Hatalmas tömeggel indult a SZIN - nulladik és első nap

Tűzijáték ugyan nem volt augusztus huszadikán este Szegeden, elkezdődött viszont a SZIN egy rendhagyó, ingyenes nulladik nappal. Amikor először megláttam a fesztivál idei végleges programját, rögtön arra gondoltam, hogy nyilván valahogy úgy kellene majd indítani ezt a cikket, hogy innen üdvözlöm a szervezőket, amiért a Kell ide külföldi fellépő egyáltalán? című tavalyi beszámolómat követően idén lényegében már csak magyar zenekarokat és előadókat hívtak a rendezvényre.

Számtalanszor leírtuk már itt, az Index fesztiválblogjában az elmúlt években, hogy a SZIN nyilvánvalóan nem a legalább tíz éve eltűnt, gyakran egyébként is csak egy-két slágeres külföldi előadókkal vonzotta a bulizókat Szegedre. Azoknál bármelyik népszerű magyar együttes nagyobb bulit csinált akármelyik színpadon, úgyhogy teljesen értelmetlen ilyeneket erőltetni. Ráadásul ezeknek most már van saját, külön fesztiváljuk is Szegeden. Előzetesen tehát úgy tűnt, ezt idén végre már a szervezők is belátták és nem költöttek feleslegesen ilyesmire, aztán helyszínen viszont az is világossá vált, hogy idén emellett sok más dologra sem költöttek.

Az már most jól látszik, hogy a fesztiválozók körében megy és menni is fog a vita következő napokban arról, hogy jót tett-e a SZIN-nek, hogy az idén lényegesen olcsóbb belépőkért cserébe sok olyan dolog nincs, ami korábban megszokott volt. Az tény, hogy érezhetően összement a fesztivál, nem lehet nem észrevenni a spórolást a szervezésben, az viszont még kérdéses, hogy ennek milyen hatása lesz a bulira és a hangulatra. Erre majd a következő napokban lesz érdemes visszatérni, addig csak inkább felsorolás szerűen említeném meg, hogy mik azok, amiknek a hiánya eddig a leginkább feltűnt. A legészrevehetőbb, hogy színpadból és a koncertek utáni bulizásra használható szabadtéri diszkókból is kevesebb van. Újra csak készpénzért lehet italt vagy ennivalót venni, nincs bankkártyás fizetési lehetőség és a tavaly bevezetett fesztiválkártya is már a múlté. A sört már nem repohárban adják, és a SZIN-re eddig nagyon jellemző zöld szellemiség és környezettudatosság is mintha háttérbe szorult volna. Eddig minden évben közlekedtek éjszakai trolibuszok a fesztivál mellől, idén ez sincs, úgyhogy aki éjfél és hajnal félnégy között szeretne hazamenni, annak ezt magának kell megoldania. Ha találok még valamit a következő napokban, elmondom.

A nulladik nap egyébként elég valószínű, hogy a fesztivál leglátogatottabb napja is volt egyben. Az augusztus huszadika, az ingyenes belépés, és az Edda nagyszínpados koncertje, végül pedig a lefújt tűzijáték miatt hoppon maradtak komoly tömeget eredményeztek. Ennyi embert nagyon régen lehetett látni utoljára a Partfürdőn. Persze az Eddának az elmúlt években sem okozott gondot, hogy nagyjából bármelyik másik zenekarnál több embert csődítsen a Partfürdőre, most viszont még a szokásosnál is nagyobb és sokszínűbb közönség hallgatta őket. Jól látható volt, hogy ezen a napon olyanok is kijöttek a SZIN-re, akik egyébként nem akarnának, vagy nem tudnának máskor ott lenni. Füleit befogó unokájával csápolni igyekvő nagypapát, enyhén becsípett ötvenes háziasszonycsapatot és nosztalgiába révedten összeölelkező nyugdíjas házaspárt is lehetett látni. A koncert egyébként a szokásos volt: még mindig kevés szórakoztatóbb frontember van Magyarországon Pataky Fénylény Attilánál, aki ezúttal is biztosította a hallgatóságot arról, hogy ők nem adóztatni és nyúzni, hanem szórakoztatni jöttek az embereket. Mert nekik ez a dolguk, és jó ha tudjuk, hogy mindnyájan örökké élő fénylények vagyunk ebben a hatalmas mindenségben. Az a tervem viszont idén is kudarcba fulladt, hogy összeszámoljam, hányszor hangzott el, hogy "drága véreim".

Ezek után az este hátralévő része Marót Viki és a Nova Kultúr zenekarnak köszönhetően továbbra is főleg a nosztalgiázásról szólt, ami láthatóan tökéletesen megfelelt a már említett sokszínű tömegnek. Jó nagy bulit csináltak a JATE Klub sátrában, az egyetlen gond csak az volt, hogy egy árva szót nem lehetett érteni az énekesnőből. A számok közben még csak-csak, de az átvezetőket akár japánul is elmondhatta volna. Szóval voltak gondok a hangosítással.

