Egy igen ritka, teljesen fehér őzikét sikerült lencsevégre kapni Berkshire határán.
Fotó: Christine Crook / SWNS
Az apró termetű, hófehér állat keresztül rohant a földeken a barnás szőrzetű anyjával, majd együtt átszaladtak az úton is, hogy aztán ki tudja, hol álljanak meg legközelebb.
Nagy boldogság a családban, ha egy új jövevény érkezik, de még nagyobb az izgalom, amikor rögtön ikeri születnek egy kismamának. Kezdetben még a szülők számára sem lehet egyszerű megkülönböztetni két tökéletesen egymásra hasonlító kisbabát, de egy anyuka számára ez teljesen máshogy alakult egy különös okból.
A 34 éves édesanya, Lauren Murphy a várandósságának 23. hetében kárt, amikor orvosai figyelmeztették, hogy születendő fiai, Emmett és Sebastian iker-iker transzfúziós szindrómában szenvednek. A magzatra veszélyes állapot egypetéjű ikreket érint, akiknek közös a méhlepényük, – ilyenkor az egyik baba kevesebb vért kap, mint a másik,– ami mindkettőjüknél lehetséges komplikációkhoz vezet. Míg Sebastian túl sok vért és tápanyagot kapott az anyaméhben, addig az aprócska Emmett nem kapott eleget, melynek következtében lassabban fejlődött és fele akkora volt, mint a testvére.
Mivel az ikertranszfúziós szindróma mindkét babára komoly veszélyt jelentett, ezért folyamatosan orvosi kezelésekre kellett járjon Lauren, de végül mindkét gyermek megszületett. Bár Emmett termetében a mai napig kisebb a testvérénél, Sebatiannál, de a köztük lévő kötelék erősebb nem is lehetne. A Birminghamben élő ikertestvérek teljes életet élhetnek, mások gyakran csak azt hiszik, hogy egy-két év korkülönbség van köztük.
Ennél különösebb párost aligha találnánk: a németországi Heidelbergből származó Heike Pirngruber és hű társa, Butch ugyanis már nem egy országon kelt át együtt, gyalogszerrel, kenuval, motorral és egy háromkerekű járművel, a Tuk-Tukkal is.
Bár a nő elmondása szerint korábban soha nem szerette különösebben a kutyákat, most mégis egy tündéri négylábúval járja körbe a világot, akit elhanyagoltan és magára hagyva talált meg kölökkutyaként. Az 53 éves Heike az ausztrál pásztor-kölyökkutyából, Butchból
a világ egyik legrutinosabban utazó kedvencét faragta, hiszen több tucat országot látogattak meg az évek során.
Heike 2021-ben fogadta örökbe, amikor még csak egy hónapos volt, miközben a mexikói Baja California-ban bérelt egy tengerparti kunyhót, annak ellenére, hogy nem kedveli a kutyákat, miután évekig üldözték, miközben a világ körül kerékpározott.
Mostanság olyan járműveket választ, amivel a kutyája is vele tarthat a kalandjai során, és még a vadkempingezés sincs ellenére, ha nehezebben találna olyan szállást, ahová a kedvencét is viheti. És hogy boldogok-e így ketten? Az útjuk során készült fotók magukért beszélnek:
Nádai Anikó és vőlegénye, Hajmásy Péter immár öt éve egy párt alkotnak, és bár azt tervezték, hogy az építkezésüket követően sort kerítenek az esküvőjükre, a ceremóniát ismét elhalasztották. „Az elmúlt napokban több helyen is belefutottunk az esküvőnkkel kapcsolatos találgatásokba, úgyhogy gondoltuk, tisztázzuk a helyzetet. Peti egészsége most elsőbbséget élvez –
az értékei sajnos romlottak, és elérkezett az a pont, amikor úgy érezzük, minden más várhat, csak Ő legyen jól. Ezért az esküvőt most elhalasztjuk.
A nagy nap majd akkor jön, amikor jönnie kell – addig pedig élvezzük az életet úgy, ahogy van: együtt, szeretetben, humorral, néha kevés alvással, de annál több nevetéssel.” – írja posztjában a műsorvezetőnő, aki már az esküvő részleteiről is mesélt korábban.
Egyébként a meghívottak listája már összeállt, száz fő lesz jelen egy távoli, de Nádai Anikó és Hajmásy Péter számára különleges helyen.
Tökéletesebb helyszínt álmunkban sem tudtunk volna elképzelni. Az a cél, hogy mindenkivel valódi pillanatokat tudjunk majd megélni ezen a napon. Minden apró mozzanatnak jelentősége lesz, úgy álmodtuk meg a nagy nap részleteit, hogy abban érezni lehet majd az egyéniségünket. Amit biztosan elkerülünk, az a túlzott formalitás...