Mint egy emós Pókember

2013.07.06. 15:51
Az Index fesztiválblogja

Aktuális

 
A fesztiválról
Az idei VOLT Fesztivál kampányában főszerephez jutnak a robotok, akik nem csupán a plakátokról mosolyognak a járókelőkre, de a VOLT helyszínén is találkozhatunk velük. Több mint öt éve nem lépett színpadra az ország első és egyetlen hálózati jazzbitang zenekara, fél évtized után, a régi slágerekkel és friss dalokkal újra élőben játszik, kizárólag a VOLT színpadán az Emil.RuleZ! A Punnany Massif összetoborozta a baráti körben aktív, szívükhöz legközelebb álló zenész-cimbiket, hogy az idei VOLT nulladik napján rendesen odacsapjanak. Szóval itt nagy buli lesz, erre garancia a meghívott fesztivál-fejek névsora: ott lesznek többek között a Hősök, az Irie Maffia, a Carbonfools, Kezdet-ék és a Mary Popkids tagjai, Takáts Eszti és zenekara, a Psycho Mutants, a Halott Pénz és a Köztársaság Bandáj. A házigazda szerepére pedig ki lehetne alkalmasabb, mint a tiszteletbeli Punnany-tag Kiss Ádám. Nem vitás, hogy az utóbbi évek legjobb line-upja az idei. A világsztár-kínálat valóban minden igényt kielégítő: a fesztivál három fő színpadán egymást váltják a nagyobbnál-nagyobb nevek, számos zenei műfajban. Billy Talent: Világszerte ismert, dallamos, könnyed, a tömegek megigézésre kitalált punk rockot játszó, kanadai zenekar, akik legfrissebb, komoly kritikai sikert arató ötödik albumukkal, a Dead Silence-szel találnak fogást rajtunk a VOLT-on. Bullet For My Valentine: A kétezres évek egy leghíresebb metál zenekara, agresszív riffekkel keményre gyúrt, ugyanakkor dallamos, nem kis virtuozitásról árulkodó szimfóniákat írnak, lemezeikből több milliót adtak el, a 2013-as VOLT-on február végén megjelent negyedik nagylemezükkel csavarják a fesztivál közönségét a koponyájuk köré. Dub FX: A flaszter ura és a bulvárok hangja, aki közönségkedvenc loopjaival bejárta mind az öt kontinenst, forradalmasította az (utcai) előadó művészetet, és többször fellépet Magyarországon, ahol mostanra valóságos személyi kultusz épült ki köré: idén soha véget nem érő világkörüli turnéja újra a VOLT-ra vezet. Hurts: Adam Anderson és Theo Hutchcraft romantikus szintipop duója, a műfaj meghatározó zenekara, akik slágerekkel teli bemutatkozó albumuk után ezúttal második nagylemezüket, a most márciusban megjelent Exile-t hozzák el a magyar közönségnek. Martin Solveig: 2013 nyarán élőben szólal meg Sopronban az utóbbi idők legkedveltebb bulislágere, a Hello, hiszen a track-et jegyző kolosszális francia DJ-producer, a DJ Mag 100-as listájáról évek óta kirobbanthatatlan Martin Solveig is fellép a VOLT-on. Papa Roach: Jacoby Sahddix elnyűhetetlen, a legkeményebb törésteszteken edzett, elpusztíthatatlan bandája, a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején tomboló új hullámos metál őrület egyik meghatározó, mindig megújulni képes zenekara. Parov Stelar Band: Marcus Füreder ellenállhatatlan zenekara, az electro swing feltalálói, akikről mindenki tudja, hogy a nagy fesztiválok legbulizósabb kedvű bandái közé tartoznak. Queens of the Stone Age: Stílusteremtő zenekar a kaliforniai Palm Desertből, a stoner rock ikonjai, egyszerre rakkolós és kábító, súlyos, riff-központú rock zenét játszanak, és először 2013-ban lépik át Magyarország határait, hogy előadják népes hazai rajongótáboruknak kultikus számaikat az idei VOLTon. Sven Väth: A német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, legendás, iskolateremető, mindig megújulni képes művész, akit csak a techno keresztapájaként regisztrál a világ. 30 Seconds To Mars: Milliós rajongótáborral rendelkező rock zenekar, elementáris és szenvedélyes színpadi produkciójukról ismertek világszerte, évek óta dobogós helyen szerepelnek a VOLT kívánságlistáján, 2011-ben teltházas koncertet adtak a fesztiválon, ahová májusban megjelenő új lemezükkel, a Love, Lust, Faith + Dreams-szel térnek vissza. Jegyek: 0. napi jegy: 2 900 Ft Napijegy a helyszínen: 10 990 Ft. Bérlet: 29 900 Ft.
Tovább »
 

