Még él a hajmetál

2008.07.04. 18:56
12 hozzászólás

Tizenkét évesen ingyen jártam az Ossian-koncertekre, minden kor- és mérethatáron túl az első sorban csápolva, talán mert az Acélszív, meg a Rock katonái jól kiegészítették a GI. Joe-figurák iránti rajongásom. Elhagynak százak, jönnek ezrek,/ A rock katonái egyre többen lesznek/ A Real American Hero /G. I. Joe is there.

Aztán eladtam a GI Joe figurákat, a Cobrákon meg vettem egy új kvarcjátékot, Paksi Endrével pedig csak az utolsó metrón láttam néha, ahogy kicsit dülöngélve küzd a fel-fel öklendezett rockkal a Nyugati és az Ecseri út között.

Pedig az Ossian létezik, és ezt nem csak onnan lehet tudni, hogy a neten fent vannak azok a videók, amelyeken Paksi olyan matarészeg, hogy a mikrofonállvány sem támasztja ki, sőt a folytatás is, amiben artikulálatlanul elnézést kér, hogy az előző koncerten részeg volt, majd szédeleg kicsit a saját tengelye körül.

Évetizedek óta koncerteznek kisebb-nagyobb lelkesedéssel, és ugyan hihetetlen, de még mindig van olyan tini, aki az Éjféli lányra smárol először a nagybátyja kockás ingjében és a bátyjától örökölt magas szárú Puma-cipőben. A lakossági metál elpusztíthatatlan (hajmetált ötven éves zenészeknél azért nem illik emlegetni), és a Volton sem röhögni mentek az emberek az Ossianra, hanem hajrázni, meg azt üvölteni, hogy „korbács és kenyér”. És nem is lenne ezzel még semmi baj, tegnap este, a harmadik szám után eszembe jutott, hogy talán valahol meg van még pár GI Joe a szekrény mélyén.