Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz év legkülönlegesebb születésnapi bulija készülődik Budapesten
További Stenk cikkek
Szeptember 19-én, csütörtökön a MOM Sportcsarnokban lép fel a kétezres évek egyik legismertebb rappere, Xzibit, aki előző nap tölti be az ötvenediket, és már nagyon készül a megünneplésére. A buli tényleg különleges lesz, Xzibit most jelentette be, hogy élő zenekarral érkezik hozzánk. A Pimp My Ride egykori arca korábban is járt már Magyarországon, igaz, volt olyan látogatása, amire nem is emlékszik, de a mostanit biztosan sokáig emlegeti majd a magyar rajongóival együtt.
Ha van tipikus rapkarrier, akkor Xzibité nagyon közelít a prototípushoz. Detroiti gyerekkor, családi zűrök és tragédiák, költözések és balhék után került a kezébe mikrofon, majd kötött ki Dr. Dre szárnyai alatt. Ez akár Eminem rövidített CV-je is lehetne, így talán nem véletlen, hogy egy nem túl hálás szerepben Xzibit is feltűnik a 8 mérföldben, amelynek egyik jelenetében a földije verbális pofozózsáknak használja.
Ugyanakkor Detroit szellemisége – Eminemmel ellentétben – nem igazán hathatta át. Kilencéves volt, amikor elvesztette édesanyját, és apja nem sokkal később már Heisenberg és a kék metamfetamin földjére, Albuquerque-be költözött új feleségével. Új-mexikói mostohaanyjával kifejezetten rossz volt a kapcsolata, nem is húzta vele sokáig egy fedél alatt. Gyakorlatilag az utcán élt, amikor 17 évesen letartóztatták fegyverbirtoklásért, és akkor eldöntötte, hogy ideje váltani.
Miután letudta a büntetését, a nővérét követve Kaliforniába költözött, ahol ide-oda csapódott, egyik haverjától a másikig. Köztük voltak a The Alkaholiks tagjai, akik megelőzve korukat és Shaboozey-t, 1993-ban dobták össze első albumukat, a gyakorlatilag kizárólag piálásról szóló 21 & Overt. Xzibitnek bejött a dolog, besegített a szövegírásba, ott sertepertélt a stúdióban, aminek az lett a vége, hogy turnézott egyet a Likwit Crew-val, majd ő is leszerződött a Loud Recordshoz.
Első lemezére 1996-ig kellett várnia, de az At The Speed of Life felkeltette a hozzáértők figyelmét, és ha Amerikában nem is szakította át a plafont, Európában váratlan sikert aratott. Különösen a németek voltak oda a nagyzenekarral megerősített Paparazziért. A második lemez, a 40 Dayz & 40 Nightz már Amerikában is jobban teljesített, és rákerült Dr. Dre, a nyugati part nagyágyújának radarjára, aki nemcsak Snoop Dogg albumára tolta be közreműködőként, hanem saját lemezén is megdolgoztatta három szám erejéig.
Dre irányításával hozta össze harmadik lemezét, a Restlesst, amelyen a west coast teljes nehéztüzérsége felvonult Snooptól DJ Quikig, platinalemez státuszig menetelve. A leghúzósabb szám azXvolt , ami belépőt jelentett az Up in Smoke Tour elitcspatába is, mások mellett Eminem és Ice Cube oldalán.
Xzibit ekkor már javában próbálkozott a filmiparban, de a nagyvászon helyett a tévéképernyő hozta el számára a fordulópontot. 2004-ben indult el az MTV-n a Pimp My Ride, amellyel a mai napig őt azonosítják, és részben a műsor népszerűségének köszönhető első magyarországi fellépése is 2009-ben, a Tuning Show-n. Pár évre rá újra feltűnt nálunk, igaz, ma sem világos, mit keresett itt. 2018-ban sörrel a kezében bulizott a krisnásokkal a Váci utcában, bár egy évvel később, második budapesti koncertjekor az RTL-nek azt mondta, már nem emlékszik arra, hogy került egyáltalán az országba.
A Covid aztán őt is rendesen megborította anyagilag, ráadásul egy csúnya válás is nehezített a helyzetén, ami azt eredményezte, hogy a Viacomot perrel fenyegette, amiért nem kapott pénzt a Pimp My Ride DVD- és streamingbevételeiből. De legalább kénytelen volt rákapcsolni az előnyugdíj helyett, így most az európai turnéja részeként Budapesten is fellép szeptember 19-én a MOM Sportcsarnokban. Ráadásul Magyarország a turné kiemelt állomása lesz, és élő zenekarral érkezik megünnepelni az ötvenedik X-et.
Ami biztos, hogy különleges buli lesz, elvégre nem mindenkinek adatik meg, hogy ott lehessen kedvenc rappere 50. születésnapján.
Buli után kiállítás
Az esemény színesítéséért és népszerűsítéséért felelős, ruhamárkába szőtt hazai hiphopmozgalom, a The HipHop logo a koncert után egy héttel, szeptember 26-án, csütörtökön tart majd művészeti kiállítást. A budapesti Kristóf tér 4. szám alatt található Footshopban live DJ-szettel, különleges, az alkalomra készülő egyedi, ultralimitált kollekcióval és tárlatvezetéssel készülnek.
Rovataink a Facebookon