Zoltán Erika elárulta a boldog házasságának titkát
Zoltán Erika a Hot! magazinnak adott friss interjút, melyben a házasságáról beszélt: elmondta, hogy férjével 1990-ben ismerkedtek meg, majd 7 évre rá összeházasodtak, és már kapcsolatuk elején megfogalmazódott bennük a gyerekvállalás gondolata. A kötelékük immár 33 éve működik, amely a tolerancián és az egymás iránti megbecsülésen alapul.
Az énekesnő azt is elárulta, hogy a kapcsolatuk elején gyakran volt féltékeny, de ezzel idővel felhagyott, hiszen nagyon szereti a férjét. Idővel megtanulta, ha egy harmadik fél be tud férkőzni egy kapcsolatba, akkor ott van egy rés, amely a házaspárokon múlik, ám náluk ilyen nincs. Bár előfordul, hogy néha nem értenek egyet dolgokban, vitatkoznak, ám ezeket a vitákat a férje adja fel előbb, még akkor is, ha igaza van.
Szerintem vitatkozni kell, mert semmi baj nincs azzal, ha nem értünk egyet, csak az a lényeg, hogy jussunk el egy közös pontra. Unalmas is lenne az élet, ha mindig mindenben egyetértenénk
– mondta Erika, majd hozzátette: kialakult rutinjuk van a béküléseket illetően.
(via Blikk)