Botrányba fullad a Kotta Fesztivál

2008.08.10. 18:14
Az Index fesztiválblogja

Szombaton, elvileg félidőben gyakorlatilag bezárt a hajdúböszörményi Kotta Fesztivál, amelyet az idén már 17. alkalommal tartottak volna meg.

A botrány jelei már a fesztivál első napján, csütörtökön jelentkeztek, amikor a négynapos belépővel érkezőket nem akarták beengedni a böszörményi fürdőkertbe, mondván, hogy ez már nem "az a fesztivál". Ezután futótűzként terjedt, hogy bezár a Kotta.

A Hajdú-bihari Napló szombati száma arról írt, hogy a szervezők már csütörtökön válságtanácskozást tartottak a helyi önkormányzati képviselőkkel közösen, és ígéretet tettek a fesztivál megmentésére. A lap szerint még aznap át is utaltak négymillió forintot a csütörtöki költségek fedezésére, de aztán elzárkóztak a rendezvény további finanszírozásától.

A vártnál egyébként eleve jóval kevesebben keresték fel az idei fesztivált: a remélt több ezer fiatal helyett csak néhány százan érkeztek a rendezvényre. Az ígért több színpad helyett pénteken már csak egy üzemelt, elmaradt a Kispál és a Borz, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, a Zagar és a Brains koncertje.

Tóth Tibor, a Kispál és a Borz sajtóügyekért felelős munkatársa a koncert lemondásának okáról úgy nyilatkozott: a szervezők hosszú, heteken, hónapokon át tartó egyeztetések után sem tudták biztosítani a zenekar által kért feltételeket.

A tizenhat éven át sikeres Kotta Fesztivál szombaton gyakorlatilag bezárta kapuit: délután zeneszó helyett már csak a színpadbontásoktól és a szállítóktól volt hangos a hajdúböszörményi fürdőkert.

(MTI)