Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBudapesten pörgeti a lemezeket a hiphop egyik legendás alakja
További Stenk cikkek
DJ Premier több mint harminc éve van a hiphop élmezőnyében, és mára a világ öt legjobb rapproducereinek egyikeként emlegetik. A Gang Starr egykori DJ-je karriereket indított el és mentett meg, most pedig június 2-án, vasárnap az Akvárium Klubban ad leckét raptörténelemből.
A kilencvenes évek elején a legsúlyosabb New York-i hangzást olyanok hozták el, akik messze a Nagy Almától nőttek fel. A Gang Starr rappere, Guru Bostonból, DJ-je pedig Houstonból érkezett, végül Brooklynban keresztezték egymást az útjaik, és váltak a keleti part megkerülhetetlen figuráivá. Guru fiatalon, 2010-ben halt meg, DJ Premier azóta sem lassított, fáradhatatlanul szórja a beateket az arra érdemeseknek. Hogy milyen formában van a hiphop 58 éves trackdealere, arról június 2-án, vasárnap az Akvárium klubban bárki meggyőződhet.
DJ Premier vagy Preemo évtizedek óta ott van a világ legjobb rapproducereinek top 5-ös listáján. Pedig elég önsorsrontó módon működik, nagyon megválogatja, kivel hajlandó dolgozni, és nála az utolsó szempont az, hogy egy világsztárról vagy egy ismeretlen sarki rapperről van-e szó. Ha lát benned valamit, adja a beatet, ha nem, akkor mehetsz vissza csiszolódni. Akik átmentek a szűrőjén, a teljesség igénye nélkül: Nas, The Notorious BIG., Jay-Z, Fat Joe, Jeru the Damaja és persze Eminem haverja, Royce da 5'9″, akivel évekig turnézott is. Besegített olyan, már befutott rapperek karrierjébe, mint J Cole, Kanye West, KRS One, Rakim, Common vagy a Das EFX.
Aki elmélyedne DJ Premier munkásságában, annak ajánljuk a 4Bro átfogó cikkét, ebből most csak néhány érdekességet idézünk:
- Premier gyermekkorában Travis Scott családja közelében nőtt fel, de amikor a kis Travis apja megmutatta neki fia demóját, rögtön rávágta, hogy ez minden, csak nem rap. Végül annyiban hajlandó volt segíteni neki, hogy összehozta Kanye Westtel, de a mai napig nem dolgoztak együtt.
- A Mobb Deep még a kanyarban sem volt, lemez nélkül, ismeretlen tizenévesekként rappelgettek, Preemo mégis adott nekik zenét. Akárcsak lengyel, koreai vagy kolumbiai előadóknak, ha látott bennük fantáziát.
- Sokan megütköztek, amikor Christina Aguilerával kezdett dolgozni, aki eredetileg egy számra kérte fel, de végül egy teljes album lett belőle. Őt nem zavarták a beszólások, mindenkinek azt ajánlotta, hallgassák meg a lemezt, aztán szórakozzanak vele. A sors fintora, hogy ez a projekt hozta neki a legtöbb pénzt.
- A jazz mindig is a Gang Starr szíve csücske volt, és azután szabadultak el igazán, hogy Spike Lee felkérte őket, hogy dobjanak be egy számot a Mo' Better Blues című filmjéhez. Guru később elindította a Jazzmatazz sorozatát, amibe Preemo is besegített.
- DJ Premier főleg jazz-, funk- és soulelőadókat pakol össze, és a mai napig használja a régi felszerelését, természetesen jó pár Technics 1200-ast is. Persze beszerzett néhány új eszközt és szoftvert, de alapvetően kitart a régi iskola mellett.
Vasárnap az Akvárium klub közönségére alapos történelmi lecke vár az immár több mint ötvenéves hiphopról, nemcsak az ikonikus számok felidézésével, hanem tisztelegve azon dalok előtt, amelyek a klasszikus beateket inspirálták. Preemo ebben igazán jó: bármelyik poros bakelitből képes kihallani azt a motívumot, amelyből valami új születhet, atomjaira bontva majd újra összerakva egymástól fényévekre lévő hangzásokat. A végeredmény pedig mindenhol 100 százalék hiphop, legyen a helyszín a Montreali Jazz Fesztivál vagy az Akvárium Klub.
Rovataink a Facebookon