Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Saját önéletrajzi filmet kap a svédek öntörvényű, de aranylábú futballistája.

    GettyImages-1287092050
    Fotó: Francesco Pecoraro / Getty Images Hungary

    Az AC Milán 40 éves csatára sérülései ellenére is nagyszerű szezont tudhatott magának, hiszen a klubhoz érkeztekor tett ígéretét még így is sikerült megvalósítania, és bajnokként ünnepelhettek az idény végén a piros–feketék. A világklasszis futballista, még ha nem is tudott akkora szerepet vállalni az idei olasz bajnokságban mint azt szerette volna, mégis sikerült közös erőfeszítéssel közelebb küzdenie magát a csapatának az európiai élmezőnyhöz.

    A svédek forrófejű, de nem csak szájkaratés labdarúgójának karrierjével már mi is foglalkoztunk, viszont most úgy tűnik, végre elérkezettnek látták azt megfilmesíteni. A tavaly készült alkotás a Malmöből indult, balkáni bevándorlók gyermekeként felnővő Zlatan Ibrahimovic karrierjének kihívásait mutatja be, mely karrier végül olyan nemzetközi csapatokban csúcsosodik ki, mint az Ajax, Juventus, FC Barcelona, PSG, Manchester United és az AC Milán.

    A Nevem Zlatan címmel érkező életrajzi filmet augusztus 18-tól fogják vetíteni a hazai mozikban.

  • Chris Pine következő filmje a Poolman lesz, aminek forgatása jelenleg is zajlik. A mozifilm már csak azért is különleges, mert a Star Trek Krik kapitánya nem csak szerepel benne, de ez lesz az első rendezése is.

    Nemrég lencsevégre kapták a 41 éves színészt a forgatáson, ahol szinte felismerhetetlenné vált hatalmas szakálla mögött.

  • Egyre vékonyabb a valóságshow-hős, aki eredetileg a Met-gála miatt kezdett diétázni, hogy felvehesse Marilyn Monroe ikonikus ruháját, de végül úgy döntött, az esemény után is folytatja a fogyókúrát.

    A nagyszabású partiig Kim Kardashian saját bevallása szerint hét kilót adott le, azóta pedig még legalább hármat, ami egyre jobban látszik friss fotóin. A 41 éves sztár nemrég egy bikinis képet posztolt Instagram oldalára, amelyen feltűnően vékonyabb karja és dereka is, bár ennek megállapításához először el kell tudnunk vonni figyelmünket az általa viselt futurisztikus hatású, extrém fényes fürdőruháról – ez egyébként Kardashian legújabb fehérneműmárkájának egy új darabja, és igazán jól áll a négy gyermekes anyukának.

  • Blanka örökölte édesanyja gyönyörű hangját, amelyet ismét megcsillogtatott. 

    Szandi
    Fotó: Instagram

    Családjával együtt járja be Kaliforniát Szandi, aki férjével és két fiával az Egyesült Államokba utazott, hogy meglátogassák a legidősebb Bogdán-gyermeket, a 22 éves Blankát. Ugyan a nagylány jelenleg bébicsőszködéssel foglalkozik, nagyon tehetséges énekes is, amelyet bizonyára édesanyjától örökölt. 

    Ezúttal egy hosszú autóút alatt fakadt dalra anya és lánya, amelyet Szandi meg is osztott Instagram oldalán. A duettet imádták énekesnő követői is, akik rengeteg dicsérő hozzászólást írtak a poszthoz.