Jamie Kreiner középkortörténész szerint 1600 évvel ezelőtt is ugyanolyan koncentrációs problémákkal küszködtek a szellemi munkát végző emberek – akik akkortájt szinte kizárólag szerzetesek voltak –, mint napjaink irodai alkalmazottjai (ide értve az újságírókat). Johannes Cassianus, a szerzetesség hajnalán élt egyházi író is arról panaszkodott, hogy

az elme össze-vissza portyázik (...), a gondolatok úgy kóvályognak össze-vissza, mintha részegek lennének.

A szerzetesek ima közben a korgó hasukra gondoltak, kódexmásolásnál lekötötte őket az árnyékok vándorlása, zsoltáréneklésnél a közeli falu egyik csinos menyecskéje, miközben ugye pont koncentrációjuknak kellett volna megnyitnia Isten felé a szakrális csatornát, melyen keresztül a kegy besugározza a szerzetest, meg úgy általában a hívők közösségét.

A feladat fontossága miatt a szerzetesek több jó tanácsot is megfogalmaztak a kora középkorban:

• csökkentsük életünkben az idegesítő, zavaró tényezőket (oké, a szerzeteseknél ezt néha elég radikálisan fogták fel),
• rendszeres testi munkával – amibe a kenyérdagasztástól a kapálásig sok minden belefér – pezsdítsük fel testünket,
• akár egy jelenetsoron keresztül is, de vizualizáljuk azt a szellemi konstrukciót, amire koncentrálnunk kell (ez szülte középkori kódexek bizarr illusztrációit)