Műtéttel tettek meddővé egy negyvennégy gyerekes ugandai nőt
Ugandában megtiltották egy nőnek, hogy újabb gyereket szüljön, arra hivatkozva, hogy a 39 éves nő így is elég gyereket nevel. Egészen pontosan 50-et szült eddig, közülük 6-an haltak meg. A nőt műtéttel meddővé tették helyi orvosok.
Az ugandai Mariam Nabatanzi 12 éves korában ment férjhez, egy évvel később egy ikerpárnak adott életet. Később öt másik ikerpárt hozott világra, négy alkalommal hármas ikreket és öt alkalommal négyes ikreket. A nő három éve egyedül neveli a gyerekeit, a férje elhagyta a családot. Extrém szegénységben élnek, az anya minden munkát elvállal, amit tud, de nehezen boldogul ennyi gyerekkel.
A NZHerald cikke idéz egy nőgyógyászt, aki elmondta, hogy a nő egy olyan ritka genetikai elváltozással született, ami miatt „hiperovulál”, azaz sokkal több petét hoz létre a szervezete, és emiatt sokkal nagyobb eséllyel termékenyül meg, egy alkalommal akár többször is.