Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem áll jól a szénájuk.

    00623754 000010
    Fotó: Agence / Bestimage / Northfoto

    Összecsaphattak a hullámok Cardi B és férje feje fölött, számolt be a Page Six. A bulvárlap szerint több jel is arra utal, hogy válságba került a két rapper házassága, például, hogy a napokban ki is követték egymást Instagramon.

    Hétfőn pedig beszédes üzenetet osztott meg közösségi oldalán a kétgyermekes édesanya:

    „Felismered, hogy mikor nősz ki kapcsolatokból” – írta 24 óráig elérhető történetében Cardi B, majd egy újabb bejegyzésben azt taglalta, eleget próbálkozott, hogy megóvja mások érzelmeit, eljött az ideje, hogy saját magát helyezze az első helyre.

    Offset aztán hasonló, rejtélyes üzenetnek is betudható Instagram-sztorikat osztott meg, köztük egy jelenetet a Sebhelyesarcú című filmből, ahol Al Pacino karaktere arról beszél, nem bízik már meg senkiben, csak magában. Ezt olyannyira komolyan gondolhatta, hogy el sem kísérte feleségét a hétvégi Balenciaga divatbemutatóra Los Angelesben, pedig ez volt a rapper első debütálása modellként a kifutókon.

  • Mindössze három hónapig tartott Ördög Nóra első házassága, amelyről ritkán mesél a műsorvezető. Hét évnyi kapcsolat után, 2008. augusztusában mondta ki a boldogító igent Rubin Kristófnak, decemberben azonban már el is váltak. 

    „Egyszer nem jött elő a gondolat, hogy nekünk közös gyerekünk lesz, és ez nyilván nem véletlen. Abban a kapcsolatban az az ösztön, az az érzés nem kapcsolt be” – kezdte az Így lettem YouTube-műsorban a tévés, aki még jogilag férjnél volt, amikor megismerkedett Nánási Pállal.

    „Amikor Palkóval összekerültem, az első perctől tudtam, hogy megérkeztem, és hogy nekünk gyerekünk lesz. Emlékszem, annyira hamar elhatároztuk, hogy mi gyereket szeretnénk, hogy még azon is elgondolkoztunk: mi van, ha nem mondják ki a válást? Láttunk a celebvilágban sok ilyen példát. Mi van, ha nem mondják ki a válásomat a volt férjemtől, amíg nekünk összejön a baba? Olyankor elindul egy jogi hercehurca, hiszen automatikusan a volt férj nevére anyakönyveztetik a gyereket. Még ezen viccelődtünk!” – emlékezett vissza a tévés, akinek aztán két gyermeke született a fotóstól, Mici és Vencel, akik mindketten a Nánási nevet kapták.

    (via Story)

  • Nők és férfiak is versenyeznének a focista kegyeiért.

    Nagyot megy a Facebookon egy bejegyzés, amelyet a Trollfoci elnevezésű oldalon tettek közzé. Nem is véletlenül: a magyar és nemzetközi labdarúgás kapcsán humoros mémeket és egyéb tartalmakat közlő platformon ezúttal Szoboszlai Dominikról posztoltak egy képet szerda délelőtt, mégpedig azzal a kérdéssel, hogy: „Mit tennél, ha a lányod ezzel a sráccal jönne haza?”. A kérdés sokakat megihletett, záporoztak is a viccesebbnél viccesebb hozzászólások, egy azonban magasan vitte a prímet.

    A hozzászólók közül egy édesapa rövid, ám frappáns kommentje tűnik ki, aki mindössze annyit írt:

    „Fiaim vannak, de elnézném nekik”.

    Eddig csaknem négyezren lájkolták, amivel ki is érdemelte a nap kommentje címet a Trollfocinál. 

    Tényleg kicsit Szoboszlai körül forog most a világ, vagy legalábbis Magyarország és Anglia, a magyar válogatott csapatkapitánya ugyanis nyáron a Liverpoolhoz igazolt. Szoboszlai játékát nemrég az újabban színészként ténykedő Frank Leboeuf, a franciák világ- és Európa-bajnok egykori védője is méltatta.

    A 23 éves focista sokak fantáziáját megmozgatja – nem csupán a nőkét, hanem a férfiakét is –, főleg azóta, hogy kiderült: szakított a korábbi teniszező, jelenleg influenszerként és modellként ismert Gécsek Fannival.

  • A stáb orvosa rögtön a segítségére sietett.

    Rosszul lett a Farm VIP forgatása közben a műsor egyik szereplője, Hadas Alfréd. A piros csapat tagja a stábtagok figyelmeztetése ellenére sem vitt magával fejfedőt az egyik versenyre, így végül majd' másfél órát kellett fedetlen fejjel a tűző napon ülnie, míg társai egy-egy fakockát tartottak lábaikkal.

    „Odamentünk Simonhoz, hogy a többieknek drukkoljunk. Azt hittük, hogy ez egy nagyon gyors játék lesz, és 30-40 perc alatt letudjuk. Be volt fonva a hajam, és folyamatosan éreztem, hogy emelkedik a hőmérséklet. Elkezdtem magamat vízzel locsolni, mert eljutottam egy pontra, hogy egyenesen sem tudtam menni a napszúrás miatt. Szédültem, hányingerem volt, de nem akartam leülni, mert akkor azt éreztem, hogy nem tudok felállni” – kezdte a Tv2 felfedezettje a Borsnak, hozzátéve: végül Szabó Simon színésznek kellett őt kitámogatnia a produkció doktorához, annyira rosszul érezte magát.

    „Egy ponton elsötétült minden, csak arra emlékszem, hogy az orvosnál ébredtem. Kiderült, hogy miután megvizsgáltak, infúzióra kötöttek. Az orvosok is azt mondták, hogy nagyjából másfél-két órát voltam kiütve” – mesélte Hadas, aki (ahogy az a nézőknek is feltűnt), így nem is tudott együtt örülni csapatával győzelmüket követően, de persze ahogy jobban lett, vissza is térhetett a többiekhez.