Megpróbálom visszafogni magam, de nem bírom legyűrni az érzést, hogy ez a legjobb fociról szóló cikk, amit valaha olvastam
És nem csak azért, mert Arsène Wengerről szól, és nem is azért, mert áttekinti az Arsenal Örökös Edzőjének szurkolók és elemzők számára is érthetetlen húzásait. Hanem azért, mert
megmutatja, hol a teológia helye a labdarúgásban.
Mert a teológia traktátust nem a vallásos szintű rajongás (KÖZHELY) személyességéből, hanem az intézmény (az Arsenal) szentségéből, illetve a korszellemmel szembeszálló kőkemény dogmából vezeti le. És ez az allegória tűpontos, mivel Wengert is ugyanaz az értetlenség és fanyalgás veszi körül a modern fociban, mint egy másik, a modern elme által nehezen befogadható intézményt: a katolikus egyházat.
Mert Arsène az utolsó katolikus; egyszerre a foci pápája, keresztes vitéze és mártírja. Aki ragaszkodik a dogmához, hogy az erény, a varázslat és a szépség fontosabb lehet, mint a trófeagyűjtemény.
