Ákos és Lovasi egyszerre - SZIN, második nap

2013.08.23. 18:32
0 hozzászólás

Ha az ingyenes nulladik napot nem számoljuk, úgy tűnik, idén is igaz az, hogy napról napra egyre többen vannak a SZIN-en. Bár nem számoltam meg egyenként a bulizókat, de csütörtökön érezhetően minden helyszínen egy kicsivel nagyobb volt a tömeg, mint szerdán, még annak ellenére is, hogy a helyszíni jegyárak alapján ez volt az idei fesztivál legdrágább napja. Míg az összes többire egyenként ötezer forintba kerül egy napijegy, addig a csütörtöki bulikért hatezret kellett fizetni. Ennek miértjét az egyik sörcsapnál egy kisebb társaság pillanatok alatt megfejtette: nyilván sokba kerül Ákos, meg hát ő nem is akárki, látták, hogy egy böhömnagy kamionnal jött délután. Bárhogy is van, az a plusz ezres, úgy tűnt, nem sokakat zavart, egy csomó embert lehetett látni narancssárga napijeggyel a karján. Ja, és annál a sörcsapnál az is kiderült, hogy mégiscsak van repohár a SZIN-en, csak hát nem alapból abba adják a sört, mint az előző években, hanem külön kérni kell, ha valaki olyat szeretne. Hát kábé tízből kilencen nem kérnek, sőt leginkább nem is tudnak róla.

Egyébként a programot nézve már előzetesen is ez tűnt a fesztivál talán legerősebb napjának: a kamionos popsztáron kívül fellépett még többek között Péterfy Bori és zenekara, a Punnany Massif, a Bëlga, a Kerekes Band, a Brains, Sena, Palya Bea, a PASO, és a Bin Jip is. Ja, meg persze a Kiscsillag, teljesen egyidőben Ákossal, csak a fesztivál ellenkező oldalán. Nyilván azért így, hogy koncertjeik után Lovasi és Ákos együtt mehessenek sörözni, és végre jól kibeszélhessék, hogy milyen Kossuth-díjasnak lenni.

A zenekarok egyébként egészen tisztességes tömeget csináltak minden helyszínen már az esti koncertek előtt is: a nagyszínpadnál már a Punnany Massifon és a Brainsen is sokan voltak, Péterfy Boriéknak sem lehetett okuk panaszra, és idén is egy egész sátor ugrált a Bëlga koncertjén. Azt viszont valaki már igazán elintézhetné, hogy a Bin Jip ne folyamatosan délután fél hatkor vagy még korábban zenéljen a SZIN-en, egyszer ugyanis jó lenne már őket rendesen meghallgatni a Tisza-parton.

Ákos este féltízkor kezdett a Partfürdőn. Előtte, nyilván nem véletlenül, Kraftwerk-számokat hallgathatott a fél órán keresztül gyülekező és a legjobb helyekért harcoló közönség. Csakhogy az is rákészülhessen a zenész mostani elektronikus hangzásvilágra, aki legutóbb mondjuk akkor hallotta élőben, amikor a Tankcsapdával közösen nyomott néhány éve rockbulit a Dóm téren. Ez a ráhangolódás a többségnek, úgy tűnt, sikerült is, meg hát láthatóan egy csomó rajongó volt a tömegben, akik kívülről fújták nem csak a régebbi slágereket, de a tavaly ősszel megjelent legutóbbi lemez számait is, úgyhogy nekik annyira nem okozott meglepetést az erősen elektronikus hangzás.

