Ha nyer a Barcelona, felsírnak a bálnák, elefántok
Barcelona-szurkoló? Gondolja újra! A klub a következő szezontól a japán Rakutent hirdeti a mezén, rekordösszegű támogatásért cserébe. Az óriáscég többek közt elektronikus kereskedelemmel foglalkozik, nevezetesen ők üzemeltetik a szigetország legnagyobb online piacterét.
A Rakutennel a jelenlegi, katari szponzor után ismét egy olyan támogatót választott a Barca, amivel nem fogják elnyerni sokak szimpátiáját. Eddig az emírség nem igazán demokratikus berendezkedése miatt bírálták őket, most az állatvédőknél sikerült kiverni a biztosítékot. De nem is kell ahhoz delfinsimogató hippinek lenni, hogy valakit zavarjon a dolog.
A Rakuten ugyanis arról hírhedt, hogy cetfélék húsával, illetve elefántcsonttal is kereskednek az oldalán. A cégre egy 2014-ben kirobbant botrány miatt komoly nemzetközi nyomás nehezedett, hogy hagyjon fel a legtöbb civilizált országban szigorúan tiltott gyakorlattal, és ezt ők akkor meg is ígérték. A Barcelonával kötött megállapodás kapcsán viszont több szervezet, illetve sajtótermék állította, hogy ezt máig nem tették meg.
Mivel az étvágyam már úgyis elment a sztoritól, ebédidőben belevetettem magam a rakuten.co.jp oldal húskínálatába, hogy megnézzem, mi az igazság. Rövid kutakodás után máris elégedett Ahab kapitányként térhettem meg a zsákmánnyal. Jelentem, hogy aki szeretné valami igazi különlegességgel feldobni a karácsonyi vacsorát, ezen az oldalon rendelhet a ritka bálnahúst tartalmazó "Dzsingisz" barbecue válogatásból (kép nélküli szöveg jelzi elérhetőségét, a fordításért ezúton is köszönet a nyelvet beszélő kollégámnak).
Tekintve, hogy japán nyelvtudásom alapfokú google translate, ennyivel meg is elégedtem húsügyben, és megnéztem, kerülhetne-e valami emberesebb méretű elefántcsont is a fa alá. Most sem kellett csalódnom. A "keresés" gombra kattintva szinte maguk alá temettek a rám zúduló agyarak, leginkább szerencsét hozó pecsét formájában. Ezek 10-15 centis elefántcsont hengereket jelentenek, amiknek végén nem az állat van, hanem egy finoman cizellált, faragott ábra. Népszerűségük részben a hagyománynak köszönhető, részben annak, hogy ebben a formában prímán lehet legalizálni a kétes forrásból – értsd afrikai orvvadászok – származó alapanyagot.
A rendelést annyival nehezítette meg a Rakuten, hogy a legtöbb link hibás oldalra vezet, ám a cégek elérhetősége a lap alján megtalálható, így megoldhatatlan fennakadást nem jelent a dolog.
Hát így állunk. Ahhoz képest, hogy pár éve még az ellenfelek drukkerei is a Barcelonát irigyelték, mert nem adták el magukat egyetlen mezszponzornak sem, elég nagyot fordult a világ.
A katalánokat persze ez annyira nem érdekli. Négy év alatt nagyjából 220 millió eurót kasszíroznak a szerződéssel, ezzel beállítva a Manchester United-Chevrolet frigy rekordját, sőt a bónuszokkal együtt még meg is haladhatják.
A Rakuten a témát firtató kérdésekre azt válaszolta, hogy minden hatályos törvényt betartanak. Az oldalon található hirdetésekről ugyanakkor az EIA nemzetközi állatvédő szervezet elnöke azt mondta, hogy "lényegében olyanok, mintha golyót töltenének az orvvadászok fegyverébe, vagy szigonyt adnának a halászok kezébe".