, de megpróbálunk lényegre törőek lenni, miért is akkora durranás; plusz igyekszünk azoknak is adni pár támpontot, akik nem értik, miért ekkora sztár a 34 éves pennsylvaniai énekesnő. Akkor nézzük! Ez itt Taylor Swift és a The Tortured Poets Department.

Mielőtt valami világmegváltó agyalásba kezdünk, vizslassuk meg kicsit zeneileg a lemezt – hiszen alapvetően ezért vagyunk itt. Az album sok stílusbéli hatást kever. Tele van szintipoppal, soft rockos rádiós hangzásokkal meg némi alternatív körítéssel – most csak az alapalbumról beszélünk, mert az antológia más kérdés.

Swift ritkán maradt meg egy stílusnál két lemezen át. Ennek ellenére néhány karakterisztika azért bennragadt a két évvel ezelőtti hatásvilágból – mint a mélyen magyarázó, alsó regiszteres énekek, a néhol már beszédszerűre vett elemek.

Vissza az aranykorba

Aztán a korong második felére – nagyjából a nyolcadik-kilencedik daltól visszajön Swift első (már világsztár) időszakának hangzásvilága, a Blank Space korszak sejlik fel. Előkerülnek nagyobb dinamikai ívek, slágeres dallamvezetés, minimalista, de élesebb pophangszerelés, a 2010 körüli állapotok. Ez pedig egy bizonyos szempontból igen jelentős – amire mindjárt vissza is térünk, de előbb a szöveg.

Megvannak a tipikus fordulatok, szóképek és popkulturális utalások, de itt-ott elkezd mélyebbre ásni az énekesnő. Gyűlöletet, szexuális ösztönt, kevésbé flitteres vagy elhazudható dolgokat és aspektusokat feszeget, ami most nagyon fontos.

Számos nagy és ismert popelőadó vagy túlzásba esik, és befogadhatatlanná teszi az üzenetet sokak számára, vagy felszínes marad, és túlontúl általánossá teszi az üzenetet – amibe Swift is néha belefutott korábbi lemezein. Az énekesnő az általánossággal operált sokáig, ami sikerének egy fontos kulcsa is, de ha még Billie Eilish sem hajlandó mélyebbre ásni, az annyit tesz, hogy a popsztárok kezdik megtölteni a „nem akarok túl direkt lenni” típusú dalszövegek zónáját.

Persze, most sem válik sokká. Vigyáz arra, hogy a széles közönségének befogadható maradjon, de már jóval konkrétabb gondolatokat közvetít, mint mondjuk az elmúlt két lemezén. A „miattad lettem alkoholista meg függő”, vagy az „úgy teszek, hogy csípem a feleséged, mert így könnyebb, de amúgy dögölne meg” sztorik sosem álltak távol az énekesnőtől, de most elég sok efféle kerül elő – persze ennél ízlésesebben megfogalmazva.

Minden téren

Szóval Swift terepet váltott arrafelé haladva, amit épp igényként érez a közízlésben. És ezen a ponton térnék vissza a zenére, ahol hasonló dolgokkal kísérletezik. Ugyanis a sok, légies, jó hallgatni, de amúgy nem a koncerten halálig éneklős dalok kezdik túlságosan elkrémesíteni a mainstreamet, ami eddig okés volt, de Swift úgy döntött, itt is előveszi a könnyen megjegyezhető, fülbemászó témákat.

Többek közt (feltehetően) ezért is érződik a visszanyúlás a 2010 körüli – a popzene egyik legerősebb időszakának mondható – érához, ahol tucatjával születtek a gigaslágerek. Mivel finoman kezd kialakulni az igény ezekre, mielőtt más töltené be az űrt, Taylor Swift úgy döntött, 

Ezen a ponton pedig – bár azzal kezdtem a cikket, hogy nem ragozom, de sajnos nem bírom ki – kijön az, hogy miért is akkora sztár Taylor Swift.

Ahogyan az a Media Future cikkében részletesen olvasható, Swift nemes egyszerűséggel megspórolja magának azt, hogy széllel szemben pi**ljon – akarom mondani, hajózzon. Annyit tesz, hogy megfigyeli, merre mozog a zenei piac, hagyja, hogy más előadók kikísérletezzék a szélsőségeket, aztán ő learat ezekből annyit, amennyire szüksége van, összekeveri a saját stílusával és az aktuális trenddel, ezzel pedig képes is beelőzni a piacot, meg nem is. Mintha utánlövés lenne, miközben elébe megy. A világ egyik legbiztonságosabb stratégiája, ami jó marketinggel keverve szinte verhetetlen – ennek a sikere látszik az elmúlt években.

Ki van ez találva

Most sem körítés nélkül jött ki az új lemez. A Grammy-gálán – amikor átvette a díjait – jelentette be az új korongot. Hát nem olcsóbb, mint egy rohadt nagy marketingkampány, ha már az egész zenei világ amúgy is rá figyel? A lemez címében pedig ott a rejtett utalás expasija, Joe Alwyn – akivel 2023-ban szakított – és haverjai The Turtured Man Club című csoportchatjére.

Megmondták nem? Aki összejön az énekesnővel, készülhet is a megswiftelésre – amikor egy világraszóló slágerben éneklik meg, hogy mekkora bunkó. Persze ez az egész csupán feltételezés, hiszen

De elég ennyi az okoskodásból, ott van még a dupla lemez második fele is, ami The Anthology alcímen jelent meg. Ennek a szépsége, hogy előre nem jelentette be az énekesnő, meglepetés volt.

Sok, nagyon sok

Amikor kigurult a The Tortured Poets Department, párhuzamosan ment egy visszaszámlálás is Taylor Swift Instagram-oldalán. Két órával később ott is volt a második lemez, amely gyakorlatilag plusz 15 dal az amúgy is 16 számos album mellé, így összesen 31 szerzeményről beszélünk, amely óraműpontossággal 122 perc – hajrá a végighallgatáshoz. Oké, mi is végighallgattuk, nem is egyszer – ezután mondja bárki, hogy lemezkritikát írni nem időigényes műfaj.

Itt leginkább zongora- vagy gitárkísérettel ellátott, minimális hangszerelésű, nagy érzelmi ívekkel találkozunk, ahol Swift bejárja hangterjedelmének legjobban csengő regisztereit. Stílusilag visszatér még több a korábbi lemezek zeneiségéből, plusz néhány dalban előkerül Swift folk és country világa is. Kicsit olyan, mintha egy-két dal kivételével – mint a So High School – egy történetmondó balladaválogatást kapnánk.

Összegezve a The Tortured Poets Department eleget tesz hírnevéhez fűződő elvárásoknak a mainstream pop világában. Legnagyobb erőssége a jó időzítés, a kohézió és a minimális határfeszegetés. Gyengesége az utolsó percben berobbanó antológiában rejlik, ahol annyira sok, szövegében eltérő, zenéjében és hangulatában hasonló dalt kapunk – nagyjából egy tucatnyit –, hogy gyengül az egyes nóták ereje, egyedisége, jelentősége, s noha a kohézió megmarad,

A már most rekorder lemez bizton ott lesz Swift legnagyobb albumai között, és egyfajta új mainstream beharagozója is. Innentől csupán egy kérdés maradt: mi lesz a következő lépés, amivel az énekesnő hírnevét magasabbra tolja? Egyre feljebb és feljebb tört az évek során, nem hinném, hogy most torpanna meg. 

Taylor Swift: The Tortured Poets Department

Republic Records / 31 dal / 122 perc

8/10