Volt azonban egy kisebb, de azért jól kivehető réteg is a tömegben, akik némi megrökönyödéssel vették, hogy Ákos az új számok mellett lényegében egy lézershow-val színesített markáns remixkoncertet tolt a Tisza-parton, még a legutóbbi lemezéhez képest is jóval bátrabban játszadozva az elektronikus hangzásokkal. Bár a régi, jól ismert daloknak javarészt egyáltalán nem álltak rosszul a néha dubstepes, néha kifejezetten pumpálós, táncos zenei alapok, a recsegős szintik vagy a széttekert hangminták, de azért ezek elsőre sokak számára láthatóan inkább érdekességként, szoknivaló furcsaságként hatottak, mintsem önfeledt bulizást vagy réveteg nosztalgiázást kiváltó slágerekként. Hiába, ez van: ha az Edda századjára is elnyomja ugyanúgy A kört, arra tuti megy a buli, ha meg valaki újra és újra átértelmezi saját dalait, annak van azért némi kockázata.

Pedig jó volt hallani azt a majdnem féltucat átdolgozott Bonanza-számot is, és még az sem hangzott rosszul, amikor Ákos időnként a saját számaival vegyítve nyolcvanas évekbeli slágereket szedett elő, és ezek között simán rázendített a Bronski Beat Smalltown Boy című számára is, ami például egy emblematikus meleghimnusz volt annak idején. Azt pedig kifejezetten jó volt a koncert végén megállapítani, hogy ennek az egész koncepciónak köszönhetően a buli közben többször is azt lehetett érezni, hogy Ákos végre tényleg nem veszi túl komolyan ezt az egészet, természetesen laza, könnyed és még akár az is lehet, hogy nincs minden egyes lépése előre kitalálva. Mert ugyan kikacsintás, ironizálás, humorizálás eddig is volt a produkcióiban, csak éppen ezekből a kikacsintásokból, ironizálásokból a legtöbbször szinte fájóan hiányzott a természetesség, az ösztönösség, a könnyedség, ami most viszont egész sokszor megvolt. Ezáltal pedig sokkal könnyebben befogadhatóvá vált az egész, még akár több mint két órán keresztül is. Azt viszont szomorúan állapítottam meg a közönséget nézve, hogy úgy tűnik, elég gyenge jóstehetséggel rendelkezem mostanában, ugyanis a Tengermoraj című számból még mindig nem lett hatalmas, a Hellóval vagy az Ilyenek voltunkkal vetekedő Ákos-sláger, és valószínűleg már nem is lesz. Egyébként ez a koncert volt az 2084 című lemez turnéjának záró állomása.

Mire a nagyszínpad utolsó koncertje véget ért, addigra már a nagyobb helyszínek közül csak a JATE sátorban volt koncert, ott a PASO nyomta, természetesen a szokásos tömeg előtt. Láthatóan még mindig rengetegen szeretik ezt a zenekart, pedig hát sajnos túl sok igazán jó dolgot mostanában, úgy nagyjából a Hello Gagarin óta nem csináltak. Utánuk Ludmilla és Palotai nyomták hajnalig, akik tavaly egy hosszú távon nagyon nehezen elviselhető produkcióval idézték fel bennem Sterbinszky Károly legerősebb pillanatait, ehhez képest most teljesen rendben volt, amit hallottam tőlük. Energikus, lendületes, változatos és nem pedig gagyi feldolgozásokkal teletűzdelt, röhejesen hatásvadász szettet toltak. Ha nem lettem volna olyan fáradt, szívesen ott ugráltam volna reggelig. Ludmilla pedig még mindig bájos.

Ja, és el ne felejtsem: volt még ugye az este során egy Kiscsillag koncert is, akik Ákos közben nagyjából dupla annyi ember előtt nyomták a Tisza színpadon, mint előző nap a Paddy and the Rats, pedig akkor sem voltak kevesen. Szóval itt is nagy volt a buli, hozták kábé a szokásos formájukat. Viszont egész sokakkal találkoztam utána az éjszaka során, akik amiatt háborogtak, hogy folyamatosan ingázniuk kellett a Partfürdő két vége között, merthogy a Kiscsillagot meg Ákost is szeretik, és hát mindkettőt hallani akarták. Na, ezt adja össze Lovasi András és Kovács Ákos együttes erővel!