Ő a szegény ember Azahriah-ja, vagy valódi zenebohóc?

Gyorsan felívelő pályán egy új popelőadó, Moriones. A bohóc karaktert játszó fiatal zenész, aki maga szerzi, producereli dalait, új lemezt adott ki a napokban Tenebris címmel, amin főként latin, reggaeton-, EDM- és popelemek keverednek. Az alkotót sokan Azahriah-hoz hasonlítják a közös stílusmegközelítés és énekhanghasználat miatt, mi mégis két dologra voltunk igazán kíváncsiak most megjelenő lemeze kapcsán: miben különbözik az újonnan felkapott zenebohóc a tripla Puskás Arénát megtöltő sztártól, és mennyire a szerzeményei vagy a jó marketingstratégia az, ami előadóként ilyen sebesen viszi előre?

Igazságtalan lenne csak az alapján megítélni valakit, hogy kik által inspirálódik, még akkor is, ha nagyon erőteljes hasonlóság. Ilyen alapon a magyar alter összes olyan előadóját is kukázni lehetne, akiknél felfedezhető a Kispál-hatás, és némi túlzással máris legalább 10 százalékot esne a hazai zenekarok száma. Az elmúlt évtized legmélyebb benyomását a honi popiparban kétségkívül Azahriah tette, ami természetes, hogy magával hozza azokat a zenészeket, akiknél akarva-akaratlanul megjelenik néhány hasonlóság. Azonban a kópia ritkán múlja felül (vagy éri el szintben) az eredetit,

Ha valaki belehallgat Moriones új lemezébe, az intro track után (aminek neve stílusosan Intro) rögtön be fog ugrani neki Azahriah, viszont a mértékek és miértek teszik érdekessé a dolgot. Mivel az Introvertált dal előadója maga is számos zenei stílusban alkotott az elmúlt pár évben, így a pop, rock, metál, rap, reggaeton, de még electro-swing műfajok is felbukkannak dalaiban, elsősorban nem az alapvető zenei stílus, ami hasonlóvá teszi a két produkciót, hanem inkább a célközönség, egyes kiemelt stílusjegyek, hangzások és az ének manírjai.

Ha levesszük az éneket, és csupán a zenét figyeljük, a Moriones által használt hatások előjönnek Manuel és Desh számaiban is – a legfrissebb popzenei generáció hangzásvilágáról beszélünk –, de tonnányi külföldi előadót is említhetnénk, akik már 5-10 évvel ezelőtt is éltek ezekkel a zenei eszközökkel. Itthon újszerű, világszinten abszolút nem új keletű a használatuk, ami pedig valóban összeköti a két zenészt: ahogyan énekelnek, de a stílust érintő vagy a nyelvi korlátok sem kötik őket az alkotásban. 

A zenebohóc

Innentől viszont számos különbség is előkerül, amire érdemes figyelni. Ha már a többnyelvűség is terítékre kerül, érdemes kiemelni, hogy Moriones, bár néhol nagyobb szakaszokat is átvesz más nyelvekből, de zömében inkább sorok és kifejezések, esetleg kiejtés szintjén keveri a különböző nemzetek beszédét. Van, hogy csupán a rím miatt beemel egy-egy spanyol, német vagy angol szót, ami kontextusban illik a dalhoz, vagy épp egy átvett, magyarosított kifejezést próbál visszaereszteni a forrásnyelvi kiejtésbe, ilyen fél hunglish módon, de zömében ötletesen.

Van a felső réteg, az egyszerű rímek, szójátékok, amelyek bennragadhatnak a hallgatóban, szórakoztatóak, de tartalmát tekintve semmi pluszt nem adnak. Van a középső réteg, ami az alapvető emberi érzelmek, problémák kérdéskörét feszegeti, azonosulási lehetőséget hagyva a hallgatóságnak.

Viszont az igazán érdekes az a néhány, elvétve betűzdelt sor, amely valódi, mély morális kérdéseket vet fel, vagy épp olyan irodalomtörténeti, popkulturális, esetleg társadalmi utalás, ami igazából a kontextust jelentősen bővíti, de igényli, hogy gondolkodjon rajta az ember. Ezeket persze nem tolja túl, így még véletlenül sem megy át alternatív vagy igazán költői megfogalmazásokba, épp azért, hogy az első két szint ne csorbuljon.

– persze nem ő az első, aki mókázó cirkuszi karaktert szeretné színre vinni. A modern popzene fiatal alkotói között már találunk rosszfiút, érinthetetlen sztárt, nehéz sorsú gyermeket és partiarcot is, de az önironikus bohóc (amire sokszor szövegeivel is ráerősít, akár a Randevú dal egy-egy sorával) egyelőre nem túljáratott, ezért képes vele helyet szorítani magának a pályán.

Valami egyedit

A viszonylag rövid, csupán nyolc szerzeményből álló album mindössze 20 perc. Zömében a már korábban említett pop-, illetve latin hangzások uralkodnak itt-ott reggaetonlüktetésekkel és EDM-elemekkel dúsítva, főként a 2010-es évek effektjeit, soundjait felhasználva. A lemezen lévő dalok jól passzolnak egymáshoz. Központi elem a dallamtapadás, az énekelhetőség, táncolhatóság, a könnyed hangzásvilág. Ennek ellenére az Intro érzelmi világa, a sötétség és az őrületbe szakadó bohóc karaktere ellentétben áll a többi számmal, leválik a lemezről, és az atmoszféra megteremtése helyett inkább csak egy pluszgondolat az album elején.

A lemezről előzetesen két dal jelent meg, az Alvajár és az Ez az ára című számok. Mindkettő több százezres megtekintés szerzett a zenei streamingoldalakon és videómegosztó platformokon. Utóbbi több mint félmillió Spotify-hallgatottságot és másfél millió YouTube-megtekintést szerzett alig két hét alatt.

Az biztos, hogy a korábban említettek, illetve Moriones színpadi előadásmódja erősen eltér Azahriah-tól, akihez sokszor hasonlítják, azonban az azonosságok felett sem lehet teljesen szemet hunyni. Ezek után egy kérdés maradt, hogy vajon a gyors siker mennyire természetes folyamat, vagy épp egy profi marketingkampánynak köszönhető, amit kiadójával alakítottak ki. Utóbbi elemi része a sikernek, de a hosszú távú sikerhez a rajongótábor természetes növekedése és a hallgatók elköteleződése a kulcs, amit nehéz kierőszakolni, bármilyen marketingeszközt is használjunk.

Összességében Moriones friss lemeze, a Tenebris produceri szempontból profi munka, azonban ötleteket tekintve nincs benne nagy újítás. A szöveges, tartalmi megoldások és nyelvi játékok ettől függetlenül értékelendő húzások. Az előadó sokszor a hangszínnel való játékot választja a kísérletezés színteréül, de épp az itt legtöbbet használt stílusjegyei és manírjai miatt az Azahriah-hasonlóság érzete születik. 

Amennyiben nagyobb bizalmat fektetne saját szövegeibe, a tartalmi egyediséget előtérbe helyezve, olyan előadóvá válhat, akit egyre kevésbé mérnek másokhoz. A színpadi perszóna mellett a trendkövetés helyett a trendek átértelmezése a kulcs ehhez, amit Moriones láthatóan érez, csak valamiért még nem lép meg. Hogy ezen a téren miért fogja vissza magát, miközben máshol engedi szabadon folyni a kreativitást, az továbbra is kérdés, de ha egyszer átbillen, és megtalálja abszolút sajátos hangvételét az ének és a zenei dallamvilág terén is, izgalmas eredmény születhet. 

6/10