Szerdán már csak az mehetett a fesztiválra, akinek belépője volt, bár a biztonsági személyzet egyes tagjainak ezt sikerült a létező leghülyébben értelmezni. Volt olyan fiatal lány, akit huszadikán éjszaka már nem akartak visszaengedni az ingyenes napra, merthogy elmúlt éjfél, és hát innentől már bizony huszonegyedike van. A lány végül nehezen, de visszajutott, az említett biztonsági őröknek pedig innen kívánok további sok sikert remek munkájukhoz!

Szóval szerdán már a szokásos mederben indult be a fesztivál, többek között a Magashegyi Underground, a Belmondo, a Pál Utcai Fiúk, a Hősök, Akkezdet Phiai, valamint Döglégy Zoli és a Kartel koncertjeivel. Utóbbiak hozták azt a formájukat, ami már tavaly is egy tök jó koncertet eredményezett, csak sajnos Marót Vikihez hasonlóan ők is a JATE sátorban kaptak most helyett, ahol még erre az estére sem sikerült tisztességes hangosítást produkálni.

A nagyszínpadon eközben egymás után a Road, a Depresszió, valamint a Tankcsapda nyomták, és már az első kettőnek is sikerült egész nagy tömeget összecsődíteni, de azért legtöbben (még jó!) a SZIN-en évek óta nem zenélő Tankcsapdára voltak kíváncsiak. Ők pedig pontosan azt hozták, amire számítottam, és amiért őket elsősorban mindig valamilyen fesztivál nagyszínpadán érdemes meghallgatni. Ventillátor bekapcsolva, Lukács haja lobog, hangfalak a színpadon egymásra pakolva, szól az egész mint az állat, így bőven van elég tere a zenének. Ebben a formában még azok az újabb számaik is teljesen jól működnek, amiket már az életben nem jutna eszembe otthon hallgatni. A rock and roll rugója, a Jönnek a férgek, és az elmúlt húsz év nyilvánvalóan egyik legjobb magyar rockszáma, A legjobb méreg pedig pontosan úgy szól, ahogy azt az ember legalább évente egyszer hallani szeretné. Még akár tizenöt-húsz évvel azután is, hogy először verte le ezekre a csillárt a szobájában. Jó koncert volt, na! Remélem, tényleg megitták utána azt a három-négy sört, ahogy ígérték.

Eközben a Partfürdő másik oldalán az eddigi években Pepsi színpadként ismert, mostanra kissé összement Tisza színpadon a Paddy and the Rats nyomta, akik valószínűleg az este legnagyobb buliját hozták össze. Ritkán látni magyar zenekartól olyan koncertet, ami nagyjából a harmadik akkordtól az utolsó hangig képes folyamatos, megállás nélküli önfeledt ugrálásra késztetni egy komolyabb tömeget. Ők ezt csuklóból hozták. Ráadásul, rövid felmérésem eredményeként megtudtam, hogy olyan tinilányok és egyéb, arra tévedt arcok is végig bulizták az egészet, akik öt perccel a kezdés előtt még azt sem tudták, hogy létezik ez az együttes. Rettentően szkeptikus vagyok minden olyan zenekarral kapcsolatosan, akik ennyire egy az egyben importálják egy másik kultúra sajátos zenei világát, nyilván ezeknél mindig kapásból lehet mondani egy tucat jobb, autentikusabb, eredetibb zenekart, és bár így van ez az ír/angol kocsmarockkal és a Paddy and the Ratsszel is, azért ehhez képest egészen tisztességes produkciót hallottam. Néhány percre majdnem azt is elfelejtettem, hogy magyar srácok állnak a színpadon, és a mellettem álló részeg srác "Liverpool, Liverpool!" óbégatása sem tűnt teljesen tájidegennek. Ez azért már elég szép teljesítmény. Még van hátra három nap a fesztiválból, de meg merem kockáztatni, hogy aki azon siránkozott, hogy idén nincs Russkaja, annak, a hangulatot tekintve, ez a koncert pótolhatta őket a legjobban.

Az első estén egyébként fellépett még többek között a remek nevű szegedi Shit gyülekezete, baromi nagy átéléssel játszott hajnalban az Összművészeti téren Pély Barna és zenekara, a JATE sátrában pedig hiphop-koncertek után olyan drum and bass szólt hajnalig, hogy bárki újra 2003-ban érezhette magát tőle. Eközben a Medence színpadnál a koncertek után beinduló Silent Discóban hajnal négy körül már slágerdiszkó és főleg rémesen unalmas elektro house szólt reggelig.