Múzeumba zárják a Budapest Bábszínház neon pálcikaemberét
Az eltávolítása után a harmadik kerületi Kiscelli Múzeum gyűjteményébe kerül Budapest Bábszínház pálcikaembere, árulta el az Andrássy úti intézmény igazgatója a Színház.hu megkeresésére. A figura tehát ugyanabba a múzeumba kerül, ahol a legendás Moszkva téri órát is kiállították.
Fotó: Jászai Csaba / MTI
Meczner János elmondta: a szóbeszéddel ellentétben nem hibásodott meg, illetve vált javíthatatlanná a neon cégér, az arculatváltás miatt döntöttek a cseréje mellett. Mivel számukra is fontos a pálcikaember, a kicsinyített mása ott lesz majd a bábszínház Koós Ivánról elnevezett előcsarnokában – ő tervezte ugyanis az eredetit.