Az Index fesztiválblogja

Aktuális

A SZIN összement, de a buli ugyanaz

2013. augusztus 25., 19:05 Módosítva: 2013.08.27 19:33
47
3 hozzászólás

A korábbi napokon tapasztaltaknak megfelelően valószínűleg szombaton, az utolsó estén voltak a legtöbben a Szegedi Ifjúsági Napokon, persze, csak ha az ingyenes nulladikat nem számoljuk. A tömeg szerencsére hiába növekedett napról napra, a bejutással egyszer sem volt gond, mondjuk általában nem is bonyolították túl az ellenőrzést a biztonságiak. Tőlem például minden alkalommal csak azt kérdezték, hoztam-e magammal szúró-vágó eszközt, és egy határozott "nem" mindig elég is volt nekik, hogy mehessek a dolgomra. Ezek után elképzelni sem tudom, szerencsétlen Bencével mi történhetett még a fesztivál elején.

Szombaton többek között volt az Ivan & The Parazol, az Óriás, a Korai Öröm, a Junkies, a Blind Myself, az Alvin és a Mókusok, a Subscribe, a FISH! és a Neo is koncertezett a Tisza-parton, a nagyszínpadra pedig a Moby Dicket, az Intim Torna Illegált, a Vad Fruttikat és a Quimbyt pakolták egymás után a szervezők. Itt most a délutáni órákban még valamivel kevesebben voltak, mint például pénteken, de aztán a Vad Fruttikra már megérkezett a tömeg. Pedig én komolyan reménykedtem benne, hogy mióta legutóbb hallottam őket, azóta a közönségnek is megjött a jobbik esze, és messziről elkerüli ezt a minden elemében katasztrofális zenekart, de nem. Sőt, a többségnek láthatóan nagyon bejött az együttes búskomor, még a vidámságot is valamiféle folyamatos szorongással vegyítő zenéje. Én meg inkább gyorsan átmentem a JATE sátorba, ahol ez idő alatt a Subscribe játszott Rage Against The Machine-számokat, egészen tisztességesen. Ők egyébként később a Tisza színpadon is felléptek saját zenéikkel, az is teljesen rendben volt, csak hát nem túl nagy tömeg hallgatta őket. Bezzeg az előttük játszó Alvinéknak ilyen gondjuk nem volt: a koncertjük után hosszú sorokban kígyózó tömeg hagyta el a színpad környékét.

3 hozzászólás Teljes bejegyzés

Mező Misi ért a közönséghez

2013. augusztus 24., 17:39 Módosítva: 2013.08.27 19:33
92
3 hozzászólás

Tényleg napról napra egyre nagyobb a tömeg a SZIN-en, pénteken ez még az eddigieknél is jobban látszott. Már csütörtökön is sok napijegyes szaladgált a fesztiválon, a hétvége első estéjén pedig néha már kifejezetten az érzésem támadt, hogy többen buliznak csak aznapra szóló karszalaggal, mint hetijeggyel. Pedig a program távolról sem pénteken tűnt a legerősebbnek, mégis, az olcsónak mondható napijegyár és a hétvége miatt ez a többségnek nem igazán számított. Ez is jól mutatja, hogy a közönség nagy részének valójában miről is szól ez a fesztivál, a szervezőknek pedig úgy tűnik, idén végre sikerült ezt eltalálniuk.

Pénteken mások mellett Fábián Juli és a Zoohacker, a Beat Dis, a ColorStar, a Žagar, a Firkin, a Zorall, a Heaven Street Seven és az Anima Sound System is játszottak a fesztiválon, míg a nagyszínpadon a Petőfi Rádión szocializálódott egyetemisták láthatóan nagy megelégedésére a Kaukázus, az Irie Maffia és a Carbonfools zenéltek, utánuk pedig az este húzónevének szánt Magna Cum Laude lépett fel.

3 hozzászólás Teljes bejegyzés

Ákos és Lovasi egyszerre

2013. augusztus 23., 18:32 Módosítva: 2013.08.24 17:39
32
0 hozzászólás

Ha az ingyenes nulladik napot nem számoljuk, úgy tűnik, idén is igaz az, hogy napról napra egyre többen vannak a SZIN-en. Bár nem számoltam meg egyenként a bulizókat, de csütörtökön érezhetően minden helyszínen egy kicsivel nagyobb volt a tömeg, mint szerdán, még annak ellenére is, hogy a helyszíni jegyárak alapján ez volt az idei fesztivál legdrágább napja. Míg az összes többire egyenként ötezer forintba kerül egy napijegy, addig a csütörtöki bulikért hatezret kellett fizetni. Ennek miértjét az egyik sörcsapnál egy kisebb társaság pillanatok alatt megfejtette: nyilván sokba kerül Ákos, meg hát ő nem is akárki, látták, hogy egy böhömnagy kamionnal jött délután. Bárhogy is van, az a plusz ezres, úgy tűnt, nem sokakat zavart, egy csomó embert lehetett látni narancssárga napijeggyel a karján. Ja, és annál a sörcsapnál az is kiderült, hogy mégiscsak van repohár a SZIN-en, csak hát nem alapból abba adják a sört, mint az előző években, hanem külön kérni kell, ha valaki olyat szeretne. Hát kábé tízből kilencen nem kérnek, sőt leginkább nem is tudnak róla.

Egyébként a programot nézve már előzetesen is ez tűnt a fesztivál talán legerősebb napjának: a kamionos popsztáron kívül fellépett még többek között Péterfy Bori és zenekara, a Punnany Massif, a Bëlga, a Kerekes Band, a Brains, Sena, Palya Bea, a PASO, és a Bin Jip is. Ja, meg persze a Kiscsillag, teljesen egyidőben Ákossal, csak a fesztivál ellenkező oldalán. Nyilván azért így, hogy koncertjeik után Lovasi és Ákos együtt mehessenek sörözni, és végre jól kibeszélhessék, hogy milyen Kossuth-díjasnak lenni.

Szólj hozzá! Teljes bejegyzés

Hatalmas tömeggel indult a SZIN

2013. augusztus 23., 08:14 Módosítva: 2013.08.23 18:31
617
3 hozzászólás

Tűzijáték ugyan nem volt augusztus huszadikán este Szegeden, elkezdődött viszont a SZIN egy rendhagyó, ingyenes nulladik nappal. Amikor először megláttam a fesztivál idei végleges programját, rögtön arra gondoltam, hogy nyilván valahogy úgy kellene majd indítani ezt a cikket, hogy innen üdvözlöm a szervezőket, amiért a Kell ide külföldi fellépő egyáltalán? című tavalyi beszámolómat követően idén lényegében már csak magyar zenekarokat és előadókat hívtak a rendezvényre.

Számtalanszor leírtuk már itt, az Index fesztiválblogjában az elmúlt években, hogy a SZIN nyilvánvalóan nem a legalább tíz éve eltűnt, gyakran egyébként is csak egy-két slágeres külföldi előadókkal vonzotta a bulizókat Szegedre. Azoknál bármelyik népszerű magyar együttes nagyobb bulit csinált akármelyik színpadon, úgyhogy teljesen értelmetlen ilyeneket erőltetni. Ráadásul ezeknek most már van saját, külön fesztiváljuk is Szegeden. Előzetesen tehát úgy tűnt, ezt idén végre már a szervezők is belátták és nem költöttek feleslegesen ilyesmire, aztán helyszínen viszont az is világossá vált, hogy idén emellett sok más dologra sem költöttek.

3 hozzászólás Teljes bejegyzés