Vajon lehet-e jó koncertet adni rossz zenével? Ezen gondolkodtam a Papa Roach fellépése után, ugyanis az említett együttesnek sikerült ez a bravúr, és simán el tudtam képzelni, hogy majd a kanadai Billy Talent is valami hasonlóra készül. Nem ez történt, ismét bebizonyosodott, hogy ha egy kanadai banda fogékony a giccsre, akkor képes azt egy idő után megmagyarázhatatlan magasságokba fejleszteni.

Nickelback, Avril Lavigne, Sum 41. Ha béna kanadai előadókról van szó, akkor talán legtöbb embernek ők jutnak eszükbe. A Billy Talent azért messze nem olyan kellemetlen, mint az előbb említettek, de a Volton azért megmutatták, hogy cicanacis emós időszak után bizony nehéz korrektül megöregedni.

Kevesen gondolnák, de a Billy Talent idén húszéves, ugyanis '93-tól '99-ig a meglehetősen idiótán hangzó Pezz néven zenéltek, hogy aztán a váltás után sikerüljön nekik a hőn áhított áttörés. Magyarországi népszerűségük érdekes módon arra az időszakra tehető, amikor a My Chemical Romance és a hozzá hasonló emónak csúfolt produkciók nagyon pörögtek itthon, és a négyfős zenekar külsőségei illetve keménykedő, mégis könnyedén fogyasztható zenéje pont beleillett ebben a közegbe. A koncertjük előtt mindössze egy klasszikus szemkitakarós, talpig tapadós feketébe öltözött srácot láttam, mindenki más hátranyalt hajra és bokáig feltűrt nadrágra cserélte a kockás Vans-cipőjét.

A koncert viszonylag könnyedén leírható pár mondatban. A harmadik Pókember-filmben látható emós Peter Parkerre hasonlító énekes szinte végig az egyik kontroll-ládára tette a lábát és szinte ráguggolt az eszközre, ezzel tényleg olyan hatást váltva ki, mint amikor a szuperhős New York valamelyik felhőkarcolójának vízköpőjére támaszkodva gondolkozik azon, vajon mikor foghatja meg végre Mary Jane melleit. Néha taposott is egy kicsit, ezzel kiemelve mennyire kemény zenét nyom a Billy Talent, pedig nem volt itt másról szó, mint bántóan generikus poprockról, ahol a számok közti különbséget az énekes legalább tizenhatféle affektálási technikája jelentette. De tényleg, én még nem hallottam senki affektálva hörögni.

A javarészt topra vett csíkos nyakkendőben meg karra húzható, szintén csíkos zokniban megjelenő női közönséget persze ez egyáltalán nem zavarta, habár nem is voltak annyian, mint mondjuk a Papa Roach koncertjén, de például a Queens of the Stone Age-en sem voltak többen. Ettől még persze lehetett volna ez egy jó koncert is, de akinek semmilyen nosztalgikus kötődése sincs a Billy Talenthez, azoknak az egész csak egy totál semmilyen, keménykedős poprock buli volt papírhangú gitárokkal. De legalább megdicsérték a jó magyar söröket, bármik is legyenek azok.